Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő

Jó pár éve hallottam már erről, de bevallom, akkor először. Idén felkerült a várólistámra is, plusz motivációként, ami meg is tette hatását;). Kosztolányi első regénye Thomas Mann méltatásával kezdődik – ez nekem már jó pont volt – aki 1923-ban azután írta a levelet, ami a könyv előszava lett, miután elolvasta Kosztolányi kéziratát.

Pontosan és gyorsan képbe kerülünk: Kr. u. 54-ben Agrippina rávette a férjét, a Római Birodalom császárát Claudiust, h „dobja” a saját fiát, helyette tegye meg mostohafiát, Nerot örökösévé, akit viszont nem nagyon érdekel sem a politika, sem a hatalom. Claudius aztán hitvese által már az első oldalakon kiíródik a történetből és Neroból császár lesz. Ő viszont leginkább költő akar lenni, elismerésre szomjazik, amit meg is kap, hisz ki ne dícsérné a császár költeményeit, tehetségét? De valahogy mindig kiderül, h mindenki csak hízeleg és színlel, hisz Nero maximum közepes költő. Nérót gyermekkori tanítója, a filozófus Seneca is önbizalomra és alkotásra buzdítja, bár tisztában van neveltje hiányos képességeivel, aki azonban egyre nagyobb művésznek képzeli magát. A városban álruhásan járó császárnak lelkesen beszámolnak a pályatársak sikeréről és a fűzfapoéta uralkodó kigúnyolásáról. A császár válaszai egyértelműek: száműzés, mérgezés, lefejezés, kivégzés…és nem csak képzelt riválisaival, kritikusaival jár el így, hanem felesége és anyja is erre a sorsra jut. De ahogy az már lenni szokott, egy idő után fordul a kocka, üldözőből üldözött lesz, Nero üldözés és gyűlölet közepette, magányosan hal meg. Az idők során több dolgot is próbáltak belelátni ebbe a történelmi-lélektani regénybe, eleinte Nerot a szintén író, kortárs Szabó Dezsővel azonosították, akivel Kosztolányinak akadt nézeteltérése, míg Senecát magával a szerzővel. Később fasizmus-párhuzamot emlegettek, ezekről persze csak most utólag olvastam, én leragadtam olvasás közben annál, h kicsit felfrissítem az ismereteimet a már-már elfedett (általam) római korról. Ami nekem is feltűnt, h Seneca volt a legérdekesebb szereplő, sokszor Kosztolányi szócsöve, de vele sem bánt kesztyűs kézzel az író. Ő is esendő, köpönyegforgató, gyarló és haszonleső. Nem lett a kedvencem, de örülök, hogy végre elovlastam.

Margot S. Baumann: Die Buchhandlung in Madrid

A sorozat 2. része, bár igazából nem igazán tekinthető sorozatnak szerintem. A hasonlóság pusztán annyi, h most is Spanyolországban vagyunk, ahogy már a címben is szerepel, ezúttal Madridban és a szerelem ebben a történetben is a múlt felderítése közben szövődik a főszereplők között. Akik ezúttal Adora és Darío.

A fiatal lány épp nem tudja, mit is kezdjen az életével, amikor anyja egy mondata szinte mindent megkérdőjelez, amit addig magáról és a családjáról gondolt. Kiderül ugyanis, h imádott nagyapja, akit mindig is nagyon közel érzett magához, akire mindig is hasonlított, nem is a vér szerinti nagyapja. De mégis hogy lehetséges ez? Hogy lehetséges az, h szigorú nevelést kapott nagyanyja más gyerekét szülte meg ebben a házasságban? Egy nyom egy kis könyvesboltba vezeti a lányt, Daríohoz, aki viszont a maga bajával van elfoglalva, méghozzá azzal, h valószínűleg be kell zárnia a már generációk óta a családja tulajdonában lévő üzletet. Kölcsönösen segítik egymást és gyorsan szerelem is szövődik köztük, majd együtt bukkannak Adora igazi nagyapjára és fedik fel a családi titkot. A happy end még korántsem teljes, hisz mindezt még be kell adagolni a lány anyjának is és a családegyesítés nem könnyű feladat.

Karen Swan: Eine Insel zum Verlieben

Chloe New Yorkban dolgozik egy ügynökségnél, akik kőgazdagoknak segítenek luxuséletüket elviselhetőbbé tenni. Igazából a barátnője, Poppy az, aki az exklúzív ügyfelek minden kívánságát lesi, de amikor őt súlyos baleset éri, Chloénak kell beugrania a helyére.

Tele van kétséggel, h menni fog-e ez neki, hisz csak nemrég költözött Londonból New Yorkba egy szerelmi csalódás elől menekülve és egyáltalán nem is ez a munkája. Bedobják viszont a mélyvízbe és rögtön egy új ügyfelet is szerez, a mindig meglepetést okozó Joe személyében. Miután Chloé exe újra feltűnik a színen, egy pillanatra még a kibékülés is reálisnak látszik, de aztán újra keserű csalódást okoz, mire a nő Joe-val Görögországba „menekül”, h egy megfelelően nagy és eldugott házat találjon neki. Ahogy az már Swannál lenni szokott, mindenki gyönyörű, gazdag és tökéletes, mégis valahogy többnyire sikerül neki, igazi hús-vér szereplőket gyúrni belőlük. A vonzó Joe-val töltött néhány nap egy eldugott görög szigeten nem is marad „eredmény” nélkül, az ágyban kötnek ki, annak ellenére, h Chloé tudja, nem jó ötlet keverni a magánéletet a munkával. Ráadásul, amint visszatér New Yorkba, kiderül, h a férfi egy szélhámos és talán még a kolléganője, Poppy balesetéhez is köze van. Kissé váratlan módon egy aránylag szövevényes történetbe csöppenünk, amiben végül minden mindennel összefügg, de a regény végén mindenki elégedett lehet: a szereplők megkapják az abszolút happy endet, mi olvasók pedig a válaszokat a kérdéseinkre. Nem lett ez a kedvenc regényem Swantól, valahogy kb. a háromnegyedéig azt éreztem, h még nagyon az elején vagyunk a történetnek, így nekem kissé összecsapottnak tűnt a vége, annak ellenére, h ez is egy vaskos, 510 oldalas kötet. Persze azért tetszett, de nem ez a szerző legsikerültebb könyve szerintem.

Margot S. Baumann: Die Galerie in Valencia

A félig német, félig spanyol származású Elena egy művészeti galériában dolgozik Berlinben. Mivel mindenki meg van győződve róla, h kiválóan beszél spanyolul, főnöke az új, valenciai galéria megnyitója körüli dolgok intézésével bízza meg.

Amit senki nem sejt, h Elena egyáltalán nem beszél spanyolul, mert apja elmenekült az országból a Franco rezsim idején és mindent el akart felejteni, még a nyelvet is. Valenciában is eleinte furcsán hat, h spanyol nevével nem beszéli a nyelvet és más egyéb problémái is akadnak Carlosszal, a helyi belsőépítésszel, akivel együtt kell dolgoznia. Persze gyorsan kiderül, h az ég is egymásnak teremtette őket. De nem maradunk meg kizárólag a love storynál, a pár nyomozni kezd, Elena apjának és családjának múltja után és egy akkoriban sajnos tipikus történetre bukkan. Közben az energikus párocska szembe megy Elena főnökével és egy merész koncepciót alkalmaz az új galériánál, ami a főnök szerint nem sül el jól, de mégis utat nyit a pár valenciai jövője felé. Igazából érdekes történet volt, néhány hónapja jártam Valenciában, tetszett, h a szerző egészen jól beleszőtte a történetbe a várost, a spanyol történelmet és hogy legalább néhány elcsépelt panelt kihagyott a történetből. Ez egy – ha jól tudom – 3 részes sorozat első része, lehet, hogy adok neki még egy esélyt.

Andreas Izquierdo: Das Glücksbüro

Albert Glück a főszereplő, a hivatalnok, aki több, mint 30 éve nem hagyta el a hivatalt, ahol dolgozik, merthogy titokban még ott is lakik. Abszolút semmilyen emberi kapcsolata nincs, se hobbija, semmi, kizárólag a munkájának és minden szabály pontos betartásának él.

Teljesen felforgatja az életét, vagyis a saját maga által kialakított tökéletes rendet, amikor egy számára is ismeretlen nyomtatvány köt ki nála. Már ez felzaklatja, hisz hogy létezhet ilyen nyomtatvány? Pláne, amikor kiderül, h ez a kérvény nem is kérvényez semmit. Akárhogy is akar Albert megszabadulni tőle, mindig újra az asztalán találja. Ez ösztökéli arra, hogy 30 év után kimerészkedjen a való világba és megkeresse azt a személyt, akitől a kérvény jön. Így találkozik a kissé vad művésszel, Annával, aki végképp felfogatja az életét. Alig pár hét múlva a hivatalban, ahol Albert dolgozik már üzemel a „Glücksbüro”, vagyis Albert neve után szabadon „a boldogság iroda”, ahol az egykor szürke hivatalnok a társadalom szerencsétlenebbik felének segít a hivatali útvesztőben és minden megoldhatatlan problémára talál hivatalos megoldást. Közben főhősünk már beköltözött Annához, akivel a tengerhez utaznak és a közös jövőt tervezgetik. Ám ekkor beüt a katasztrófa és kiderül, nincs idő közös tervekre már. A várólistámon volt a regény már régóta, onnan került most sorra. Bár kicsit nehezen indult be, de kb. a felétől nagyon olvastatta magát. Összességében egy nagyon szerethető, szép, de kissé szomorkás emberi történet.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

A szerzőről már többször hallottam az elmúlt években, de csak most vettem meg tőle az első könyveimet és bele is vágtam ebbe, ami az első megjelent regénye volt és sok díjat is bezsebelt. Őszintén szólva nem lett a kedvencem, bár azt sem mondhatom, h nem tetszett, mindenesetre kíváncsi leszek a másik – általam megvett – regényére is.

A történet egy szerelmi sokszögbe, egy bonyolult kapcsolatrendszerbe enged betekintést. A 21 éves Frances a történet főszereplője és narrátora. Ő és volt szerelme, barátnője, Bobbi igyekeznek megbirkózni a felnőtté válás kihívásaival és megismerkednek egy házaspárral, Melissával és Nick-kel. Bobbit a sikeres fotós, Melissa kezdi el érdekelni, míg Frances egyre inkább beleszeret a színész Nickbe. A mesélő, Frances sivár érzelmi világán és szinte személyiség nélküliségén át szemlélhetjük a nem túl mozgalmas cselekményt, miközben a szereplők identitásválsága kerül középpontba, a stílus pedig eléggé minimalista. Mind a négy szereplő keres valamit, az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy vágyaik kimutatására képtelenek. Ami tetszett, az a komoly témák felbukkanása a történetben, mint pl. a homo-és biszexualitás, az endometriózis, az alkoholizmus, a pszichés zavarok. Frances nézőpontjából ismerhetjük meg az őt, barátnőjét, Bobbit és a Nick-Melissa házaspárt összekötő „szerelmi” sokszöget. Mind a négyen kutatnak valamit, keresik az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy teljességgel nélkülöznek mindenfajta mélységet, szenvedélyt. Érzelmileg éretlenek, vágyaik kimutatására képtelenek és amit kimutatni, megélni kellene, igyekeznek a kommunikáció verbális eszközeivel pótolni.

Julie Larsen: Sommerzauber am Fjord

A történet a norvég Trondheim városában játszódik, ahol Frida, az instagram influenszer és Sander, a művészettörténész megvalósítják az álmukat, és megnyitják saját üzletüket. A dolog bökkenője viszont, h a két teljesen különböző embernek osztoznia kell a bolton és már rögtön az első találkozásukkor kiderül, hogy nem tudják elviselni egymást.

Különbözőségüket és nézeteltéréseiket viszont háttérbe tudják szorítani egy közös barátnőjük érdekében, aki a segítségükre szorul. Összefognak, jobban megismerik egymást és gyorsan túllépnek az előítéleteiken és nézet különbségeken. A happy end előtt viszont – ahogy az már a hasonló könyvekben lenni szokott – még le kell küzdeniük egy akadályt, hisz a múlt közbeszól, kiderül, h a családjuk története összefonódott. Ezt is hangoskönyvként hallgattam, nem volt rossz, de ami egyértelműen irritált egy kicsit, a szerző teljes idealizmusa, szép lenne, ha a világ úgy működne, ahogy ebben a könyvében.