Jojo Moyes: Ein ganzes halbes Jahr

Nem rég jelent meg magyarul a Szerelmes levelek c. könyve az írónőnek, sokáig vacilláltam, h megvegyem-e, majd úgy döntöttem igen, de még nem került rá sor, helyette ez a könyve talált rám teljesen véletlenül.

A címe, egy teljes fél év. Ennyit kell Lounak, a huszonéves, szeleburdi lánynak a dúsgazdag, fiatal és jóképű, de tolókocsiba kényszerült és meglehetősen mogorva Will társaságában töltenie, h támogatni tudja a családját. Lassan rájön, a férfi helyzete tényleg nem túl rózsás, elkezdi megérteni és hát nem túl nehéz rájönni, hogy is fog végződni a történet, de mégis érdekes és élvezetes volt, ahogy eljutottunk a végkifejletig. Kiderül, h fél év múlva Will be akar vonulni egy intézetbe, ahol öngyilkos lehet, az anyja beleegyezett, 6 hónapot kért, Lout azért vették fel, h addig vigyázzon rá és hogy talán életvidámságával meg tudja változtatni a férfi véleményét. Mikor a lány erről tudomást szerez, nem akar részt venni benne, de végül úgy dönt, megpróbálja megmutatni Willnek, h igenis érdemes élnie, még így is. Megpróbálkozik a – szinte – lehetetlennel: egy olyan férfi életét megtölteni elégedettséggel, boldogsággal, örömmel, kirándulásokkal, utazásokkal, látogatásokkal, vacsorákkal és koncertekkel, akinek mind a négy végtagja le van bénulva és akinek „előző élete” üzleti sikerekről, luxusról, sikerről, veszélyről, szexről szólt, mindarról, amiről most szó sem lehet.
Különleges kapcsolat alakul ki közöttük, pedig származásukban, társadalmi helyzetükben, műveltségükben, a kettejük közötti különbség alig lehetne nagyobb, a pasi filmeket, könyveket ajánl neki, a lány újságot kezd olvasni, beszélgetnek, vitatkoznak, Will nem az ő véleményét akarja ráerőltetni, hanem azt akarja, legyen saját véleménye.
A központi kérdés persze az, dönthet-e az ember a saját sorsáról, beleegyezhetnek, vagy épp megakadályozhatják-e a hozzátartozói abban, h véget vessen az életének valaki, akinek nincs esélye emberhez méltóbb élethez, aki számára sosem végződik a harc a fertőzésekkel és a fájdalommal. Lehet-e kényszeríteni valakit arra, h tovább éljen a kedvünkért, hogy tovább szenvedjen a kedvünkért? Nagyon nehéz kérdések…amikre nincs jó vagy rossz válasz.
Az írónő egy rugby játékos sorsáról olvasott, aki rábeszélte a szüleit, miután megbénult, h vigyék el a svájci dignitashoz, innen jött az ötlet a regényhez.

A történet sokkal többet adott, mint amit vártam tőle, egy abszolút könnyed kis valamire számítottam és hát persze részben az is, de közben meg mégis sokkal több. Nagyon fontos kérdéseket vet fel öngyilkosságról, rászorultságról, családról, szeretetről, önfeláldozásról, de közben igyekszik megőrizni a könnyedséget is, szerintem ez is sikerült.
Nagyon tetszett, h a szereplők mindannyian esendő figurák, nem a chick litekben általában szereplő tökéletes macák és pasik. A főszereplő Willt is olyan sokoldalúan mutatja be, emberként, akivel kapcsolatban az, h mozgássérült a legkevésbé érdekes.

Szinte végig úgy gondoltam, új kedvenc született, de valahogy a vége annyira nem tetszett. Maga a befejezés igen, mert szerintem ez volt az egyetlen lehetséges lezárás, de nekem valami hiányzott belőle, valami kis apróság, ami meglep, ami valami pluszt ad.
A könyv tavaly megjelent magyarul is, Mielőtt megismertelek címmel, ajánlom!