2012. március 9., péntek

Erlend Loe: Doppler

Nem bírom az embereket.
Nem bírom, amit csinálnak.
Nem bírom, amit mondanak.
Nem bírom azt, amilyenek.

Valószínűleg sok ember életében volt már olyan periódus, mikor így gondolkodott, mégis kevesen voltak, akiket ez arra sarkalta volna, mint Dopplert.


Az Oslóban élő 40 éves főhősünknek jó munkája, felesége, két gyereke van, mikor biciklizés közben elesik, majd az erdőben fekve elgondolkodik a dolgain és azok folyásán, majd arra jut, nem bírja tovább! Nem tud tovább emberek között élni, dolgozni, egyszerűen nem bírja az okoskodást, az okosokat, nem bír megmaradni tovább az emberek között. Így kiköltözik a városhoz közeli erdőbe, jávorszarvasra vadászik, majd mikor elfogy a pénze, annak húsával kereskedve jut tejhez, elemhez, egyebekhez. A családja elég simán elfogadja a családfő kissé furcsa „kivonulását”, az állapotos felesége azt a feltételt szabja, h mire a bébi megérkezik, vissza kell térnie a családjához.
De addig még sok idő van és sok minden vár Dopplerre az erdőben. Idővel többen is követendőnek találják példáját és hasonló életformát választanak, így az áhított magány veszélybe kerül, ráadásul a szülés ideje is egyre közelebb… A manapság minimum furcsa vadászó-gyűjtögető életformával érdekes kalandokba keveredik Doppler és időnként rádöbben, h az elszakadás nem is olyan egyszerű, pl. ha az ember már-már függ a sovány tejtől;). Erlend Loe kimondottan jó stílusban, szórakoztatóan írja le a nem mindennapi történetet,a könyv alapján nagyon jópofa embernek képzelem a norvég írót, a stílusa könnyed, magával ragadó.
A könyv nem is burkolt kritika a fogyasztói társadalmunkkal szemben, őszinte és egyenes, de ugyanakkor ez a fajta kivonulás, számomra teljesen elképzelhetetlen, irreális, amivel úgy érzem még inkább aláhúzta, h nincs igazi alternatívája annak, amiben élünk.
Bár tetszett a könyv, de nem annyira, mint az egyik barátnőmnek, aki ódákat zengett a norvég íróról és főleg erről a regényéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése