2017. november 15., szerda

Toni Jordan: Die schönsten Dinge

Tavaly olvastam a szerzőtől, ez a könyve már régen megvolt és most anélkül vágtam bele, h elolvastam volna a fülszöveget.


Della családja már régóta abból él, h olyanok pénzét szerzi meg trükkösen, akiknek bőven van. Nem élnek igazán fényűzően, de rendkívüli alapossággal és profizmussal hajták végre ravasz akcióikat. Az egész család, vagyis a lány unokatesói, nagybátyjáék és a bátyja is a családi vállalkozást erősíti, aminek az apja a feje. Az eredeti és nagyon magával ragadó hősnő, Della legújabb projektjében biológusként egy olyan állat – a tazmán tigris – után kutatna a jóképű és kőgazdag Daniel Metcalf pénzéből, amit már jó ideje kihaltnak nyilvánítottak. Daniel alapítványa pont ilyen őrült ötleteket szokott nem kevés pénzzel támogatni, így könnyű célpontnak ígérkezik, de valami nem stimmel. Az elkényeztetett zsúrfiú túl sokat kérdez és túl sokat tud és bár Della eszes és rafinált, úgy tűnik Danielnek nem tud ellenállni és egy idő után már nem is olyan egyértelmű, h ki ver át kit. Kimondottan jól indul, teljesen magával ragadt, de aztán a 2. fele nem igazán tudott megfelelni a felfokozott elvárásaimnak sajnos és nem tudta azt sem hozni, amit az első felében. Ellaposodik, mintha elfogytak volna az ötletek, kicsit zagyva is lesz, kár érte, mert nagyon jól indult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése