Paullina Simons: Die Liebenden von Leningrad

A várólistámon volt a könyv már jó ideje, az ideire „hivatalosan” is felkerült. A 17 éves Tatiana ikerfivérével, nővérével, szüleivel és nagyszüleivel Leningrádban él és egy gyárban dolgozik, amikor megismerkedik a 22 éves Alexanderrel, aki a Vörös Hadsereg tisztje. Bár egyikük sem mutatja, de azonnal egymásba szeretnek, de mikor kiderül, h Alexander a lány nővérének Dashának csapja a szelet, így többször felbukkan náluk, végképp magukba kell tartaniuk igazi érzéseiket. Fejük fölött gyorsan gyülekeznek a viharfelhők, a II. világháborúban Hitler csapatai egyre gyorsabban közelednek a Szovjetunió felé.

A regény kb. fele Leningrád ostromáról szól, ill. arról, hogy halnak meg sorra Tatiana családtagjai, h csökken folyamatosan a fejadag, kapcsolják ki az áramot, a vizet, hogy lesz egyre hidegebb. Ebben a részben rengeteg szó esik az evésről, az élelmiszerhiányról, az éhségről és arról, mit tesz ez az emberrel. Ezáltal jól érzékelteti a szerző a kétségbeesést, a kilátástalan helyzetet, a folyamatot, ahogy az emberből állat lesz, megrázó. A szörnyű nehézségek közepette Alexander jelenti az egyetlen fényt az alagút végén, ő próbál gondoskodni az egyre fogyatkozó családról. Végül csak hivatalos- és igazi szerelmét tudja kicsempészni a rommá bombázott városból. Miután nővére meghal, Tatianának egyedül kell boldogulnia, elsodródnak egymás mellől Alexanderrel, semmit sem tudnak egymásról, de végül mégis egymásra találnak és végre igazán. Átélnek nyáron 1 hónap teljes boldogságot és idillt, összeházasodnak, de a háborúnak még nincs vége. A lány ápolónőnek áll, h Leningrádban lehessen és legalább időnként találkozzanak, közben titokban terveket kovácsolnak, a jövőjüket tervezik, de a Szovjetunió és egy intrikus, féltékeny „barát” közbeszól és Tatiana élete újra rémálommá változik. Nagyon megkedveltem a szereplőket, remek karakter ábrázolásokat kapunk a szerzőtől, megrázó sorsokat és egy hatalmas szerelmet. Tatianának és Alexandernek nem tudtam nem szurkolni, de valahogy éreztem, h túl kemény időkben élnek ahhoz, h ennek az idilli, nagy szerelemnek jó vége legyen. A regény egyrészről tragédiával végződik, másrészről reménnyel. A II. világháború új szeletét mutatta meg nekem, már megint egy újabbat, pedig mindig az hiszem, már nincs ilyen, de a téma tényleg kifogyhatatlan.