2021. március 26., péntek

Ali Harris: Ein Tag für ein neues Leben

Bea épp az esküvőjére készül álmai férfijával, Adammel, akit – legalábbis fixa ideája szerint - meg sem érdemel. Amikor azonban az oltár felé tart, meglátja 8 éve nem látott nagy szerelmét, Keirant és elájul. Ezután két szálon fut tovább a történet, az egyikben összeszedi magát, hozzámegy Adamhez és megkezdi vele a tökéletes életét. A másikban viszont faképnél hagyja az oltár előtt a vőlegényét, annyira felkavarja Keiran.
Az első szál, amiben összeházasodnak, kezdetben boldog, hisz következnek a mézes hetek, de aztán beköszöntenek a stresszes mindennapok és gyorsan úgy tűnik, h kiüresedett a kapcsolatuk. A másik szálon Beának meg kell küzdenie az érzéseivel, gondolataival, végre azt csinálja, amit szeret, több időt tölt a családjával és egyre inkább Kierannal is, de lassan rájön, h nincs jövőjük, számára Adam az igazi. Eleinte fejezetenként ugrálunk a „két szál” között, aztán már több fejezetet szentel az egyik és a másik verziónak és egyre nehezebb lett követni ezeket, legalábbis számomra. Alapvetően – ahogy azt szerintem az elejétől sejteni lehetett – a két eleinte teljesen különböző élet ugyanoda fut ki egy év múlva, így vagy úgy, de Beának szembe kellett néznie a múltjával, be kellett látnia, ki kellett mondania dolgokat ahhoz, h boldog lehessen. Az alapötlet tulajdonképpen tetszett, a megvalósítás már kevésbé, itt is azt éreztem, h a főszereplő, Bea nem tud felnőni a sztorihoz. Ami még fura volt, azok az állandó facebook státusz frissítések, bár lehet, h ez 10 éve menő volt, de ma már nagyon furán hat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése