2023. április 4., kedd

Ellen Sandberg: Der Verrat

3 nővér és a köztük lévő szövevényes kapcsolat története ez a könyv a jelenben és a múltban, megspékelve tragédiával, szerelemmel, ármánnyal.
A legfiatalabb nővér, Nane 20 év után szabadul a regény elején a börtönből, ahova emberölés miatt került. Bűnösnek érzi magát, azóta is marcangolja a lelkiismeret-furdalás egykori tette miatt, amivel a saját életét is örökre tönkre tette. Van viszont a múltban néhány olyan mozzanat, ami homályos számára és nem tud szabadulni a gondolattól, h ezek akár fontosak is lehetnek. Nem tud nyugodni addig, amíg ezeknek utána nem jár. Legidősebb nővérének, Piának, aki ádáz ellenségként kezeli húgát és aki hallani sem akar róla, viszont a legkevésbé sem tetszik ez a múltban vájkálás. Ő „haszonélvezője” volt az egykori tragikus eseményeknek, pedig ki tudja, a felelőssége talán még nagyobb, mint a húgáé. Egy nagyon jól kidolgozott és igényesen megírt regény, tetszett. Ez volt a második könyv, amit a híres német szerzőtől olvastam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése