Elena Ferrante: Das lügenhafte Leben der Erwachsenen

Jó pár éve olvastam Elena Ferrante Briliáns barántőm regényfolyamának első 3 részét és már régóta megvolt ez a szóló regénye is, amibe most belevágtam. Nem igazán számítottam rá, h ennyie meg fog gyűlni a bajom vele, pedig még csak azt sem mondhatom, h nem érdekelt, vagy nem tetszett, de valahogy mégsem tudtam ráhangolódni és sokáig tartott, mire végeztem vele (ami igazi megkönnyebbülést jelentett).

A 90-es évek Nápolyába csöppenünk, ahol a 13 éves Giovanna él művelt, jómódú szülei egyetlen gyermekeként. Hirtelen változik meg minden, ahogy ó maga is megváltozik és gyerekből kezd felnőtt lenni. Megváltozik a teste, a modora, a számára fontos dolgok és apja egy megjegyzése végképp lavinát indít el a család életében. Vittoriához, Giovanna nagynénjéhez hasonlítja lányát, akivel nem is tartják a kapcsolatot, de a lány kíváncsisága összehozza a nagynénit és az unokahúgot. Vittoria a lány apjának múltjából egy eddig ismeretlen fejezetet tár fel, ahogy Giovannában is. Egy másik Nápolyba vezeti, egy sokkal közönségesebb, harsányabb, szenvedélyes világba. A lány őrlődik saját magával, a felnőtté- és nővé válással, a szüleivel, a világok között, szülei válása és a felszínre kerülő történetek is mind-mind összezavarják, nem találja a válaszokat. Magyarul A felnőttek hazug élete címmel jelent meg, nekem nem lett a kedvencem.

Várólista 2026

Idén már 16. éve, hogy Lobó meghirdeti a várólista csökkentést, ezúttal is vele tartok. Eddig minden évben sikeresen teljesítettem a kihívást, aminek 2026-ban ezekkel a könyvekkel vágok neki:

Charles Martin: A szív kútja

Emma Donoghue: A rokon

Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja

Heinrich Harrer: Hét év Tibetben

Iain Banks: A játékmester

Jack London: Martin Eden

Ken Follet: Die Leopardin

Laura Moriarty: Eines Tages vielleicht

Linda Belago: Die Blume von Surinam

Lisa See: A lótusz leánya

Melanie Raabe: Die Falle

Stephan Orth: Couchsurfing in Russland

Christian Pokerbeat Huber: 7 Kilo in 3 Tagen

Nem túl nehéz kitalálni a cím alapján (7 kiló 3 nap alatt), h ez már egy karácsonyi könyvecske. Eléggé meglepődtem, h ebből készült a pár éves német Netflix sorozat a Karácsony a családdal, amit láttam is – igaz kb. semmire nem emlékszem belőle. Azt kell mondjam, ezt meghallgatva sem kaptam kedvet, h újranézzem, sőt.

Bastian az ünnepekre hazamegy a szüleihez, akiket évente egyszer, karácsonykor lát egy pár nap erejéig. A nagyváros után újra a kisvárosban, ami tele van gyerek- és tiniévei történeteivel és valami szürke kilátástalansággal. Az ünnepek a saját maguk által megvett ajándékokról és főleg sok-sok evésről szólnak, ezekben a dolgokban szerintem sokan magunkra és a családunkra ismerünk. Van némi rokonlátogatás is, de a legbizarabb szituáció mindenképpen az, h Bastian volt barátnője, most a bátyja, Niklas párja, immáron vele érkezik meg karácsonyozni a szülőkkel. Sokszor humoros – de valahogy ez nem az én humorom – sok dolgoban magára ismer az ember, de valahogy mégis blődnek, túl karikírozottnak találtam, egyszerűen túl soknak, nem tetszett.

Kerstin Gier: Was man bei Licht nicht sehen kann

Egy újabb ifjúsági, fantasy trilógia a német sikerszerzőtől, az első részt a spotify-n hallgattam. Az uncool Mathilda már egy ideje bele van habarodva a menő szomszéd srácba, Quinnbe, de ő is tudja, h soha nem lesz közük egymáshoz. Egy este alatt azonban minden megváltozik.

Quinnt ijesztő lények veszik üldözőbe, amit alig él túl. Az események hatására nyilvánvalóvá válik, h mindez nem lehet evilági és az is, h senkiben sem bízhat. Lassan derül ki, h Quinn származása miatt keveredik ezekbe a kalandokba és az írónő felépít számunkra egy tündérekkel, vadászokkal, rímekben beszélő szobrokkal és vigyorgó csontvázakkal teli világot. Egy véletlen folytán pont a szomszéd lány, Mathilda siet a segítségére és válik a bizalmasává és lassan Quinn elkezdni „látni” a lányt. Nem az iskolában népszerűtlen nerdöt, akivel eddig szóba sem állt, hanem egy vicces, vakmerő, cuki csajt, aki mindenben mellette áll. Persze sokat kell még tanulniuk erről az új világról és sok tanulópénzt is kell fizetniük, a szerző őket és a kapcsolatukat is próbára állítja, de ez az első rész egyértelműen még csak a bevezetés, sok minden nem derül ki, Gier inkább csak lerakja az alapokat. Külön ki kell emelnem a könyvet olvasó nőt, aki nagyon jól hozza Mathilda részeit, Quinn fejezeteit egy pasi olvassa, szintén jól, de nem olyan magával ragadóan, szerintem a felolvasás mindig sokat dob egy-egy könyvön.

Szoboszlai Zsolt-Kálnoki Kis Attila: A Szoboszlai - sztori

Bár nem vagyok Szoboszlai rajongó és magamnak biztos nem vettem volna meg a könyvet, de mivel érdekelnek az életrajzi jellegű könyvek (gondoltam ez valami olyasmi) és elismerem a jelenleg magasan legjobb magyar focista kvalitásait és ereményeit, így, h hozzám került a könyv, szívesen elolvastam. Kicsit mást kaptam, mint amire számítottam, de igazából nem mást, amit a cím és a címlap ígér. Szerintem sokan gondolják a könyvvel kapcsolatban, h Szoboszlai Dominikról szól, de ez tényleg a Szoboszlai -sztori, ahogy a cím ígéri, Dominik és az édesapja, Zsolt története, amiben az apa és az utánpótlás akadémiája, a Főnix és az ő edzői hitvallása legalább akkora szerepet és teret kap, mint Dominik.

Az egész könyv egyes szám első személyben íródott, az édesapa, Szoboszlai Zsolt perspektívájából. Elég sokat és részletesn ír arról, milyen filozófiával tanítja focizni a náluk edző gyerekeket, amit nagyon érdekesnek találtam, azt, h 5 és 18 éves kor között 10.000 órát kell foglalkozni pl. a focival, vagy akár a kézivel, zongorával, hegedűvel, h annak a mestere legyen az ember/gyerek, pedig brutálisnak, főleg, ahogy felvázolja mennyit (és főleg mennyivel kevesebbet) foglalkoznak azok a gyerekek a focival, akik „csak” hozzájuk járnak és mennyivel többet tettek ők Domival. Aránylag részletesn ovlashatunk Szoboszlai Zsolt kemény gyerek- és fiatalkoráról, focista pályafutásáról is, amit én kicsit hiányoltam, h arról úgy igazán nem írt, hogy lett edző, főleg gyerekekkel foglalkozó. Nekem úgy tűnt, h nagyon profi, nagyon ért hozzá, nagyon kemény és következetes, de autodidakta módon sajátította el mindezt, ami egyáltalán nem probléma, de érdekelt volna a „hogyan” egy kicsit részletesebben. Egyébként nagyon jó példákkal szemlélteti a náluk folyó munkát és sajnos azt is, miért tart ott a magyar futball, ahol. A könyv 2. fele szól Dominikról, ill. nem is annyira róla, mint a karrierjéről. Hol játszott, melyik meccseken játszott nagyot, rúgott gólt, ami érdekes, de valahogy végig nem tudtam meg semmit az ember Szoboszlai Dominikról, nem hozta őt közelebb az olvasóhoz. Ez, főleg úgy, h a könyvet az édesapja írta, csalódás volt. Persze biztos vagyok benne, h fog még bőven születni könyv róla, talán olyan is, ahol az emberi oldaláról is többet megtudunk. Összességében szerintem a cím és a borító zseniális olyan szempontból, h hagy helyet az interpretációnak, a nagy többség valószínűleg Dominik sztoriját sejti a könyvben, ezáltal biztosan többen megveszik, mintha egyértelműen kiderülne, h nagy részben ez inkább az apa, Szoboszlai Zsolt – egyébként szintén abszolút olvasásra érdemes – sztorija. Még ha valaki csak belelapoz a könyvbe és megnézi a képeket, azokon is kb. mindegyiken Dominik van, a „teóriát” erősítve.

Christina Engel: Ein Koffer voller Schönheit

Az eleje nagyon semmilyen, nem keltette fel az érdeklődésemet és ez összességében sem nagyon változott meg. Szerintem teljesen indokolatlanul nagyon hosszú. A 60-as évek Németországában vagyunk, ahol Anne és Benno próbálnak boldogulni a háború és az azt követő nehéz évek utáni gazdasági fellendülésben.

A házaspár közti szakadék egyre nagyobb, amin nem segít az sem, h Anne tűzről pattant anyósa segítségével az egyik első német Avon tanácsadóként járja a környéket. A férjének ez egyáltalán nem tetszik, egyáltalán nem hisz a felesége sikerébe, sőt el sem tudja képzelni, miféle siker születhetne az ilyesmiből. Anne viszont gyorsan megnyeri a környékbeli nőket, sikeres lesz, de közben nem csak házasságát, hanem tinédzser ikreiket is kicsit elhanyagolja. A férfi üzleti és privát frusztrációja egy afférban csúcsosodik ki és a regény dramatikus zárórészében minden sötét felhő egyszerre érkezik meg a család fölé, csakhogy mindenben Annének legyen igaza. Nőként is kicsit soknak éreztem ezt a fekete-fehér ábrázolását a dolgoknak, alig vártam, h végre a végére érjek ennek, szerintem ez mindent elmond.

Czakó Zsófia: Távoli rokonok

Szintén egy kölcsönkönyv, ami bár csak 174 oldal, mégis egy három generációs családregény. A szerző ezt tömörítéssel, sűrítéssel éri el, nem ragad le a felesleges részleteknél. A nagymama, a ’30-as években született Margit egész életét szinte cselédként élte le. A férje, Gyula kényelmes, de korántsem boldog életet biztosított neki és lányának Jankának. Mivel őt sem szerette soha senki, így Margitnak fogalma sem volt arról, hogyan kellene szeretni. Úgy gondolta, az a legfontosabb, h lányából minél csinosabb és nőiesebb nő legyen belőle, egy jó házasság a legtöbb, amit egy nő remélhet.

Janka ösztönösen más életre vágyott, mint az anyjáé. Magánál képzetlenebb férjet választott, aki – h biztosítsa az anyagi jólétet - soha nem volt jelen, így hiába volt meg mindenük, de sem fizikailag, sem szellemileg nem voltak társai egymásnak. Janka egyetlen reménye a a majomszeretettel szeretett lánya, Zsuzsika, neki kell beteljesítenie az ő titkos vágyait. Margit, Janka és Zsuzsi bár vér szerint egymás legközelebbi hozzátartozói, a valóságban inkább távoli rokonoknak tűnnek, amire a cím is utal. Mindhármukat összekötő, közös élményük, h nem elég jók, nem elég szépek, ha kicsit szebbek lettek volna, akkor talán boldogabb életük is lehetett volna, de talán majd a következő generáció beteljesíti azt, ami nekik nem sikerült. Bár más és más karakterek, közös bennük még, h nem tudják szeretni egymást és a következő generációnak csak a saját feldolgozhatatlan traumájukat tudják tovább adni. Bármerre nézünk, Czakó kisregényében csupa diszfunkcionális kapcsolatot látunk. A szeretetlenség és a szeretetre vágyás regénye ez, amiben főszereplőink életét a szeretet hiánya teszi tönkre. Rengeteg fontos és érdekes női témát vet fel. Hogyan gondolkodunk a testünkről, az anyaságról, a lehetőségeinkről? És egyáltalán milyen lehetőségei voltak egy magyar nőnek a 60-as és a 90-es években és milyenek ma? Szerintem – sajnos – mindenki talál benne olyat, amiben magára, vagy az édesanyjára, nagyanyjára ismer, ezáltal még nagyobbat üt a könyv.

David Szalay: Turbulenzen

A brit-magyar író (az édesapja magyar), az idei Booker-díjas, ez a regénye 2018-ben jelent meg. Az egyik barátnőmtől kaptam kölcsön németül, magyarul még nem jelent meg. 12 rövidke fejezetből áll, mindegyiknek furcsa rövidítések a címei. Persze gyorsan kiderül, h repülésekről van szó, ill. annak a 2 városnak a reptéri kódjáról, ahonnan és ahova utaznak a szereplők. A cím (turbulencia), nem csak a gépen átélt tényleges turbulenciára, vagyis a gép rázkódására utal, hanem inkább az élet egyéb zavaraira. Van itt minden: adósság, megcsalás, vakon született kisbaba, halál, betegség stb.

Ami különösen érdekes, h minden történet az előzőből indul ki, az ott megismert egyik szereplő utazik tovább, kerül ott kapcsolatba valakivel, akivel aztán „tovább utazunk” a következő fejezetbe/városba, újabb turbulenciát átélve. Mivel rövidke, kevés szereplős sztorikról van szó, a könyv 2. felére már mindig tudtam, ki fog tovább repülni, nem nehéz kitalálni. A történet füzér lezárt olyan szempontból, h a kiindulópont és a végpont is London, ugyanannál a férfinál kezdődik és ér véget a kötet. Nem tudtam nem észrevenni, h élete „fontos” országainak városai, úgy mint Toronto, London és Budapest is megjelennek a könyvben. Ráadásul Londonban kezdődik és fejeződik be a történet, míg szerintem Budapest az egyetlen, ahol elárjulja helyismeretét, ír a Menzáról, a Margitszigetről és még van további néhány részlet, amiből látszik, h ez számára nem csak egy város a térképen, hanem ismeri is (a szerző élt Budapesten). Persze aztán az is lehet, h mindez a többi helyszínnél is el van rejtve, de ott nem tűnt fel;). Tetszett a koncepció és a megvalósítás is, egyedi, szerintem jó ötlet.

Catherine Ryan Hyde: Wir kommen mit

Olvastam már a szerzőtől, csak az rémlik, h tetszett és hogy érzelmes volt, most is ez volt a benyomásom. Az elvált tanár, August egy speciális céllal vág neki amerika nagy nemzeti parkjainak nyáron lakóautójával. Az út viszont majdnem meghiúsul az autó meghibásodása miatt. Az autószerelő Wes azonban ajánlatot tesz neki, nem kell fizetnie a javításért, ha magával viszi 12 és 7 éves fiait. Az ajánlat több, mint meglepő és szokatlan, de végül megvalósul.

Mindhármuk számára egy csodálatos nyár kerekedik a kalandból, a két fiú, Seth és Henry számára tele biztonsággal és szeretettel August oldalán, aki egy egészen más élet lehetőségét villantja fel előttük, mint amit az apjuk oldalán ismernek. A fiát gyászoló Augustnak is tele van felismerésekkel a nyár, ami alatt igazán megszereti, a szívébe zárja a fiúkat. A gyerekek übercukik, még akkor is, ha szerintem 12 és 7 évesek nem produkálnak feltétlenül ilyen párbeszédeket, kérdéseket, volt néhányszor az az érzésem, h azt olvasom, ami a felnőttek elképzelése a gyerekek gondolatairól, vágyairól stb. Meg persze az is megfordult a fejemben, mit kell átélnie egy gyereknek, h ilyen kérdései, gondolatai, félelmei legyenek… A jól sikerült túra után 8 évet ugrunk az időben, Seth már egyetemre jár, míg a 15 éves Henry még mindig az apjával él. Augustot egy betegség kínozza, ami egyre jobban korlátozza a mozgását. Fájdalmára az elmúlt években egyszer sem találkozott a fiúkkal, csak néhányszor beszéltek, ami miatt csalódott, de mindig figyelmezteti is magát, h nekik megvan a saját apjuk, a saját életük. Most viszont el akarja adni a lakóautóját, amit Sethnek ajánl fel először a közös emlékek miatt. Bár a fiúnak nincs pénze rá, mégis meg akarja venni, h lassan majd letörlessze. August meglepetésére a fiúk már pár nap múlva el is jönnek, h a lakóautóval újra bejárják a 8 évvel ezelőtti nyár útvonalát. August elmondhatatlanul örül nekik, de kicsit keserű is a szájíze, hisz csak egy rövid időre láthatja őket, a kalandban ő már nem vehet rész. Végül azonban minden másként alakul, az immár felnőtt fiúk a kezükbe veszik az irányítást, magukkal viszik Augustot, mindenben segítik, kiszolgálják, sőt erőn felül még a költségeket is állják. Sok mindenre fény derül az elmúlt évekből, amik megmagyaráznak mindent. Végül még a féltékeny apa sem tud a férfi és a fiúk közé állni, akik ezentúl úgy tervezik, minden évben megismétlik a kalandot. Ez a könyv annyi érzelemmel van tele, annyi problémával. Életekkel, amiket így vagy úgy beárnyékol az alkoholizmus. A szerző 2 utat mutat ebben, Augustét és a fiúk apjáét, Wesét, amik/akik különbözőbbek nem is lehetnének. Egy nagyon szép történet, szeretetről, családról, barátságról, háláról.

Sally Rooney: Normális emberek

Ez volt a 2. könyvem a sikerszerzőtől, annyira ez sem fogott meg, szóval szerintem ennyi volt ez kettőnkkel.

Connor és Marianne életét követjük nyomon a regényben kb. 4 éven keresztül. A történet elején még mindketten gimisek egy ír kisvárosban. Connort egyedül neveli az anya, a fiú menőnek számít a suliban, a gazdag családból való lány pedig inkább különcnek, akinek nincsenek barátai. Az iskolában „hivatalosan” nem ismerik egymást, hisz az egyikük menő, a másik meg ciki, de Connor anyja révén, aki a lányéknál takarít sokszor találkoznak a sulin kívül, sőt…egy idő után titkos – románcba írnám, de reálisabb, ha azt írom – viszonyba bonyolódnak egymással, amit mindketten mindenki elől titkolnak. Aztán Íroszrág legjobb egyetemére mennek Dublinba, új barátok, ismerősök, szerelmek kúsznak be a képbe, de valahogy ők mindig megmaradnak stabilan egymás életében, ilyan vagy olyan minőségben. Időnként azt gondoltam, hmmm, ha ilyenek a normális emberek (ahogy a címben), mint ők ketten, az elég gáz. Sokszor meg rögtön utána azt, h igazából tényleg ilyenek a normális emberek, mindenkinek megvannak a maga hibái, paranoiái, furcsaságai, jó- és rossz döntései, pont mint Connornak és Marianne-nek. A regény igazából csak a két főszereplőre koncentrál, mellettük mindenki másnak csak epizódszerep jut. Bár a szerző nagyon jó pszichológiai érzékkel mutatja be őket, jellem fejlődésüket, mindazt, amin keresztül mennek, mégsem tetszett igazán. Lehet ebben annak is szerepe, h már nem érzem magaménak a korosztályt foglalkoztató problémákat.

Jeffrey Archer: Párbaj

Ez volt az idei utolsó várólistás olvasámányom és örülök, h sorra került, mert nagyon tetszett. A világ 2 különböző pontján, ugyanazon a napon 2 fiúcska születik. Az ő kettejük sorsát követik nyomon a 2 szálon futó események, minden páratlan fejezetben Wladek nem mindennapi történetét ismerjük meg születésétől kezdve, a páros részek pedig Williamről szólnak, akinek bár nem sokkal kevésbé kalandos, de mindenképpen veszélytelenebb sors jutott.

Wladek-Abel sorsa kalandosabb, akciódúsabb, szenvedéssel teli, neki Lengyelországból indulva, sok szenvedésen át vezet az útja az amerikai sikerig, míg Williamnek csak megszületnie volt nehéz, beleszületett a jóba, majd felmenőihez hasonlóan ő is kiváló bankár lesz. A maguk nemében mindketten – már korán - kiemelkednek kortársaik közül intelligenciájukkal, érettségükkel, még a felénél sem tartottam, de ezzel a két fiatalemberrel annyi minden történt, mint mással több életen át sem. Mindketten kivételes sikereket érnek el, útjuk imitt-amott keresztezi egymást, ezek a találkozások főleg Abelben hagynak életre szóló, mély nyomot. Az izgalmas történetben hat évtizeden át követhetjük kettőjük elszánt harcát a pénzért, a sikerért és…egymás ellen. Nagyon jól megírt, fordulatos történet, ami folyamatosan fent tudta tartani az érdeklődésemet, nagyon tetszett, a szereplők a szívemhez nőttek, a végén meg is könnyeztem őket.

Miika Nousiainen: Verrückt nach Schweden

A finn szerző könyve elég meglepő volt. A cím alapján – kb. Megőrülök Svédországért – nem számítottam arra, h ezt szó szerint érti;). A finn Mikko egész életében rajongott Svédországért, a svédekért és mindenért, ami svéd.

Mindig is svéd akart lenni, ott élni, soha nem volt elégedett és boldog sem a hazájával Finnországgal, sem azzal, h finn. Megtanulta a nyelvet, az egész országot bejárta már, svéd márkák ruháit hordja, svéd kajákat eszik, kizárólag svéd tv sorozatokat és műsorokat néz, lélekben svéd, Mikko azt mondja magáról nemzetiség transzvesztita, de továbbra is egy Finnországban élő finn férfi. Sokáig azzal magyarázta ezt, h a szüleit nem tudja és akarja magára hagyni, de ők időközben meghaltak, a nagy lépést valahogy, valamiért Mikko mégsem teszi meg. Eddig még valahogy csak-csak megértettem, de aztán jött néhány nagyon creepy dolog. Például, h sok finnhez és svédhez hasonlóan szívesen töltötte az ünnepeket Thailföldön – ez még oké; de amikor az ismerős svéd családokat, akikkel már többször nyaralt ott, lehallgatta (!), h autentikus svéd életképeket kapjon ezzel, az azért már nagyon durva. Ennél aztán már csak cifrább dolgok jönnek, igazi svéddé válásának útját hullák szegélyezik, rajtuk keresztül kapja meg álmai svéd feleségét Mariát. Boldog, igazi svéd életet építenek fel maguknak Göteborgban, ikreik születnek, de a viharfelhők kezdenek gyüelekezni az immár svéd Mikael feje fölött. Végül eléri a végzete a svéd rendőrség képében és egy svéd börtönben megkezdi a kiábrándulást álmai országából. Nekem ez sok volt, idegesítő, blőd és nonszensz.

Ann Napolitano: Hallo, du Schöne

A könyvet azzal hirdetik, h Barack-Obama olvasási listájára is felkerült, még 2023-ban, megjelenésekor, én is erre figyeltem fel és milyen jól tettem. A Padavano család 4 lányáról szól a regény. Julia a legidősebb, akinek a családja és abban vezető szerepe mindig is fontos volt az életében. Az első rész főleg ráfókuszál és arra az időszakra, amikor megismeri a kosaras Williamat, aki egyke és szüleivel szinte nincs is kapcsolatban, egészen természetesen veszi át rögtön az irányítást, kapcsolatuk, majd életük felett. Ő tervez, ő kivitelez, William pedig vele tart.

A fiú sport sérülése után egyetemi professzori pályát jelöl ki neki Julia, majd összeházasodnak, gyermekük születik és bár közben imitt-amott mindkettőjükben felvetődik, h talán mégsem ők az ideális választás egymás számára, mégis ez tűnik a legkényelmesebb megoldásnak. Kislányuk, Alice megszületése után viszont Williamben eltörik valami, rájön, h nem akarja azt a hibát elkövetni a lányával, amit a szülei elkövettek vele, nem akarja tönkre tenni Alic életét. Depressziós lesz, elhagyja Juliát, ezzel meghozva felnőtt élete első igazi saját döntését, majd rögtön utána a másodikat is, véget akar vetni az életének. Ez nem sikerül, ahogy kapcsolatuk újrakezdése sem, ez elől mindketten elzárkóznak. A nő hiúságát sérti, h a férje hagyta el őt, ill. nagyot csalódott is benne, hisz immáron bebizonyosodott, h William nem az a férfi, akit faragni akart belőle. Hosszú kezelése után a férfinek is egyértelművé válik, h ezentúl másként akarja élni az életét. Tudni akarja, mi az, amit akar és mi az, amit nem és ennek hangot is adni. Nem akaja többé az életét valaki másnak megfelelve élni, valaki más terveit és álmait valóra váltani. Innentől kezdve kicsit nagyobbakat ugrunk az időben, különválik Julia és Alice élete és Williamé, aki talán kevesebb anyagi sikert és elismerést ér el, de összességében mégis boldogabb életet tudhat magáénak Juliánál, aki teljesen elszigetelve él Alice-szel, húgaival sem tartva a kapcsolatot. Persze erre „oka van”, amit gondosan titkol lánya elől. Egész végig változik az elbeszélő személye is, hol Julia, hol William, hol pedig Julia húga, Silvi szemszögéből láttuk az eseményeket, aki a regény 2. felére Juliával és Williammel egyenrangú főszereplővé láp előre, míg a két fiatalabb húg, bár állandóan jelen vannak, mégis inkább csak mellékszereplőként. Tragikus, de sokszor van így, a Padavano családban is egy tragédia kell ahhoz, h a családtagok, akik évtizedekig nem beszéltek egymással, újra egymásra találjanak, tisztázzák a múltat és újra kezdjék, együtt. Nagyon hosszú regény, de nagyon jó is. Igazi, hús-vér szereplőkkel, akikkel együtt sír és nevet az olvasó (esetemben hallgató), akikért izgul, akikkel együttérez és akiket megsirat. Az a fajta könyv, ami hiányozni fog, űrt hagy maga után. Magyarul is megjelent, Helló, gyönyörűm címmel.

Grandhotel Schwarzenberg – Der Beginn einer neuen Zeit: Roman (Bad Reichenhall Saga 3)

Immáron felnőttek a gyerekek, régi ismerősök bukkannak fel újra baljós árnyakat magukkal hozva. Kissé hátborzongató volt ilyen messziről – az 1910-es évekből - indulva követni egy település és lakói sorsát, majd elérkezni az 30-as évekhez, amikor a „megfelelő” emberek, vagyis az addig legkegyetlenebbnek, legszámítóbbnak megismertek léptek be elsőként a nemzetiszocialista pártba, ill. az SS-be.

A II. világháború épp olyan kegyetlenül bánt Bad Reichenhallal, ahogy Európa nagy részével: éhínség, nélkülözés, halál a fronton és a bombázásokban. Bepillantást nyerünk még a család és a hotel háború utáni éveikbe is, ezek sem bővelkednek kihívásokban. Végül azonban a Schwarzenberg család és örököseik ekkor is – ahogy a trilógiában mindig, ha nehézséggel szembesültek – megtalálják a kiutat, amivel újra fel lehetne lendíteni a település illetve a hotel látogatottságát. Érdekes volt 3 generáción át követni a Schwarzenberg család sorsát ebben a kis bajor városban. Bár időnként néhány szereplő és a történet kissé fekete-fehéren van lefestve, összességében tetszett, érdekelt a sorsuk, a szívemhez nőttek a szereplők. Különösen az erős női karakterek emelkednek ki, 3 egymást követő generáció, anya-lánya-unokája, akik mindannyian felnőnek a feladatukhoz.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája - Újra

2016-ban olvastam és leginkább arra emlékszem, h nagyon tetszett. Már egy ideje kedvem lett volna újra elolvasni, de az utóbbi években (!) mindig kölcsönben volt valakinél, most viszont, h visszakerült hozzám, bele is kezdtem. A hosszú hétvégén egy megfázásból éppen kilábalóban 2 óra alatt, egy szuszra olvastam ki másodszor és ismét nagyon tetszett. Direkt nem olvastam el, amit 9 évvel ezelőtt írtam róla, hisz sok idő eltelt, én is változtam, érdekelt, másként látom-e ezt a kisregényt most.

Emlékeim szerint már anno is meglepődtem, h a szerző férfi, hisz a középpontban egy nő, Jocelyne áll. Egyes szám első személyű elbeszélésében először nagy vonalakban megismerjük teljesen átlagos életét, amiben túlsúllyal küzd, a férjével némileg elhidegültek egymástól, a gyerekeivel szintén csak szórványos a kapcsolata, méteráru üzlete nem nagyon megy. Mindenféle cél nélkül blogot indít, amiben kötésről, horgolásról, varrásról ír és amit napról napra egyre többen olvasnak. Közben vesz 2 euróért egy gépi lottószelvényt, amivel 18 millió eurót nyer. Rögtön tudja, mire vágyna a férje és bár lassan rájön, h neki is lennének vágyai, de arra is, h fél, ezzel a hatalmas nyereménnyel tönkre tenné az életét, az életüket. A dolgai a nyeremény nélkül is egyre jobban alakulnak: a férje egyre figyelmesebb, kedvesebb; Jocelyne észrevétlenül lefogy; a blog és a bolt annyira fellendül, h fel kell vennie valakit. Becsüli a kedves gesztusokat a házasságában a nehézségek után, az ismeretlenektől kapott odafigyelést, jó szót a blogja kapcsán, élvezi az élet apró dolgait.

Rá kellett jönnöm, hogy mindenki, még a csúfak is a szépekről álmodoznak, de soha nem juthatnak a közelükbe, mert ott vannak köztük a szépek és a még szebbek, és elállják az utat. Úgyhogy megtanultam meglátni a szépséget abban, ami számomra is elérhető: a kedvességben, a becsületességben, a figyelmességben.

Tele van tervekkel, amik között a 18 milliós csekk csak annyiban szerepel, h elégetné. Ekkor azonban férje megbocsáthatatlan árulást követ el ellene, megkérdőjelezve mindent, ami köztük történt. Jocelyne lába alól kicsúszik a talaj, de képes mégis újra felállni, újrakezdeni és megtalálni a boldogságot. A férje, bár valóra váltja saját álmait, de rá kell jönnie ugyanarra, ami miatt a neje nem akarta beváltani a csekket. A legfontosabb a szeretet, a törődés, a család és a barátok, ezek pénzen nem megvehetőek, mire erre ráeszmél már késő.

Ha megvalósítod mások álmait, el is veszed őket tőlük: nem lesz már miről álmodozniuk.

Különösen az elején tűnt fel, h a szerző milyen egyszerű stílusban ír, ami jól illik főhősnőjéhez, aki bár szereti a könyveket, de nem különösebben művelt. A nyelvezet talán idővel egy kicsit igényesebbé válik és a fenti idézeteken túl is sok értékes, elgondolkodtató gondolatot olvashatunk benne. Másodszorra is nagyon tetszett, megkapó, elgondolkodtató, mindig újra és újra olvasandó.

Sophie Oliver: Grandhotel Schwarzenberg– Rückkehr nach Bad Reichenhall (Bad Reichenhall Saga 2)

A sorozat 2. részének alcíme, Visszatérés Bad Reichenhallba. A visszatérő pedig nem más, mint az első részben a nagy világban szerencsét próbáló szegénylegény, Michael. Néhány év elteltével azonban dúsgazdag úrként tér vissza, aki megvette az újonnan épült, fényűző Grandhotelt. Anna a polgármester felesége és egy kisfiú anyja, boldog és elégedett életet él, de egykori szerelme felbukkanása nem hagyja hidegen.

Nem csak őt, hanem az olvasót is derült égből villámcsapásként éri, h férjének anno nagyonis komoly szerepe volt abban, h Michael elhagyta őt és a városkát. Innentől egyenes út vezet oda, h mindenféle akkori társadalmi konvenciót sutba dobva válik el a polgármestertől és megy hozzá szerelméhez, Michaelhez. Ezzel azonban el kell fogadni az elfogadhatatlant, h nem láthatja a fiát. Michaellel közös gyerekei születnek, de a polgármester sértettsége és bosszúvágya nem csillapodik, aminek következtében Michael gyorsan az I. világháború csataterén találja magát. Annának egyedül kell megoldást találnia a Grandhotel háborús problémáira, hisz nincsenek vendégek, nincs bevétel és étel. Megállja a helyét a nehéz időkben is, innentől kezdve viszont több nagyobb ugrás is van a regényben, hirtelen „felnőnek” a gyerekek, vagy legalábbis gyorsan szaladnak az évek, de Anna megpróbáltatásainak még közel sincs vége. Nekem egyértelműnek tűnt, h a szerző nem igazán akar az idősödő Schwarzenberg házaspárral foglalkozni, inkább áttenné a hangúlyt a fiatalabb generációra, meglátjuk a 3. részben, tényleg így lesz-e.

Anne Jacobs: Die Tuchvilla

Nagyon régóta megvolt már ez a könyv, talán leginkább a vaskossága riasztott el (700 oldal), de most végre sorra került a várólistáról. Tovább nehezítette a helyzetet, h 3 nagyon hasonló regényt olvastam/hallgattam egyszerre, mindegyik Németországban játszódott az 1900-as évek elején, ezért aztán a témák és a szereplők (urak és szolgálók) is nagyon hasonlóak voltak és a 3 közül valahogy ez fogott meg legkevésbé eleinte, ezért ezzel haladtam a leglassabban.

A végére viszont már tetszett, a szereplők is a szívemhez nőttek, így szívesen olvasnám tovább is, hisz ez az un. Tuchvilla Saga első része csak és van még további 5 rész, de jelenleg ezek nincsenek meg. Egyébként az összes kötet megjelent már magyarul is A villa címmel. A történet 1913-ban kezdődik Augsburgban és középpontjában a tehetős Melzer család áll. Épp akkor szegődik szolgálatukba konyhalányként az árvaházban nevelkedett Marie, aki makacs, büszke fiatal lány hírében áll. Igazából a történet első kötete, egyben az ő személyes fejlődéstörténete is, hisz először szobalány lesz, majd az egyik kisasszony legjobb barátnője, a házban mindenkinek a támasza és segítsége, sőt a fiatalúr – plátói – szerelme. Okos, segítőkész lány, aki kivívja magának a szeretetet és a tiszteletet, mindeközben pedig még önmagát is keresi és azt, ki is ő valójában. Szülei után nyomozva egy sötét titokra bukkan, ami munkaadójával is összefüggésben van és ennek a titoknak a megszellőztetése és beismerése Marie jövőjének és boldogságának kulcsa. Az első kötet, látszólag legalábbis, happy enddel végződik, de említés szintjén már megjelent az éppen kitörni készülő első világháború, ami feltehetően gyorsan véget vet az idillnek.

Petra Grill: Oktoberfest 1900

A főszereplő, a csinos Colina felszolgálóként dolgozik egy müncheni sörfőzőnél, ahol ezért semmi fizettséget nem kap, kenyerét azzal kell keresnie, hogy a vendégek kénye-kedve szerint „szolgálja” őket. Tudja, h többre hivatott és ki akar törni a szegénységből. Ügyesen eléri, hogy nevelőnő legyen az ambiciózus sörfőző, Prank házában, aki aztán hatalmi harcokba keveredik az Oktoberfest körül, lányát, Clarát feleségül akarja adni, hogy ezzel is befolyást szerezzen. Csak Colina tudja, hogy Clara egészen más álmokat dédelget, amiknek megvalósítása érdekében a sarkára is áll.

Colina azonban maga is titkokat őriz, amik újra felbukkannak az életében. Amikor az Oktoberfest végre megkezdődik, főszereplőnőnknek újra elölről kell kezdenie mindent, régi főnökénél találja magát újra, aztán hirtelen helyi hírességé válik. Merész tervet eszel kia világ legnagyobb sörfesztiváljának kellős közepén, ami az egész Oktoberfestet felforgathatja, miközben saját élete is egyre inkább a feje tetejére áll és úgy tűnik, visszafordíthatatlan dolgok történnek. Én hangoskönyvként hallgattam, de nagyon hosszúnak találtam, még úgy is, h a felolvasás és maga a történet is kimondottan tetszett. A könyv 496 oldal, nem csoda, h felolvasva is hosszú volt:P. Ami engem a legjobban megragadott és sokkolt ebben a történetben, az a női kiszolgáltatottság volt még a 20. század elején is. Ennek érzékeltetésére a szerző női szereplők egész sorát vonultatja fel, akik kisebb-nagyobb szerepet játszanak a történetben, de mindegyikük más-más női sorsot villant fel.

Sophie Oliver: Grandhotel Schwarzenberg – Der Weg des Schicksals (Die Geschichte einer Familiendynastie, Band 1)

Izgalmas, gyorsan olvasható regény, egy trilógia első része. 1905-ben kezdődik a bajor Bad Reichenhallban játszódó a történet. A városka egy eklúzív üdülőhely a bajor Alpokban, ahol a fiatal, nincstelen Anna épp megtalálja élete szerelmét, Michaelt.

Mindketten szegény sorból valók és jobb életre vágynak, de főként egymásra és házasságra. Ekkor viszont úgy tűnik a világ is összeesküdött ellenük, Michaelnek el kell hagynia Bad Reichenhallt, hogy boldogulni tudjon, de az a terve, h gazdag emberként jön vissza Annáért. A lány hisz benne, vár rá, de a körülményei egyre nehezebbek és nehezebbek, míg várandósan egy kényszerházasságban találja magát, amikor már minden kilátástalan. Az élete ennek ellenére nem is alakulhatna jobban, őszintén egymásba szeretnek a férjével, Leoval egy kisfiúk születik és Leo hamarosan a városka polgármestere lesz. Bad Reichenhall is fejlődik, a város első embere és neje épp a Grand Hotel megnyitóján van, amikor annak eddig ismeretlen, külföldi tulajonosaként Michael bukkan fel. Rengeteg intrika, ármány, szívszorító történet volt a regényben, nagyon izgalmas, sok történéssel. Nincs túl bő lére eresztve, elnagyolva sem, nagyon tetszett. Szívesen kezdek bele a következő kötetbe, érdekel, mi lesz a szereplők sorsa, ami nem minden esetben mondható el ilyen regény folyamoknál;).

Stacey Halls: Mrs. England

Az első benyomása erről a könyvről szerintm mindenkinek pozitív, hisz gyönyörű a borítója, ez az, ami nekem is először felkeltette a figyelmemet. Ruby May fiatal dadus, aki a nagy hírű Norland dadaképző intézetben végzett. Első családjánál minden tökéletes Londonban, jól kijön a szülőkkel és nagyon megszereti az általa gondozott kislányt. A családnak azonban Chicagoba kell költöznie, ahova Ruby nem akarja elkísérni őket, így kerül vidékre Mr. és Mrs. Englandhoz és 4 gyermekükhöz.

Minden új és szokatlan neki és különösen Mrs. England közönyös viselkedése feltűnő, gyermekeivel és mindennel és mindenkivel szemben. Vele ellentétben a férje, Mr. England, az üzletember kedélyes, a feleségére tekintettel lévő férj, szerető és a gyerekeivel bolondozó apa, az alkalmazottaival is kedves és megértő. Közben nem nagyon vannak arra való utalások, miből is fakad az asszony visszahúzódása és furcsasága, ahogy May dadussal kapcsolatban is csak szaporodnak a furcsaságok, de ezekkel kapcsolatban is nagyon lassan csepegteti a szerző az információkat. És a furcsa, megmagyarázhatatlan esetek csak egyre szaporodnak, mindez nemcsak Rubyt, hanem az olvasót is arra készteti, h mindent és mindenkit megkérdőjelezzen. Helyesen. Először Ruby életének tragédiája bontakozik ki, ami azzá tette, aki. Egy karakán, másokért kiálló nővé, aki nem riad vissza, ha tudja, a jó oldalon áll. Amikor a könyv végén az események felgyorsulnak és neki, valamint az olvasónak is összeáll a kép, gyorsan kiderül, melyik is a jó oldal, ahova állnia kell. Nagyon rég olvastam el könyvet ilyen gyorsan, 2-3 nap alatt, sajnos egyre kevesebb időm van olvasni, de ezek a furcsaságok annyira elkezdtek izgatni, hogy alig tudtam letenni, ez már egy nagyon jó pont. Nem kerül fel az abszolút kedvenceim közé, de tetszett, ajánlom.

Gisa Klönne: Für diesen Sommer

A megözvegyült, idős Heinrich egyedül él, lánya, Monika és annak családja segítik. Egyszercsak hirtelen feltűnik Franziska, a másik lánya, a család fekete báránya és ezzel párhuzamosan eltűnik Monika. Az öreg semmit sem ért, nem akar változást az életében, amit Franziska automatikusan magával hozna.

Lassan-lassan kezd neki és nekünk is kitisztulni a kép, mit keres ott a kisebbik lánya és hol van az idősebbik. Közben Franziskában is sok emlék kerül felszínre, sőt figyelmes lesz néhány olyan dologra, amik eddig nem tűntek fel neki saját és családja múltjában. Fény derül néhány családi titokra, amiket a szüleik féltve őriztek előlük, védeni akarták a lányaikat ezektől, de nem biztos, h tényleg ezt tették. 2 generáció, 2 életszemélelet, remény, bukás, elszalasztott esélyek és a kibéküléshez vezető rögös út. Tetszett, sok felnőtt gyerek – idős szülő közötti témát felvet, megspékelve talán az átlagosnál több titokkal. Nagyon sokat csapong az időben, ezt én soha nem szeretem, most sem igazán tetszett, összességében viszont igen.

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Bár nagyon régen terveztem már elolvasni – nekem kötelező olvasmányként kimaradt - mégiscsak most, a várólistámról került sorra, egyébként az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel. Bár nem olvastam és nem is olvastam róla, mégis persze ismertem a sztorit, mégis nagyon tetszett. A regény századok óta közkedvelt ifjúsági regény, de szerzője felnőtteknek szánta és szerintem úgy is megállja a helyét. Klasszikusoknál sokszor feltűnik, h nehézkesnek hat a nyelvezetük, nagyon hosszúak a leírások, ezt a regényt viszont nagyon gördülékenynek, olvasmányosnak és jól követhetőnek találtam.

Az angol fiatalember, Robinson hajótörést szenved, amit egymaga él túl, majd huszonnyolc évet tölt egy Trinidadhoz közeli szigeten. Az egyes szám első személyű elbeszélésben részletesen tudósít mindennapjairól, félelmeiről, megfontolásairól és főleg a leleményességéről, aminek erejével emberhez méltó körülményeket teremt magának. Mondjuk pont ez időnként már-már soknak tűnt, hisz az volt az érzésem, helyenként túlságosan is könnyedén oldott meg megoldhatatlannak tűnő feladatokat. Az emberi leleményesség és akaraterő regénye, amiben a civilizált ember legyőzi a természetet. A 19. század végére nem volt még egy könyv a nyugati irodalom történetében, amely annyi kiadást ért volna meg, és annyi nyelvre fordították volna le, mint az 1719-ben megjelent Robinson Crusoe-t, ami a történelem során legtöbbször kiadott regények közé tartozik.

Marc Elsberg: ZERO – Sie wissen, was du tust

Igaz 2014-es a könyv, de bizonyos szempontból jobb is, hogy csak most olvasom, mert szerintem anno, a digitális és online „hatalom” még nem volt ennyire hihető és nyilvánvaló, mára viszont már a mindennapjaink része. Tudják, kik vagyunk, hol vagyunk és mit fogunk tenni legközelebb! Ráadásul mindezt tőlünk tudják…Ismerős? Szerintem sokaknak igen.

Londonban egy üldözés során egy fiút lelőnek. Halála elvezeti Cynthia Bonsant újságírónőt a népszerű Freemee internetes platformhoz. Ez az oldal adatokat gyűjt és elemez, ezzel jobb életet és nagyobb sikert ígérve több millió felhasználójának. Csak egy valaki figyelmeztet a Freemee jelentette veszélyre és arra a hatalomra, amit az emberek saját maguk adtak a kezébe: ZERO, a világ legkeresettebb online aktivistája. Amikor Cyn elkezd alaposabban utánajárni a dolognak, ő maga is üldözötté válik. De egy kamerákkal, okosszemüvegekkel és okostelefonokkal teli világban nincs menekvés. Tetszett, de sokszor volt az az érzésem, h túl sok a szereplő, akik annyira szőr mentén jelennek csak meg, h elég nehezen jöttem rá, kik ők. A Freemeehez tartoznak? Az FBI-hoz vagy egyéb más titkosszolgálatokhoz? ZEROhoz? Általában nem szokott ilyesmivel problémám lenni, nekem úgy tűnt, most azért volt, mert mindenféle magyarázat nélkül bukkant csak fel a szereplők zöme, szóval ezért időnként nehezen tudtam csak követni.

Emily Giffin: Szívügyek

A regény két nő története, ami egy férfi által szövődik össze. Valerie a fiát egyedül nevelő anya és ügyvéd. Tessa a munkáját a családjáért feladó kétgyerekes anya és feleség. Felváltva olvassuk Valerie életének történéseitl ill. Tessa egyes szám első személyű elbeszélését. Sorsuk akkor kezd összefonódni, amikor Valeria kisfia, Charlie egy szülinapi bulin égési sérüléseket szerez és pont Tessa orvos férjéhez, Nickhez kerül.

A férfi az első pillanattól kezdve szimpatizál a kisfiúval és őt egyedül nevelő anyjával, amiből egyre több lesz. Az eleje annyira nem fogott meg, sőt, igazából úgy éreztem, h a Nick és Valerie között kialakuló vonzalom eléggé érthetetlen, ezért idegesített is. Aztán viszont egyre mélyebbre megyünk a szívügyekben, ezáltal pedig kirajzolódott egy emberi, megható szerelmi háromszög és egyre inkább az volt az érzésem, h tényleg ez a való élet. Nem sokkal a vége előtt azt gondoltam, h bárhogy is zárja le a szerző a történetet, nem lesz jó, végül mégis sikerült olyan „megoldást” találnia, amit el tudtam fogadni, ami bár nem tökéletes, de életszerű és emberi. És hát mikor várhatjuk el a való élettől, hogy tökéletes? Összességében tetszett a könyv és mindenképpen „mélyebbre ment”, mint arra számítottam.

Patricia Renoth: Papierbootsommer

Már rosszul kezdődött, szörnyű volt a felolvasó hangja, ami ritka, de gyorsan kiderült, h azért, mert a szerző saját maga olvassa. Konkrétan aztán a hangjához hozzászoktam, de szerintem eléggé érezhető volt végig a különbség, hogy egy színész olvassa a regényt, ahogy általában, vagy a lelkes szerző. Eddig csak néhány olyan hangoskönyvre emlékszem, amit a szerző olvasott, de azok önéletrajzi ihletésű könyvek voltak, nem fikciós regények, azoknak szerintem jól állt, nekem tetszett, itt viszont nem.

A főszereplő, Stella termékdizájnnal foglalkozik, de egyre kevésbé csinálja azt, amit szeretne, amikor a főnöke közli, h mennyi embert fognak elküldeni a cégtől, nem bírja magában tartani a véleményét, végül ő is felmond. Rögtön rengeteg szabadidje lesz, ami az qddigi stresszes életmódja után nem rossz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rögtön elmegy abba a kis házba a Balti-tengerhez, ahol a nagyszüleivel gyakran tölötte a nyarakat és amit kb. azóta nem újítottak fel, ráadásul történt a kamaszkorában valami, ami után soha nem tért vissza ide. Most mégis ide húzza a szíve, tennivaló is akad bőven, h ne kelljen a múlton rágódnia. Egyetlen szomszédja, a – nyilván – veszélyesen jóképű halász, Joris meglehetősen morgós, magának való és mindent jobban tudó, mégis ahogy egyre jobban megismerik egymást, meg is kedvelik egymást. Közben Stella – mellékesen – készít pár grafikát, amiket táskákra, pólókra, képeslapokra nyomnak és máris megvan a keresete is, el is dönti, h ott akarja folytatni az életét. A viharfelhők viszont már gyülekeznek, időnként fel-felvillan egy-egy részlet a 15 évvel ezelőtti, utolsó nyárból, amit Stella a nagyszüleivel itt töltött és egyre több részlet utal arra, h Joris, akivel közben egymásba gabalyodtak, és Stella nagy tragédiája, ugyanahhoz az emberhez köthető. Amikor ez bizonyosságot nyer, mindketten összezavarodnak, idő kell, mire tisztázzák magukban az új helyzetet, de utána már semmi sem állhat a happy endjük útjába. Sokszor nem tudtam igazán elvonatkoztatni a felolvasástól, a történet jobban tetszett, mint a felolvasás😉, mondjuk így.

Karen Swan: Sommer im Paradies

Ahogy azt már sokszor írtam, szeretem Swan regényeit és történeteit, a stílusát. Persze az is igaz, h az általam olvasott első két könyve tetszett a legjobban, ezeket az utóbbi években újra is olvastam, és bár azóta is sokat olvastam tőle, az újabb regényei szerintem nem érnek az elsők nyomába. Eleinte kizárólag karácsonyi történeketeket írt, majd az utóbbi években váltott egy kicsit és évi 2 könyvet ad ki, egy nyárit és egy télit/karácsonyit. Már ez nem hangzik túl jól szerintem, nekem valamiféle futószalagot juttat eszembe, aminek működnie kell, ha törik, ha szakad. Idén nyáron olvastam már tőle egy nyári regényt, ami nem volt rossz, de különösebben nem tetszett. Azt kell mondjam, h ez a mostani sem, leginkább azért nem, mert a borítóval és a címmel nagyon meg vannak vezetve az olvasók. Számomra Swan könyvei mindig a könnyed, de „igényes” kikapcsolódást jelentették, ezért is szeretem és olvasom őket. Látszólag ez is pontosan ezt ígéri, de szerintem nem ezt adja.

A sztori a múltban indul, amikor a huszas évei elején járó londoni orvostanhallgató, Tara épp őrülten szerelmes Alexbe, akivel pár hónapja ismerik egymást. A fiú megkéri a kezét, a lány bemutatja elképzelhetetlenül gazdag családjának és azt tervezi, miután a fiú az apjától is megkérte a kezét, elárulja neki, h kisababát vár. A várva várt lánykérés viszont elmarad, helyette Alex egyre jobban meg akarja ismerni az apját és lassan világossá válik, Tara csak eszköz volt ahhoz, h a világ egyik leggazdagabb emberének közelébe férkőzzön. Majd ugrunk 10 évet, Tara a végsőkig kizsigerelt sürgősségi gyerekorvosként dolgozik, alig eszik, alig alszik és még mindig nem tudta feldolgozni a történteket és elfelejteni Alexet. Épp kezdődik a szabadsága, amikor egy társasággal 10 év után először újra Costa Ricába repül, ahol annyi boldog, felhőtlen nyaralást töltött gyerekként, de ahova az Alexszel történtek után nem „térhetett” vissza, hisz a férfi itt dolgozik az apjával közös mega projektjén. A kikapcsolódásból – sem Tarának, sem az olvasónak – aztán semmi sem lesz, helyette veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe lavíroz, a teljes őserdőn keresztül küzdi magát, számos veszéllyel dacolva. Végül persze elkerülhetetlen az Alexszel való találkozás, sőt az együttműködés is, hisz csak együtt tudnak életben maradni. Ez persze újra felszíttja kettejük között a lángot és Tara bármennyire is próbálja gyűlölni, rájön, h nem megy. Őszintén szólva engem eléggé lefárasztott ez a sok akció és izgalom, ezúttal jobban örültem volna, valami egyszerű limonádénak, amit a cím és a borító ígér, a regény viszont szerintem leginkább egy borzongató rémálomra hasonlít nagyrészt.

Nele Jacobsen: Ein Sommer im Rosenhaus

Sandra nemrégiben megözvegyült, gyerekei már kirepültek, ő pedig hirtelen úgy dönt, eladja a családi fészket és helyette Usedom szigetén, a Balti tengernél vesz meg egy ősrégi kis házat, egy rózsakerttel. Nagyon vonzza ez a kert, de nem igazán ért hozzá, pedig botanikus, de alig dolgozott a szakmájában. Ráadásul ahhoz, h a házba költözhessen, alaposan fel kell újítani azt. Neki is veselkedik minden fronton a nagy munkának, hamarosan megérkezik a brit rózsaszakértő, Julian, akinek bár elég furcsa és zárkózott a stílusa, de a szakértelme vitathatatlan.

A kert és közös munkájuk gyorsan veszélybe kerül, mert a területen inkább egy személytelen hotelt akar egy beruházó építeni, ami többet is hozna a konyhára és több embernek is adna munkát. Amikor ez mégis meghiúsul, Sandrán a sor, h megvalósítsa a „rózsaturizmus” tervét. Egy véletlen telefonhívás azonban mindent megváltoztat, kiderül, h Julian legalább annyira német, mint angol és főleg, h a kerthez a családja révén kötődik és valójában nem segíteni akar, hanem megszerezni azt. Sandra annak ellenére vet véget együttműködésüknek, h már éppen kezdett volna alakulni köztük valami. Utána viszont azért mindketten rájönnek, h mind privát-, mind pedig szakmai nézeteltéréseiket félre tudják tenni, a teljes happy end érdekében.

Corinna Kohfink: Zitronen zum Frühstück

Jaj, hát… a 40-es Marita részmunkaidőben dolgozik, ideje nagy részében a családját menedzseli. Családját a férje és immáron felnőtt, 20 éves lánya alkotják, akiket nagyon elkényeztetett, mindent ő csinál otthon, a háztartásban, mindent ő intéz, mégsem jó soha semmi. Házassága már rég tönkrement, de beleragadtak mindketten.

Aztán Maritánál burn outot diagnosztizálnak, miközben meghal a nagynénje, az egyetlen ember az életében, aki mindig feltétel nélkül szerette és mellette állt. Nem csak nagy örökséget hagy rá, hanem megbízza azzal is, h utazzon Olaszországba és néhány neki kedves tárgyat jutasson el emberekhez, ill. még különböző kis apró-cseprő dolgokat intézzen el. Marita és Christian házasságában ez az utolsó csepp, de a nő tudja, végleg feladja önmagát, ha nem utazik el, ráadásul az örökség végre anyagi függetlenedést is jelent a férjétől. Új embereket ismer meg, új impulzusok, élmények érik, amik nagyon jót tesznek neki. Közben kezd kikristályosodni a fejében, h mit szeretne, ill. főleg, h mit nem szeretne, méghozzá folytatni a házasságát. Ahogy az már – legalábbis a hasonló regényekben – lenni szokott, máris sorban állnak érte a pasik. Az egyik hódolója, egy olasz férfi, akiről a szerző nem győz áradozni, milyen sármos, micsoda férfi, de ezzel párhuzamosan – már elnézést, de – teljesen ki lett herélve azzal, h egy eszméletlen bugyuta akcentust rákényszerítve beszéltetik, ami valószínűleg nem a szerző sara, de borzasztó volt. Mégsem ez lesz aztán a nagy szerelem, de ahogy a nő élete és kapcsolatai rendeződnek, lassan meglátja azt a férfit is, aki bár már hosszú ideje az orra előtt volt, sokat is segített neki és akiben megtalálja, akit keresett. A vége abszolút csöpögős happy end lett. Nem igazán nyert meg magának sem Marita, sem a története, sok részlete nem volt számomra hihető, ill. sokszor úgy éreztem, mintha valami tanácsadó könyvet hallgatnék, ahol épp lépcsőházi bölcsességeket osztogatnak. Persze azt is el tudom képzelni, ha valaki esetleg hasonló életszituácóban van, akár egy jó pozitív példa, egy kis reménysugár, vagy perspektíva is lehet Marita története.

Stephan Orth: Couchsurfing im Iran

A várólistámon volt a könyv és nagyon örülök, h végre sorra került. Igaz, már több, mint 10 éve adták ki, de mivel nem sok fogalmam volt az iráni mindennapokról, ez nem igazán zavart. A couchsurfing téma szerintem már jó pár éve volt felkapott, bár itthon talán akkor sem. Ez egy hálózat, ahol regisztrálni lehet, ha az ember szeretne felajánlani egy ágyat egy utazó ismeretlennek, vagy akkor, ha ő maga szeretne igénybe venni másnál egyet. Bár ezt a szisztémát soha nem éreztem nekem valónak, kétségtelen, h így sokkal jobban meg lehet ismerni az adott helyet, na meg persze főleg a helyieket. Ez szerintem hatványozottan igaz egy olyan országban, ahol egyébként a couchsurfing be van tiltva, csakúgy mint az alkohol, az államvallás mindenek felett áll, ráadásul az ország külföldiek számára egyáltalán nem könnyen megközelíthető.

Az újságíró Stephan úgy érkezik Iránba – már nem először – h csak vázlatos terve van, hova megy, mit csinál. Leginkább azt szeretné, ha az új iráni ismerősei vezetnék, az ő ötleteiket akarja követni és ezáltal jobban megismerni az országot és lakóit. Egyáltalán nem titkoltan azzal a céllal érkezik, h aztán tapasztalataiból könyvet írjon. Végül 62 napon át keresztül kasul beutazza Iránt, közben a Couchsurfing által 22 vendéglátója van és összesen 8484 km-t tesz meg, főleg busszal, időnként autóval, repülővel, vagy hajóval. Őrült kalandokat él át és megismer egy országot, ami egyáltalán nem illik ahhoz a homályos képhez, ami szerintem a legtöbb ember fejében él. Több tucat perzsa szőnyegen alszik, naponta megszegi a törvényeket, él, ünnepel és gyászol a világ legvendégszeretőbb népével. És közben Irán egy teljesen más oldalát ismeri meg, mert zárt ajtók mögött az élet színes és lázadó, tele van vágyakkal és álmokkal, túlcsordul az életörömtől és a vendégszeretettől. Mert zárt ajtók mögött lehull a csador/a kendő és vele együtt a mindent uraló félelem is az államtól. Persze a kép, amit kapunk biztosan nem teljes, hisz szinte kizárólag olyan irániakkal kerül kapcsolatba, akik tudnak angolul, akik tájékozottak, nyitottak, nyugat orientáltak. Ennek ellenére bár érthető, mégis meglepett, h kb. minden nő, akivel találkozik, képzett, egyetemet végzett, de biztos nem ez az átlagos. Nagyon érdekes az életszemléletük, a szokásaik, a társadalmi nyomás és elvárás, ami mindenkire ránezehezik, miközben az állam mindenhol ott van, mindent lát és kontrollál. A szerző - mivel a saját élményeiről, kalandjairól írt, így azért kialakult róla a könyv végére egy kép - szimpatikus volt nekem és jófejnek tűnt. Egyébként további 4 könyve jelent meg ugyanebben a témában, azokban Oroszországban, Kínában, Szaudi-Arábiában és a már háborúban álló Ukrajnában couchszörföl. Ezeket több más nyelvre is lefordították, magyarra nem. A couchsurfinges könyvei mellett még további, utazásról szóló, de kicsit más jellegű könyvei is megjelentek.

Julie Caplin: Die kleine Villa in Italien

Ez egészen tetszett, talán azért is, mert végre nem volt az az érzésem, h „minden mindennel” összefügg és ismernem kellene már az előző könyveiből a szereplők felét és valami rémlik is, de mivel olyan mély benyomást nem tettek rám, kissé a sötétben tapogatózom.

Lia angol textilművész, aki hirtelen identitás válságba kerül, amikor egy véletlen folytán kiderül, h az apja nem az, akit 30 évig annak hitt, hanem egy híres, olasz filmszínész. El is utazik Olaszországba, h többet megtudjon róla és megismerkedjen vele, de ezt Raf, a férfi nevelt fia ill. menedzsere igyekszik megakadályozni. Az évek során nem Lia az első aki felbukkan, azt állítva, Ernesto Salvatore az apja, ezért Raf már mindenkivel szemben bizalmatlan. Ezt akkor sem tudja elengendni, amikor kiderül, nevelőapja, sőt anyja is tudott a lány létezéséről és tárt karokkal veszik fel a családba, csakúgy, mint közös gyerekeik. Az egyetlen, aki továbbra is gyanakodva figyeli a lányt, Raf, de őt sem hagyja hidegen Lia bája, viszont igyekszik tartani magát. Egy idő után viszont nekik és a hallgatónak (ezt is hangoskönyvként hallgattam) is az az érzése, h a szülők szeretnék, ha ők ketten jobban megismernék egymást és ezzel elillannának Raf kétségei. Ehelyett viszont egyre közelebb kerülnek egymáshoz a sok kettesben töltött program alatt, mígnem az ágyban kötnek ki. Eleinte úgy gondolják, ennek nem lehet jövője, meghát kicsit fura is a helyzet, hisz Lia apja és Raf anyja házasok, ráadásul még egy csomó közös gyerekük is van, a közös féltestvéreik. Mégis, ahogy egyre jobban megismerik egymást, egyre mélyebbek lesznek az érzelmeik. Viszont, ahogy olyan sokszor a szerző ezúttal is még egy végső próba elé állítja őket a happy end előtt. Szerintem ez Caplin jobb regényei közé tartozik, szórakoztató - mindenféle izgalom nélkül persze – és segítségével egy kicsit elmerülhetünk Olaszországban.

Szűcs Péter: Dharma

Egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig – ez a könyv alcíme. Ez alapján én leginkább egy családregényt vártam, de nem azt kaptam. Bár 3 generáció történetét olvashatjuk, mégsem egy klasszikus értelemben vett családi törénet.

Először István történetét ismerjük meg, aki 56-ban egy véletlen ruhacserének köszönhetően menekül meg, de pont ezért mindenki azt hiszi, h meghalt. Kihasználja a kínálkozó lehetőséget arra, h új életet kezdjen és New Yorkban köt ki. Eleninte egy szót sem ért, mégis első látásra beleszeret egy brazil szépségbe, akivel aztán több ezer kilométer távolságból leveleznek és esnek szerelembe. Aztán éles váltással következik Tamás és Andrea története, ill. főleg Tamásé és a családjáé. A sztorijuk hamisítatlan magyar történet a 70-es évektől a 90-es évekig. Megelevenedik a Dacia, amire éveket kellett várni; a Linda sorozat; a köpeny és még sok más dolog. A fiatal pár sikeres, menő életet él a rendszerváltás után, kapcsolatuk mégis válságba jut, ezután Tamás bejárja a világot önmagát keresve. A harmadik történet főszereplője Léna, aki egészen addig élvezi gondtalan életét, míg egy születésnapi ajándék mindent megkérdőjelez, amit addig magáról és a családjáról gondolt. Gyökereit keresve Indiában köt ki, így jutunk el az alcímben szereplő Gangeszig. Tényleg szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de valahogy nem igazán sikerült. Nem teljesen értettem a koncepcióját, h mit szeretett volna. Illetve lehet, h engem jobban érdekelt volna csak egy, de jobban kibontott történet, mint 3 felületesen. A várólistáról került sorra a könyv.

Julia K. Stein: Ich und andere uncoole Dinge in New York

A 16 éves Judith, aki eddig életét egy német kisvárosban töltötte, a nyarat New Yorkban tölti, ahova elvileg anyját kíséri el, de ő sokkal inkább a helyi pasijával van elfoglalva, mint a lányával. A tini hirtelen felnőtt életet él a világ egy legcoolabb és legnagyobb metropoliszában. Több fiatalall lakik együtt egy lakásban, gyakornokként egy menő helyen dolgozik, bulizni jár és gyorsan felveszi a lüktető város tempóját.

Szülővárosában Judith inkább egy uncool kiscsaj volt, de úgy tűnik NYC mindenkinek jól áll, hirtelen 2, nála idősebb fiúval flörtöl. Sőt, az egyikükkel ennél jóval távolabb is merészkedik, csak, h rájöjjön, Peter nem teljesen az, akinek hitte. Némi szenvedés után azonban tini főhősnőnk úgy tűnik, megkapja a happy endjét is és a reményt, h visszatér még New Yorkba. Amitől egész végig nem tudtam elvonatkoztatni, az Judith kora. Egyáltalán nem úgy viselkedik és él, mint egy 16 éves, persze tudom, a mai 16 évesek már mások, de ha nem írják el a regény elején a korát, legalább azt hittem volna, h 18-19 éves, aminek mondjuk szerintem több értelme is lett volna. Egyáltalán nem értem, mi értelme volt őt ilyennek fiatalnak aposztrofálni.

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő

Jó pár éve hallottam már erről, de bevallom, akkor először. Idén felkerült a várólistámra is, plusz motivációként, ami meg is tette hatását;). Kosztolányi első regénye Thomas Mann méltatásával kezdődik – ez nekem már jó pont volt – aki 1923-ban azután írta a levelet, ami a könyv előszava lett, miután elolvasta Kosztolányi kéziratát.

Pontosan és gyorsan képbe kerülünk: Kr. u. 54-ben Agrippina rávette a férjét, a Római Birodalom császárát Claudiust, h „dobja” a saját fiát, helyette tegye meg mostohafiát, Nerot örökösévé, akit viszont nem nagyon érdekel sem a politika, sem a hatalom. Claudius aztán hitvese által már az első oldalakon kiíródik a történetből és Neroból császár lesz. Ő viszont leginkább költő akar lenni, elismerésre szomjazik, amit meg is kap, hisz ki ne dícsérné a császár költeményeit, tehetségét? De valahogy mindig kiderül, h mindenki csak hízeleg és színlel, hisz Nero maximum közepes költő. Nérót gyermekkori tanítója, a filozófus Seneca is önbizalomra és alkotásra buzdítja, bár tisztában van neveltje hiányos képességeivel, aki azonban egyre nagyobb művésznek képzeli magát. A városban álruhásan járó császárnak lelkesen beszámolnak a pályatársak sikeréről és a fűzfapoéta uralkodó kigúnyolásáról. A császár válaszai egyértelműek: száműzés, mérgezés, lefejezés, kivégzés…és nem csak képzelt riválisaival, kritikusaival jár el így, hanem felesége és anyja is erre a sorsra jut. De ahogy az már lenni szokott, egy idő után fordul a kocka, üldözőből üldözött lesz, Nero üldözés és gyűlölet közepette, magányosan hal meg. Az idők során több dolgot is próbáltak belelátni ebbe a történelmi-lélektani regénybe, eleinte Nerot a szintén író, kortárs Szabó Dezsővel azonosították, akivel Kosztolányinak akadt nézeteltérése, míg Senecát magával a szerzővel. Később fasizmus-párhuzamot emlegettek, ezekről persze csak most utólag olvastam, én leragadtam olvasás közben annál, h kicsit felfrissítem az ismereteimet a már-már elfedett (általam) római korról. Ami nekem is feltűnt, h Seneca volt a legérdekesebb szereplő, sokszor Kosztolányi szócsöve, de vele sem bánt kesztyűs kézzel az író. Ő is esendő, köpönyegforgató, gyarló és haszonleső. Nem lett a kedvencem, de örülök, hogy végre elovlastam.

Margot S. Baumann: Die Buchhandlung in Madrid

A sorozat 2. része, bár igazából nem igazán tekinthető sorozatnak szerintem. A hasonlóság pusztán annyi, h most is Spanyolországban vagyunk, ahogy már a címben is szerepel, ezúttal Madridban és a szerelem ebben a történetben is a múlt felderítése közben szövődik a főszereplők között. Akik ezúttal Adora és Darío.

A fiatal lány épp nem tudja, mit is kezdjen az életével, amikor anyja egy mondata szinte mindent megkérdőjelez, amit addig magáról és a családjáról gondolt. Kiderül ugyanis, h imádott nagyapja, akit mindig is nagyon közel érzett magához, akire mindig is hasonlított, nem is a vér szerinti nagyapja. De mégis hogy lehetséges ez? Hogy lehetséges az, h szigorú nevelést kapott nagyanyja más gyerekét szülte meg ebben a házasságban? Egy nyom egy kis könyvesboltba vezeti a lányt, Daríohoz, aki viszont a maga bajával van elfoglalva, méghozzá azzal, h valószínűleg be kell zárnia a már generációk óta a családja tulajdonában lévő üzletet. Kölcsönösen segítik egymást és gyorsan szerelem is szövődik köztük, majd együtt bukkannak Adora igazi nagyapjára és fedik fel a családi titkot. A happy end még korántsem teljes, hisz mindezt még be kell adagolni a lány anyjának is és a családegyesítés nem könnyű feladat.

Karen Swan: Eine Insel zum Verlieben

Chloe New Yorkban dolgozik egy ügynökségnél, akik kőgazdagoknak segítenek luxuséletüket elviselhetőbbé tenni. Igazából a barátnője, Poppy az, aki az exklúzív ügyfelek minden kívánságát lesi, de amikor őt súlyos baleset éri, Chloénak kell beugrania a helyére.

Tele van kétséggel, h menni fog-e ez neki, hisz csak nemrég költözött Londonból New Yorkba egy szerelmi csalódás elől menekülve és egyáltalán nem is ez a munkája. Bedobják viszont a mélyvízbe és rögtön egy új ügyfelet is szerez, a mindig meglepetést okozó Joe személyében. Miután Chloé exe újra feltűnik a színen, egy pillanatra még a kibékülés is reálisnak látszik, de aztán újra keserű csalódást okoz, mire a nő Joe-val Görögországba „menekül”, h egy megfelelően nagy és eldugott házat találjon neki. Ahogy az már Swannál lenni szokott, mindenki gyönyörű, gazdag és tökéletes, mégis valahogy többnyire sikerül neki, igazi hús-vér szereplőket gyúrni belőlük. A vonzó Joe-val töltött néhány nap egy eldugott görög szigeten nem is marad „eredmény” nélkül, az ágyban kötnek ki, annak ellenére, h Chloé tudja, nem jó ötlet keverni a magánéletet a munkával. Ráadásul, amint visszatér New Yorkba, kiderül, h a férfi egy szélhámos és talán még a kolléganője, Poppy balesetéhez is köze van. Kissé váratlan módon egy aránylag szövevényes történetbe csöppenünk, amiben végül minden mindennel összefügg, de a regény végén mindenki elégedett lehet: a szereplők megkapják az abszolút happy endet, mi olvasók pedig a válaszokat a kérdéseinkre. Nem lett ez a kedvenc regényem Swantól, valahogy kb. a háromnegyedéig azt éreztem, h még nagyon az elején vagyunk a történetnek, így nekem kissé összecsapottnak tűnt a vége, annak ellenére, h ez is egy vaskos, 510 oldalas kötet. Persze azért tetszett, de nem ez a szerző legsikerültebb könyve szerintem.

Margot S. Baumann: Die Galerie in Valencia

A félig német, félig spanyol származású Elena egy művészeti galériában dolgozik Berlinben. Mivel mindenki meg van győződve róla, h kiválóan beszél spanyolul, főnöke az új, valenciai galéria megnyitója körüli dolgok intézésével bízza meg.

Amit senki nem sejt, h Elena egyáltalán nem beszél spanyolul, mert apja elmenekült az országból a Franco rezsim idején és mindent el akart felejteni, még a nyelvet is. Valenciában is eleinte furcsán hat, h spanyol nevével nem beszéli a nyelvet és más egyéb problémái is akadnak Carlosszal, a helyi belsőépítésszel, akivel együtt kell dolgoznia. Persze gyorsan kiderül, h az ég is egymásnak teremtette őket. De nem maradunk meg kizárólag a love storynál, a pár nyomozni kezd, Elena apjának és családjának múltja után és egy akkoriban sajnos tipikus történetre bukkan. Közben az energikus párocska szembe megy Elena főnökével és egy merész koncepciót alkalmaz az új galériánál, ami a főnök szerint nem sül el jól, de mégis utat nyit a pár valenciai jövője felé. Igazából érdekes történet volt, néhány hónapja jártam Valenciában, tetszett, h a szerző egészen jól beleszőtte a történetbe a várost, a spanyol történelmet és hogy legalább néhány elcsépelt panelt kihagyott a történetből. Ez egy – ha jól tudom – 3 részes sorozat első része, lehet, hogy adok neki még egy esélyt.

Andreas Izquierdo: Das Glücksbüro

Albert Glück a főszereplő, a hivatalnok, aki több, mint 30 éve nem hagyta el a hivatalt, ahol dolgozik, merthogy titokban még ott is lakik. Abszolút semmilyen emberi kapcsolata nincs, se hobbija, semmi, kizárólag a munkájának és minden szabály pontos betartásának él.

Teljesen felforgatja az életét, vagyis a saját maga által kialakított tökéletes rendet, amikor egy számára is ismeretlen nyomtatvány köt ki nála. Már ez felzaklatja, hisz hogy létezhet ilyen nyomtatvány? Pláne, amikor kiderül, h ez a kérvény nem is kérvényez semmit. Akárhogy is akar Albert megszabadulni tőle, mindig újra az asztalán találja. Ez ösztökéli arra, hogy 30 év után kimerészkedjen a való világba és megkeresse azt a személyt, akitől a kérvény jön. Így találkozik a kissé vad művésszel, Annával, aki végképp felfogatja az életét. Alig pár hét múlva a hivatalban, ahol Albert dolgozik már üzemel a „Glücksbüro”, vagyis Albert neve után szabadon „a boldogság iroda”, ahol az egykor szürke hivatalnok a társadalom szerencsétlenebbik felének segít a hivatali útvesztőben és minden megoldhatatlan problémára talál hivatalos megoldást. Közben főhősünk már beköltözött Annához, akivel a tengerhez utaznak és a közös jövőt tervezgetik. Ám ekkor beüt a katasztrófa és kiderül, nincs idő közös tervekre már. A várólistámon volt a regény már régóta, onnan került most sorra. Bár kicsit nehezen indult be, de kb. a felétől nagyon olvastatta magát. Összességében egy nagyon szerethető, szép, de kissé szomorkás emberi történet.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

A szerzőről már többször hallottam az elmúlt években, de csak most vettem meg tőle az első könyveimet és bele is vágtam ebbe, ami az első megjelent regénye volt és sok díjat is bezsebelt. Őszintén szólva nem lett a kedvencem, bár azt sem mondhatom, h nem tetszett, mindenesetre kíváncsi leszek a másik – általam megvett – regényére is.

A történet egy szerelmi sokszögbe, egy bonyolult kapcsolatrendszerbe enged betekintést. A 21 éves Frances a történet főszereplője és narrátora. Ő és volt szerelme, barátnője, Bobbi igyekeznek megbirkózni a felnőtté válás kihívásaival és megismerkednek egy házaspárral, Melissával és Nick-kel. Bobbit a sikeres fotós, Melissa kezdi el érdekelni, míg Frances egyre inkább beleszeret a színész Nickbe. A mesélő, Frances sivár érzelmi világán és szinte személyiség nélküliségén át szemlélhetjük a nem túl mozgalmas cselekményt, miközben a szereplők identitásválsága kerül középpontba, a stílus pedig eléggé minimalista. Mind a négy szereplő keres valamit, az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy vágyaik kimutatására képtelenek. Ami tetszett, az a komoly témák felbukkanása a történetben, mint pl. a homo-és biszexualitás, az endometriózis, az alkoholizmus, a pszichés zavarok. Frances nézőpontjából ismerhetjük meg az őt, barátnőjét, Bobbit és a Nick-Melissa házaspárt összekötő „szerelmi” sokszöget. Mind a négyen kutatnak valamit, keresik az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy teljességgel nélkülöznek mindenfajta mélységet, szenvedélyt. Érzelmileg éretlenek, vágyaik kimutatására képtelenek és amit kimutatni, megélni kellene, igyekeznek a kommunikáció verbális eszközeivel pótolni.

Julie Larsen: Sommerzauber am Fjord

A történet a norvég Trondheim városában játszódik, ahol Frida, az instagram influenszer és Sander, a művészettörténész megvalósítják az álmukat, és megnyitják saját üzletüket. A dolog bökkenője viszont, h a két teljesen különböző embernek osztoznia kell a bolton és már rögtön az első találkozásukkor kiderül, hogy nem tudják elviselni egymást.

Különbözőségüket és nézeteltéréseiket viszont háttérbe tudják szorítani egy közös barátnőjük érdekében, aki a segítségükre szorul. Összefognak, jobban megismerik egymást és gyorsan túllépnek az előítéleteiken és nézet különbségeken. A happy end előtt viszont – ahogy az már a hasonló könyvekben lenni szokott – még le kell küzdeniük egy akadályt, hisz a múlt közbeszól, kiderül, h a családjuk története összefonódott. Ezt is hangoskönyvként hallgattam, nem volt rossz, de ami egyértelműen irritált egy kicsit, a szerző teljes idealizmusa, szép lenne, ha a világ úgy működne, ahogy ebben a könyvében.

Juli Zeh: Schilf

Ez már a 4. könyv, amit a szerzőtől olvastam. Ami rögtön az elején feltűnt, h felüdülés, ahogy ír. Könnyen érthető, mégis igényes. Legalábbis az elején ez volt a benyomásom.

Egy fura barátság feltérképezésével indul a történet, Sebastian, a felesége és a fia, minden pénteken Oskar érkezésére várnak, aki Sebastian – testi-lelki – ifjúkorib barátja. Az egyetemen elválaszthatatlanok voltak, de igazi különcök is, felsőbbrendűek, zsenik, akikről és akiknek egymáshoz fűződő kapcsolatukról is pletykáltak. De aztán valami megváltozott….ezután Sebastian megnősült, Oskar viszont tovább élte különc életét és mindkettejükből az lett, amire predesztinálva voltak, tudós fizikus. Először kissé elaltat, megismerjük a főbb szereplőket és az egymáshoz fűződő viszonyukat, majd jön a „borzongás”. Sebastian hirtelen egy rémálom kellős közepén találja magát. Épp a fiát vinné egy táborba, amikor a kissrácot elrabolják és csak egy gyilkossággal kaphatja vissza. Kétségbeesik, de egy pillanatra sem kétséges számára, mit kell tennie. Kb. eddig tetszett a regény, utána kissé felülmúlt a képességeimet. Bejön a képbe egy idős nyomozó – akinek neve egyben a regény címe is – és egykori tanítványa, mindenki egyre furább és semmi sem az, mint aminek látszik. Nagyon ritkán fordul elő velem, h ennyire „kevés vagyok” egy könyvhöz, szerintem nyelvileg értettem, de egyébként nem igazán:D. A 2. fele nagyon szenvedős volt nekem, nem igazán tudom hova tenni az egészet.

Laura Jane Williams: Der schönste Zufall meines Lebens

Már hallgattam egyet a szerzőtől, bár az nem hagyott különösebb nyomokat bennem, ez nagyon tetszett. Penny szeretne szeretve lenni és szeretne szeretni. Szeretne gyerekeket is és ezért már meg is tett mindent, ami az ő esetében nem kevés. Viszont a szerelemmel és a férfiakkal egyszerűen nincs szerencséje.

Amikor találkozik az álompasi Francescoval rögtön belehabarodik, majd mire teljesen egymásra találnak Pennynek vidékre kell költöznie, h átvegye nagybátyja pubját, akit apjaként szeret, hisz ő nevelte fel. Francesco Londonban marad és bár mindketten tudják, h egy nagyon ígéretes kapcsolat szakad így félbe, élik tovább az életüket. Penny a vidéki pubban is jól feltalálja magát és élvezi a munkát. Bár álmában sem gondolta volna, h az isten háta mögött fog pasizni, mégis, hamarosan nem is egy, hanem 2 férfi csapja neki a szelet. Ráadásul, h teljes legyen az érzelmi káosz, hamarosan újra Francesco is felbukkan, aki nem tudta kiverni a fejéből Pennyt, aki immáron egy szerelmi négyszögben vergődik. A végén aztán csak sikerül döntésre jutnia és meg is kapja jutalmul a teljes happy endet. Nagyon tetszett, mert a szereplők nem csak jópofák, hanem érdekesek is, ahogy a főhősnő dilemmái is. Amit különösen értékeltem, h egészen a végéig nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri el Penny szívét, ami az ilyen kaliberű regényeknél ritka.

Theresa Révay: Die weißen Lichter von Paris

Oroszországban kezdődik a történet, ahol Xenia és előkelő családja épp nehéz időket él meg, elveszti az apját és hirtelen ő lesz a családfő, akinek figyelni kell a húgára, várandós anyjára. Menekülniük kell, közben megszületik Kyrill, az öccsük, az anyjuk meghal, majd Párizsban kötnek ki, ahol a 3 gyerek az orosz dadájukkal él.

A lány, Xenia gyönyörű, de a világ gondja és terhe nyomja a vállát, varr, majd felfedezik modellként. Megismerkedik, majd szenvedélyes viszonyba keveredik a szintén előkelő családból származó német Maxszal. De a nő menekül az érzései elől, nem engedi szabadjára őket; a bánat, a szegénység és a szenvedés túlságosan is bekebelezte az életét, mióta menekülni kényszerült Oroszországból. Ezek után már kényszerpályán van, racionális döntéseket hoz, de nem biztos, hogy ezek boldogsághoz vezetnek. Évekkel később drámai körülmények között találkoznak újra az egykori szerelmesek. Az idő közben sok mindenre megtanította Xeniát, többek között arra is, h meg kell ragadni a boldogságot, ha találkozik vele. A regény viszont nem csak egy love story, hisz a 20. század első felében vagyunk és főszereplőink életén keresztül egyre sűrűbben bukkannak fel a nácik és végigkövethetjük az események alakulását a háború kitöréséig, majd annak befejezéséig. Bár olvasmányos, érdekes regény, annyira mégsem fogott meg, talán ismét azért nem, mert nem igazán tudtam azonosulni a főszereplőnőve. A könyv egyébként nagyon régóta várakozott már a polcomon, most az idei várólistámról került sorra.