Stephenie Meyer: A burok

A 2008 májusában megjelent könyv rögtön a New York Times bestseller listájának első helyén landolt, majd 26 hétig ott is maradt a listán.
Írtam már arról, h mennyire tetszett az írónő Twilight sagája, ennek ellenére elég sokáig húztam A burok elolvasását, nem is tudom miért. Illetve… kb. ugyanúgy voltam vele, mint anno az Alkonyattal, a sci-fi sem áll közelebb hozzám egy fikarcnyit sem, mint a vámpíros téma, mégis, amikor elolvastam a fülszöveget, már sejtettem, h tetszeni fog.
Sem könyvben, sem filmben nem szerettem soha a science fiction-t, szóval szerintem az, h Meyer ezen könyve is tetszett, valószínűleg annak is köszönhető, h megint sikerült egy új világba vezetnie - úgy, h nem igazán volt összehasonlítási alapom - na meg persze az írónő általam kedvelt stílusának.

Alapvetően a történet a szerelem és az "embernek lenni" gondolatkörétjárja végig egy olyan világban, ahol az emberiséget leigázták, és egy idegen faj, a Lelkek vették át a hatalmat.
Először azt hittem, h itt is a Twilightból már ismerős szerelmi háromszög téma köré fog szövődni a történet, de aztán lassan kibontakozott, h itt inkább négyszögről van szó és hát ugye, mivel a 4 páros szám, mindenki meg is találja, néhány bonyodalom és meglepő fordulat után azt, akit meg kell találnia.

A Twilight könyvekkel ellentétben nem olvastam ki olyan gyorsan, de amikor olvastam nagyon magával ragadó volt, nehezen tettem le. Összességében sokkal jobban elgondolkoztatott, tele van olyan igazságokkal, amik bár nap, mint nap a szemünk előtt vannak és a napnál világosabbak, mégsem gondolkodunk el rajtuk, szóval persze nem fedezi fel velük a spanyolviaszt, de fontos dolgokra hívja fel a figyelmet. Nagyon szép gondolatok vannak benne életről, halálról, barátságról, szerelemről.
A főszereplő Lélek, Vándor szájába adva éles, de tagadhatatlanul és maradéktalanul igaz kritikát fogalmaz meg az emberiséggel kapcsolatban.:
„…nem pazarlunk. Amit elveszünk, azt jobbá tesszük, békésebbé és szebbé. Az emberek pedig tényleg állatiasak és fegyelmezhetetlenek. Olyan gyakran fordult elő közöttük gyilkosság, h az emberölés az életük elfogadott részévé vált. A változatos kínzások, amiket pár évezredük alatt fejlesztettek tökélyre, már túl soknak bizonyultak számomra; nem voltam képes elviselni még a száraz, hivatalos leírásokat is. Háborúk dúltak, szinte minden egyes kontinensükön. Szentesített gyilkosság, előre elrendelt és ádázul hatékony. A békésebb nemzetek polgárai elfordították a fejüket, amikor a saját fajuk képviselői a küszöbükön éheztek. Nem volt egyenlőség a bolygó gazdag forrásaink elosztásában. …
Még magának a bolygónak a hatalmas gömbjét is veszélybe sodorták gondatlan és kapzsi magatartásuk folytán. Látván, mi volt és mi van most, senki nem tagadhatta volna, h hála nekünk, a Föld egy jobb hellyé vált.„
Persze erre jön Melanie, a gazdatest, vagyis az ember szintén igaz és jogos replikája:
„Legyilkoltok egy egész fajt, majd a hátukra ültök."

Pont az ő példájukon keresztül kapunk ízelítőt a két faj „együttélésről”, hiszen egy testben két lélek van, egy ember és egy világűrből érkező új faj. A kezdeti ellenségesség után, megismerve egymást viszont barátokká válnak, igazi szövetségesekké, akiket eleinte kétségtelenül a kényszer kovácsol össze, de aztán a végére igazán megszeretik egymást.
Bár nem érzem igazán találónak, h a Twilight könyveket, mindig tiniknek szóló regényekként aposztrofálják, de tény, h pont a mondanivaló, a fontos kérdések miatt valóban inkább felnőtteknek szól ez.
Érdekes, h többektől is azt hallottam, ill. olvastam, h az első 100-150 oldal milyen unalmas volt, nekem egyáltalán nem, sőt, nagyon érdekesnek találtam, ugrottam minden egyes infóra, a megszálló lelkekről, a beillesztésről, gazdatestekről, hajtókról, gyógyítókról, nekem a barlangos részek voltak időnként kicsit vontatottabbnak, a vége viszont kimondottan eseménydús, csak kapkodtam a fejem és az utolsó percig nem tudtam mi lesz. Ami kimondottan tetszett, h nem olyan csöpögős a szerelmi szál, meg az is, h Vanda ill. Melanie megnyilvánulásain imitt-amott kuncogni is lehet, de időnként azért a könnyeket is sikerült előcsalogatniuk, sőt volt olyan is, h egy oldalon belül először peregtek a könnyeim, aztán már szakadtam a nevetéstől, ez elég érdekes volt:).
Amiken mindig jókat mosolyogtam azok a bárgyú nevek voltak, mármint a Lelkek nevei: Ezer Szirom, Szava Kevés, Tojás Dalának Bárdja, Táncoló Szemek, Felszínre Ellátó, Jégen Átragyogó Napfény, Üveg Spirál, Tűzzel Kötő Gyógyító stb., a másik hasonló kategória a különböző” gyógyszerek” nevei: Gyógyít, Hegeszt, Simít, Nincs fájdalom, Tisztít, Lehűt, ezek nagyon LOL-ok:).

Megint egy olyan könyv, aminek érdemes kicsit a borítójával és a címével is foglalkozni. A magyar borító uaz, mint az eredeti, nekem ez nagyon tetszik, a hatalmas, ezüstösen csillogó szemmel. A cím már kicsit összetettebb: az eredti The Host, ami magyarul kb. gazdatestet jelent, ami címnek nem lett volna az igazi, pont ezért az Agave kiadó a blogján pályázatot írt ki a magyar címre a honlap olvasói között, hamar meg is lett a győztes "A Burok", ami nekem kimondottan tetszik, szerintem nagyon jó választás volt, bár nagyon meglepődtem, amikor olvastam, ennek a történetét. A németek megint különcködtek (ahogy a Twilightnál is), pont a másik oldaláról fogták meg a dolgot, náluk Seelen, vagyis Lelkek-ként jelent meg a regény, ez már csak azért is érdekes, mert már születőben van ennek is egy folytatása, de eddig még nem biztos, hogy megjelenik. Ennek a Lélek címet adta egyelőre az írónő, szóval, lehet, h ez lesz a németeknél a gazdatest/burok;). Kicsit meglepett a hír a folytatásról, mert szerintem jó ez a befejezés így, ahogy van, persze lehet még bonyolítani, meg tovább szőni a történetet, de ha nem teszi, akkor egymagában is simán megállja ez a könyv a helyét szerintem.
Legújabb hírek szerint jövő évben készítenek filmet belőle, a rendező már megvan, a szereplők egyelőre kérdésesek.
Nem tudom, ki hogy van ezzel, én ha befejezek egy olyan könyvet, ami igazán tetszett, még napokig kavarognak bennem az olvasottak, ilyenkor nehezebben is kezdek bele valami másba, mert nehéz azt az űrt kitölteni, amit egy jó könyv, azzal, h a végére jutok kialakít bennem. Most megvan az űr…

Szilvási Lajos: Egymás szemében

Érdekes és szórakoztató napló regény, egy hónapon keresztül olvashatjuk párhuzamosan a 17 éves Attila és Tamara naplóját, amiben nem csak egymás iránti bimbózó majd perzselő érzelmeikről írnak őszintén, hanem a ’70-es évek közepének magyar valóságáról is. Hányszor gondolja az ember, h szeretne a másik fejébe látni, h mit érez, gondol adott pillanatban, ebben a könyvben mindkét fél érzéseivel tisztába kerül az olvasó. De nem csak egyszerűen két szerelmes kamasz napjairól olvashatunk, hanem családi tragédiákról, megcsalásról, árulásról, becstelenségről két értelmes és szeretnivaló fiatal életében.
Attila, a szeplős:) stílusa talán olvasmányosabb, egy kimondottan jó humorú fiú naplóját olvashatjuk, a hetvenes évekbeli diák szleng időnként megmosolyogtató jellegzetességeivel. Tamara, vagyis Tomka inkább talán érzelmesen ír, de a finom humor nála is megvan. Bár nem ehhez a korosztályhoz tartozok, de szerintem a regény nagyon aktuális még ma is, mert ugyan sok minden megváltozott, de az érzéseknek, a szerelemnek vagy a barátságnak minden korban helye van, a felvetődő problémák pedig aktuálisabbak, mint gondolnánk. Ráadásul a végén egymást érik a meglepetések, így a befejezés igazi izgalmakat tartogat.
Számomra a könyv különlegességet ez a párhuzamos szerkezet adja meg, kívülállóként olvasni, h mit gondolt a két főhős az adott pillanatban, nagyon izgalmas.

John Steinbeck: Édentől keletre

Hatalmas olvasmányélmény volt számomra a könyv, nagyon tetszett, felkerül a kedvencek közé.
Bár a kritikusok szerint nem Steinbeck legjobb regénye, de a legnépszerűbb, ő maga a bibliájának hívta, a fiainak szánta, emlékeztetőül a családi hagyományokra. A Pulitzer- és Nobel - díjas író ezt tartotta élete fő művének.
A családregény a Paradicsomból való kiűzetés témáját modern környezetben dolgozza fel, a cím arra utal, h miután Kain az Úr színe elé került, Nód földjén telepedett le, Édentől keletre.

Bár több mint 700 oldalas könyvről van szó, szerintem mégsem igazán a történet a lényeg, azt talán aránylag röviden össze is lehetne foglalni, inkább a szereplők a hihetetlen érdekesek.
A Trask fiúk két generáción keresztül élik végzetszerűen a bibliai Káin és Ábel sorsát, előbb Adam és Charles Trask vetélkedik apjuk, Cyrus szeretetéért, majd Adam két ikerfia, Aron és Caleb teszi ugyanezt.
A jó és rossz fiúk életét – bár szerintem nehéz eldönteni egyértelműen, h ki a jó és ki a rossz, mert azért ennél összetettebb szereplőkről van szó - egyazon démoni nőszemély határozza meg, annak ellenére is, h a megbabonázóan szép Cathy feleségként, szeretőként és anyaként egyaránt szívtelen és kegyetlen. A mű másik kulcsfigurája, Samuel Hamilton, az író Írországból bevándorolt nagyapja, csodálatos ember, aki amikor meghalt egyszerre aludt ki a világ, mint egy gyertya, mondja róla a könyv egy másik bölcs és fontos szereplője, Traskék kínai szolgája, Lee. Sam az erkölcsi értékrend képviselője, jellegzetesen prófétai figura, aki a démonian gonosz Cathyt ellentéte a történetben.
A nevek is szimbolikus erővel bírnak, Adamet nem nagyon kell magyarázni, de ikerfiait tudatosan nevezi el Sam Hamiltonnal és Lee-vel Calebről, aki aközül a sok ember közül, akik elindultak Egyiptomból, másodmagával érkezett meg az ígéret földjére, ill. Aaron-ról, aki nem jutott el oda. Kicsit már a névadásnál sejteni lehet, h „nevükben a sorsuk” és így is lesz…
Caleb külsőre az apjára üt, belsőre viszont sokkal inkább hasonlít Cathyre, míg Aron a külsejét anyjától örökölte, de személyisége inkább Adamé, legalábbis eleinte így tűnik, de aztán szépen lassan megváltoznak a dolgok, Cal, aki mindig is az okosabb, rafináltabb, felfedezi magában a rosszat, folyamatosan őrlődik az öngyűlölet és az önsajnálat között, de kontroll alatt tartja magát, Adam egyetlen beszélgetéssel – öntudatlanul – jó útra téríti, de ugyanígy egy pillanat alatt elutasításával kiváltja másik fia halálos ítéletét. Cal féltékeny a testvérére, amiért azt megnyerő, ártatlan külseje miatt mindenki azonnal megszereti, míg neki mindenért meg kell küzdenie és főleg azért féltékeny rá, mert apjuk is jobban szereti fivérét, mert az anyjukra emlékezteti. Cal gyűlölete, amit önmaga iránt érzett, kifelé fordult, mindenki ellen és közvetetten fivére halálát okozza. A könyv végére ő avanzsál főszereplővé, egyébként is sokkal többet megtudunk róla, mint ikertestvéréről, s kiderül, h bár szokásaiban piszkos, de lélekben megdöbbentően tiszta.
Cathynél/Kate-nél számítóbb, hidegebb és kegyetlenebb teremtéssel még nem nagyon találkoztam olvasmányaim során. Nincs senki, akit ne célja elérésére használna, aki iránt bármit is érezne beleértve szüleit, férjét, gyermekeit is. A legledöbbentőbb, h egyszerűen nincs ok és cél, nincs miért a múltból, h mi tette ilyenné, de nincs miért a jövőből sem, h mit akar elérni, agyon kínzott és nyomorított embereken ill. holttesteken keresztül. A könyv 2. felére aztán kiderült, h Cathynek igazán a szépségével volt hatalma férje, Adam felett, ahogy az hanyatlani kezdett, Adam újra önmaga lehet, ami az asszonyt megijeszti, mert nem tud elképzelni tiszta szándékot, mindenben az aljasságot, a csapdát keresi, mindenki magából indul ki, ugyebár…Egyre torzabb lett az észjárása, mindenkivel szemben gyanakvó félelmet érzett, majd önkezével vetett véget életének.

Ennél a művénél szakított az író azzal a felfogással, hogy a gonoszság forrása a társadalmi igazságtalanság, és itt azt az emberi pszichében fedezi fel. A regény üzenete, h nincs előre meghatározott sors, mindenkinek megvan a választás szabadsága, h erkölcsös, vagy erkölcstelen, jó vagy rossz legyen.
A könyv 4 részből áll, a híres film a 3. és a 4. részt dolgozza fel, még nem láttam, de meg fogom nézni feltétlenül.

Truman Capote: Frühstück bei Tiffany

Az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán bukkantam rá, de elolvasva meglep, h felkerült. Szórakoztató kisregény, vagy novella egy édesen őrült lányról, aki azon hősnők közé tartozik, akik tehetnek „bármit”, mindent megbocsátanak nekik, mert mindent olyan bájjal, olyan lefegyverzően adnak elő. A lány Holly Golightly (nagyon tetszik a neve egyébként;)) otthonosan mozog a felső tízezer köreiben, kezdő színésznőcske, de megélhetését, nem ezzel keresi, sokkal inkább azzal, h igyekszik „beleszeretni” a megfelelő emberekbe;). Elbűvöli, lenyűgözi a férfiakat, akik pillanatok alatt kerülnek bűvkörébe. Capote-nak bejárása volt Amerika leggazdagabb köreibe, megismerte életüket, szokásaikat, szenvedélyeiket, perverzióikat és tapasztalataiból jócskán közre is ad a könyvben, ami miatt állítólag voltak, akik megorroltak rá. A történetet egyébként tarkítja 1-2 meghökkentő fordulat és a felszín alatt egy tragikus és elég meglepő történet bontakozik ki Lulamae Barnes története, akiből egy gyerekként kötött házasság, szökés és szeretők sora után Holly Golightly lesz, a new yorki it girl;).
Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, kicsit utána olvastam és egész másnak tűnik,mint ez, hamarosan megnézem. Nem teljesen értem, h az eredeti címből (Reggeli Tiffanynál), h lett Álom luxuskivitelben, a könyv szerintem nem indokolja ezt, lehet, h a film igen.

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Még középiskolás koromban olvastam először, de azóta nem éreztem különösebb késztetést, h újraolvassam, az utóbbi időben viszont annyiszor „találkoztam” vele, h most már „muszáj” volt. Az eleje nekem kicsit döcögősen ment, időm sem nagyon volt, de aztán, ahogy felgyorsultak az események, úgy ragadott magával a cselekmény. Nehéz olyan könyvről írni, amit mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan ismernek, pláne olyanról, amiről olyan sokan, olyan sok mindent, sőt, szinte mindent elmondtak, leírtak már. A téma a szerelem, egy pusztító erejű, mindent elsöprő érzelem, amit még a halál sem képes legyőzni, Heathcliff szerelme még akkor is tombol, amikor Cathy már rég halott, továbbra is bosszúra szomjazik és arra vágyik, h szenvedjen mindenki, ahogy ő. Ez a szerelem, ami a nem mindennapi regény mozgatórugója bemutatja, milyen közel van egymáshoz szerelem és gyűlölet. 2 nemesi család több generációs szenvedése áll a középpontban, de az Earnshow-k és Lintonok sorsának irányítója a „talált gyerek” Heathcliff, aki különös kegyetlenséggel sanyargatja, kínozza családját és mindenkit, aki csak felbukkan körülötte, mindenkit gyűlöl valamiért, mindenkin bosszút kell állnia, s mindennek mozgatórugója, tragikus, beteljesületlen szerelme. Amikor aztán őt is felemészti végül a benne tomboló gyűlölet és szerelem egymást erősítő-romboló hatása, a két család utolsó megmaradt sarja egymásra talál és talán boldogság vár rájuk…
Nem csoda, h a korabeli, 19. századi kritika értetlenül fogadta a művet, szerintem a mai napig vitatott, vannak, akik kult könyvként imádják és akadnak, akik felháborítónak találják és nem sorolják a szerelmi történetek közé Cathy és Heathliff „szerelmét”, aminél talán tényleg indokolt az idézőjel;).

Martin Amis: Pénz-búcsúlevél

Egy számomra fontos és kedves embertől hallottam a könyvről és kíváncsi lettem…ami nagyon vicces volt, h ettől a dologtól nem tudtam aztán szabadulni, a főszereplőt végig vele azonosítottam;). Nem csalódtam, bár eddig is tudtam, h elég hasonló az ízlésünk.

Nem hiába Pénz a címe, alapvetően tényleg ekörül zajlanak az események (mint manapság szinte minden:S), és ennek apropójából bepillanthatunk a show biznisz (csak így szépen magyarosan;)) kissé aberrált világába. Szóval a pénz…van pénze, még több pénzt akar, a pénze miatt van vele a nője, pénzt ad kölcsön, pénzzel tartoznak neki, szórja a pénzt, a filmje címe is ez (Rossz pénz vagy Jó pénz), de mindennek ellenére nem mondanám, h őrületesen fontos szerepet játszik a dohány az életében, ahhoz túlságosan bohém, hedonista, őrült;). A könyv második felében viszont már egyre jobban „megkarcoljuk” a felszínt és kezd derengeni, h a habókos főszereplő, az elképesztő dumával rendelkező John Self nem is annyira elvetemült alak, mint ahogy az elején gondoltuk, sőt szerintem kimondottan szerethető, aki nem igazán találja a helyét a nagy csillogásban, aztán a végére kiderül, h minden hazugság volt, h senki nem az, akinek hittük/hitte, ráeszmél, h az élete egy átverés, ő maga pedig… hát igen, egy balek. Aztán kezdetét veszi számára egy új élet, immár pénz nélkül és még az is lehet, h ebben boldogabb lesz…
A szövege elképesztő, nagyon sokat lehet nevetni rajta, nagyon laza, bár időnként elég nyers, de számomra ez nem volt zavaró. Bírtam, ahogy időnként kiszólt az olvasónak, h Hé, te emlékszel mikor ígértem meg ezt?, meg Ne mond, h te nem csinálod…, Tudom, h maguk rájöttek stb. Szintén érdekes húzás, h az író saját magát is beleírta a könyvbe, ráadásul teljesen nyíltan, Martin Amis, mint író, forgatókönyvíró jelenik meg és lesz aránylag fontos szereplője a könyvnek, nekem mindig az volt az érzésem, h ő képviseli a józanságot, a nyugodt erőt, ami a többi szereplő mellett elég szembetűnő;).

Amisnak sikerült egyszerre megnevettetni és elgondolkodtatni, méghozzá nem is akárhogyan, pl. épp a buszon ültem, amikor az LA-ről szóló részt olvastam, hát majdnem kifeküdtem a röhögéstől, szerintem a többi utas, tök hülyének nézett:), de egyébként is rengeteg az oltári jó poén és szöveg benne, meg a hihetetlen röhejes nevek Butch Beausoleil, Sissy Skolimowski, Caduta Massi, Selina Street, Day Lightbrowne stb. Ugyanakkor a cél nem csak a szórakoztatás, hanem szerintem az elgondolkodtatás is, a pénzről, ennek szerepéről, értékéről és az emberi kapcsolatokról, na meg, ha úgy tetszik, sok minden másról.
A könyv fent van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán (amiről márciusban írtam), szerintem abszolút megérdemelten, nálam is felkerül a kedvencek közé.

Veronika Beer: Ein Jahr in Stockholm

Véletlenül fedeztem fel a könyvet és persze nagyon megörültem neki, mert már régen valami megmagyarázhatatlanul vonz Stockholmba, engedtem is már a csábításnak jó párszor;) és soha nem csalódtam, sőt, csak még nagyobb lett minden egyes látogatással a „szerelem”. Aztán a húsvéti nyúl volt olyan szemfüles, h ezt a könyvet hozta nekem, én meg gondoltam az ünnepek alatt ki is olvasom. Aztán végül nem így lett… Nyilván nagyok voltak az elvárásaim, na ezeket nem is igazán sikerült teljesíteni…:S. Nem mondom, h nem tetszett a könyv, de mindenesetre nem ilyenre számítottam.

A fiatal újságírónő 1 évet tölt a svéd fővárosban, így aztán a könyv 12 fejezete – az ő 12 hónapja. Igazából nem regény, hanem az őt ért impulzusok, élmények, megfigyelések leírása, egyszerre igyekszik útikönyv és nyelvkönyv lenni, valamint emellett még viccesre is venni a figurát, vhogy egyik sem jön össze úgy igazán. A témája és az író kora miatt feltétlenül egy könnyed valamire számítottam, de nem azt kaptam, a nyelvezete helyenként kimondottan nehézkes, nem az a ponyva olvasmány, ezt valószínűleg az is magyarázza, h a csaj elég komoly lapoknak írogat. Az útikönyv vonulata tetszett, bírtam, h megnevezte az utcákat, tereket, épületeket, jóleső érzés volt tudni, h aha, ez tényleg ilyen, ja, ez itt, az meg ott van, bebarangolni, hacsak „fejben” is ezt a csodálatos várost, meg pláne… Benne van minden fontos ünnep, szokás, étel (midsommar, kompok, systembolaget, kanelbullar, kötbullar). Vero;) felfedezte az egész várost és a környéket, tanulta a nyelvet, megismerkedett egy csomó svéddel, meghökkenve futott össze a királyi család több tagjával és egy fiúval, aki miatt aztán az 1 év letelte után is maradt. A második fele szerintem sokkal jobban sikerült, számomra sokkal érdekesebb dolgokat mesélt, az kimondottan tetszett (t-bana vezetés, kempingezés, karácsony stb.).
Azon törekvése, h megismertesse az olvasóval a svéd nyelvet, nekem nem igazán tetszett, még úgy sem, h elvileg érdeklődök iránta, van egy két szó, amik egyszerűek és amiket következetesen használ, az oké, de vannak kérdések, mondatok, amiket vagy nem is fordít, vagy nem igazán derül ki, h mi is a fordítása, ez egy idő után némileg zavaró.
Összességében az az elképesztő, h ez a város, még így is olyan hatással van rám, h legszívesebben azonnal felkerekednék, csodálatos kulisszája és főszereplője volt a könyvnek, rajongásom iránta nem csökkent;). Így utólag az a fura, h sok-sok ismerős, kedves dolog köszönt vissza, néhány újdonsággal kiegészülve, volt benne megmosolyogtató történet is, de vhogy vmi, nem tudom mi…nekem egy kicsit hiányzott belőle.