Emily Albright: Royal Hearts – Wie ich mich in den Prinzen von England verliebte

Időnként utólag nem teljesen értem magam, h miért kezdtem bele valamibe, ez is ilyen volt, hirtelen felindulásból történt és végülis rosszabb is lehetett volna:). Jó néhány film és könyv rágta már le ezt a„egy egyszerű lány beleszeret a hercegbe, de fogalma sincs róla, h herceg” csontot és még mindig bedőlünk neki:).

Az amerikai Evie Oxfordban kezdi meg tanulmányait, pont úgy, ahogy édesanyja – aki gyerekkorában meghalt – szerette volna. Kb. az első ember, akit megismer Edmund, akivel valahogy mindenki kicsit fura és neki is ismerős, de nem tudja honnan. Aztán, amikor a pletykalapok címlapján találja vele magát, rájön, h a király kisebbik fiáról van szó. Persze elég egyértelmű, h egy átlagos lány, pláne amerikai nem rúghat labdába, legalábbis a protokoll szerint, de talán Edmund másként gondolja…Ráadásul lassan kiderül, Evie egyáltalán nem átlagos, pláne nem teljesen amerikai…Ami tetszett benne, h azért egy picit tovább gondolja a történetet és bár persze van benne jó pár „mesebeli elem” a hercegen túl is;), de egy egészen hallgatható könyv kerekedett belőle, de azért ebben az esetben is örültem, h egyéb más teendőim mellett hallgattam csak.

J. Courtney Sullivan: Eljegyezve

Az idei várólistám utolsó könyveként került sorra ez. Egymáshoz – legalábbis eleinte úgy tűnik - nem kapcsolódó öt történetet olvashatunk öt különböző évtizedben, öt különböző generációról.

Hőseink között, van aki nem akar férhez menni, élete mégis az eljegyzési gyűrűk büvöletében telik; van aki már/még házas, de máris eljegyzi egy másik férfi; van aki özvegyként házasodik újra; akad aki a reklámokban látott boldogságot hajszolja, miközben a nehéz körülmények ellenére is igazi szeretetben él és van, aki melegként készül házasságra, az elsők között élve ezzel a lehetőséggel. Eleinte kicsit fura volt, vártam, h mikor „érnek össze” a történetek, aztán egy idő után ezt feladtam, de meglepetésemre végül azért mégiscsak összekapcsolódott több történet is, számomra meglepő módon, ami nagyon tetszett. A regény főszereplője tulajdonképpen egy gyűrű, ami a legkülönlegesebb módokon bukkan fel és okoz bonyodalmat vagy éppen boldogságot. Különleges könyv, ami a kapcsolatok, házasságok sok-sok aspektusát mutatja be, nem mindennapi módon.

Rosie Walsh: Ein ganzes Leben lang

A borító és a cím alapján én leginkább egy cuki kis romantikus történetet vártam és tulajdonképpen eleinte annak is tűnt. Egymást rajongásig szerető pár – Emma és Leo – tüneményes kislánnyal – Ruby, de gyorsan kiderül, h azért az életük nem az, aminek első blikkre tűnik.

Először az realizálódik, h Emma, bár legyőzte a rákot, de annak réme továbbra sem tűnt el az életükből, ekkor azt gondoltam, h ez lesz a regény fő problematikája, de egyre több olyan apró részlet bukkant fel, ami nem erre engedett következtetni. Hol Emma, hol Leo perspektívájából látjuk az eseményeket, vagyis együtt próbáljuk elfejteni és eltusolni az elfelejthetetlent a nővel és együtt nyomozunk a férjjel, mindeközben egyre csak szaporodnak a kérdőjelek a fejünkben. Nagyon sokáig fogalmam sem volt, mi a múlt nagy titka, jól keveri a kártyákat a szerző, fenntartja a feszültséget és az érdeklődést, a szereplők szerethetőek és életre kelnek. Aztán megismerjük a múlt eseményeit, ami sok mindent megmagyaráz, lassan helyre kerülnek a kirakós darabjai. Nagyon összetett, szövevényes, izgalmas és érzelmes történet, nekem nagyon tetszett, talán csak a végén éreztem azt, h egy kicsit már túlbonyolítja.

Christina Dalcher: Vox

Időnként szívesen olavsok disztópiákat és amikor rátaláltam Spotify-n erre, máris belekezdtem.

Egy elképesztő világ tárul elénk, amire remélhetőleg soha nem kerül sor. Amerikában egy keresztény-fundamentalista kormány van hatalmon, ami úgy dönt, a nők csak napi 100 szót beszélhetnek és ezt egy csuklójukon viselt „karperec” méri ill. szükség esetén áramütéssel szankcionál. Ezenfelül nem dolgozhatnak, nem tanulhatnak, csak a háztartásra és a gyereknevelésre koncentrálhatnak. A főszereplő dr. Jean McClellan, a neurolingvisztika elismert szakértője is így tengeti napjait és kénytelen eltűrni nem csak a szótlanságot, hanem azt is, h közben az állam fiait kényére-kedvére „neveli”. Egy elképesztő, torz és abszurd világ tárul elénk, de sajnos sok olyan dolog van benne, ami már vagy még – talán – nincs is messze. A fordulatot Jean életében az hozza meg, h az államnak hirtelen szüksége van szakértelmére, olyannyira, h ő diktálhatja a feltételeket és nem csak ő, hanem kislánya is visszakapja ezáltal a „hangját”. Megmondom őszintén, h bár az alapkoncepciót nagyon izgalmasnak találtam, innentől kezdve eléggé elvesztettem a fonalat. Egyrészről hirtelen nagyon hangsúlyos lesz egy váratlan szerelmi szál, ami valahogy nem illett számomra az egész történetbe, másrészről a tudományos részét nem nagyon tudtam követni. Valahol olvastam, h a szerző egy novelláját dolgozta át, az adta ennek a regénynek az alapját, hát sajnos ez nem sikerült túl jól. Elnagyolt, érthetetlen, átgondolatlan maradt sokszor, kár érte, ebből szerintem többet ki lehetett volna hozni. Először csak e-könyvként jelent meg magyarul, de Uram és parancsolóm címmel már nyomtatott verzióban is kapható.

Ellen Sandberg: Die Schweigende

A szerző híres német bestseller író, én most olvastam először tőle, de biztosan nem utoljára.

2 síkon zajlanak az események, egyrészről 2019-ben, amikor a Remy család feje, a férj, apa és nagyapa meghal. Minden fejezetnek más-más a mesélője, az anya, Karin, illetve a 3 felnőtt lány Geli, Imke és Anne. Így ismerjük meg a családot, az egymáshoz való viszonyukat, pl. azt, h mindhárom lány őrülten szerette az apját, de soha nem jött ki, furcsa, érzelemmentes, hideg-rideg anyjával, akiről szinte semmit sem tudnak, se a múltjáról, se arról, miért olyan, amilyen. A 3 lányról szemléletes, bár talán kissé egysíkú képet fest Sandberg: a kissé hedonista Geli, az önzetlen, mindenkinek segíteni akaró Imke és a szívtelenségig karrierista Anne (elképesztően utálnivaló karakter). A regény másik síkja a múltba viszi az olvasót, 1956-ba, megismerjük a tini Karint és végigkövetjük keserves éveit a felnőttéválásig egy egyházi gyermekotthonban, ahol minden megtörtént, amit elképzelhetetlennek tartunk. Szívszorító, gyomorforgató, felháborító. A két szál végül összeér, a lányok megismerik anyjuk tragikus múltját, ez közel hozza őket egymáshoz és talán még Karin is megnyílik egy picit és közelebb engedi magához a gyereit. Nem zárul teljes happy enddel a regény, sok mindenre nem kapunk választ, nem oldódik meg minden probléma, de jó ez így, életszerű. Magával ragadott a regény, elgondolkodtató, tartalmas, időnként nehéz olvasmány, talán picit túl hosszúra is nyúlik, de összességében tetszett.

Becky Albertalli: Kate in waiting

Ennek a hallgatásába ( a cím ellenére németül van) teljesen random kezdtem bele, nem is értem magamat ilyenkor. Ha elolvasom a fülszöveget, biztos nem érdekelt volna, ugyanis a 17 éves középsulis, musical rajongó Kate-ről szól. Na de, ha már belevágtam, végighallgattam, továbbra se tudok félbahagyni könyveket, hangoskönyveket.

Főszereplőnőnk legjobb barátja a meleg, fekete fiú, Anderson, akivel együtt járnak musical táborba és rajongásuk tárgyává is általában ugyanazt a fiút választják. Nincs ez másként akkor sem, amikor Matt felbukkan a suliban, de őt - a szokásoktól eltérően - tényleg megismerik, megkedvelik és egyre inkább belezúgnak mindketten. Kate a fellegekben jár, végre komoly szerepet kap az egyik iskolai musicalben, ráadásul Matt szerelmesét játssza, ami miatt sok időt töltenek együtt. Aztán jön a hidegzuhany: a jelek ellenére a fiú mégsem őt szereti. Ám ekkorra az életében már réges-rég van valaki, aki csak arra vár, h megvigasztalja és Kate is rádöbben, h mindig is vonzódott ehhez a másik fiúhoz. Szóval tipikus tini témák és sztorik, tinis tálalásban, a mesélő Kate elképesztően tud lelkesedni és az egész tényleg olyan, mintha egy tinédzser írta volna.

Marija Sarapova: Megállíthatatlan

Ahogy már sokszor írtam itt, más olvasmányaim kapcsán is, nagyon régóta szeretem a teniszt. Bár a női teniszt soha nem követtem és Sarapova teljesen közömbös volt számomra, az életrajzi könyve viszont érdekelt, mert ritka, h ilyen szintű sportoló enged betekintést az életébe és egyébként is szeretek a tenisz kulisszák mögé is nézni.

A könyv egy lineáris életrajz, amiben részletesen megismerkedhetünk a kis Mása gyerekkorával, ami Oroszországban kezdődik, majd ahogy cseperedik, egyre inkább a teniszé lesz a főszerep az életében és tehetésége nagyon hamar szemet szúr. Apja az, aki egyengeti az útját, fanatikusan hisz benne és támogatja, minden akadályt elhárít azelől, hogy játszhasson. És akadályból nem volt kevés. Már eleve Oroszországból az USÁ-ba jutni sem volt könnyű a 90-es évek elején, pláne minden pénz nélkül, egy 6 évessel. Ennek ellenére sikerült nekik, kínkeserves volt a kezdés Amerikában kapcsolatok, pénz és főleg az édesanyja nélkül. Ebben a nehéz helyzetben tényleg csak Marija tehetsége vitte előre őket, nem is akármilyen sebességgel. 11 évesen már szerződést kötött vele a Nike és ő csak ment tovább előre konokul, megállíthatatlanul és 17 évesen már wimbledoni bajnoknak mondhatta magát, aminél kevés nagyobb dolog van ebben a sportágban. Számtalan nagy győzelem, sok fájó vereség, további grand slam győzelmek, kupák, sérülések, rivalizálások, szponzori szerződések, edzők és utazások jelentették hosszú éveken át az életét, a teniszcirkusz soha meg nem álló forgataga. Ironikus, h egy ilyen játékost nem a teste vagy más játékosok állították meg, akikkel már nem tudta felvenni a versenyt, hanem egy doppingellenőrzés, ami miatt 15 hónapra eltiltották és ami után már nem tudta megközelíteni se fénykorát. A könyv viszont ezt már nem dolgozza fel, 2017-ben jelent meg, a visszatérése előtt, majd 2020 év elején Sarapova örökre szögre akasztotta az ütőjét. Érthető, h az eltiltása alatt kezdte meg ezt az összegzést, de ugyanakkor szerintem kár, h nem várt még pár évet és írta meg így az egész karrierje történetét, mindenképpen érdekes lenne tudni, h élte meg utolsó, sovány(abb) éveit a teniszben. Nagyon jól összeszedett önéletrajz ez szerintem, amiből egy végsőkig elszánt, kemény, harcos amazon bontakozik ki, akiben viszont mindig ott van egy bizonytalankodó, kedves kislány is. Érdekes, amit ír bizonyos tornákról, ellenfelekről, helyzetekről, bepillantást enged élete minden területére, persze nem esik túlzásokba, de nem is titkolózik, megtalálja az aranyközéputat. A könyv egyetlen, de hatalmas negatívumáról Sarapova egyáltalán nem tehet, ez a magyar fordítás, ami elképesztően zavaró. A fordító úgy csinál, mintha neki kellene kitalálnia a tenisszel kapcsolatos kifejezéseket magyarul, pedig nem, nyilván megvannak azok már édes anyanyelvünkben jó ideje, csak informálódni kellett volna. Teljesen zagyva és értelmezhetetlen hülyeség a fordítása, ami a teniszes részeket illeti, ami szerintem óriási blama. Ezt a könyvet feltehetően főleg olyanok olvassák, akik minimum érdeklődnek a tenisz iránt, mert konkrétan arról szól, szóval megerőltethette volna magát a fordító is, vagy legalább a kiadó a sarkára állhatott volna. Arról nem is beszélve, h manapság pár kattintással utána tudott volna nézni a szakkifjezéseknek és akkor az angol „game”-t, ami szó szerint és a teniszben is játékot jelent, nem meccsnek vagy játszmának fordítja, LOL. Ez sajnos nagyon rányomta az egészre a bélyegét és egy idő után az volt az érzésem, h a nem tenisszel kapcsolatos részek is elég furán és magyartalanul vannak fordítva, kár érte, mert ez az életrajz jobb fordítást érdemelt volna.