2010. október 30., szombat

Stephenie Meyer: Bree Tanner rövid második élete

Nagyon kíváncsi voltam az Eclipse „kiegészítő” történetére, ennek megfelelően 2 óra alatt el is olvastam a 150 oldalt, bár ez abszolút nem volt olyan letehetetlen számomra, mint a többi könyve.


Ha valaki nem lenne elég lelkes, az írónő előszava után garantáltan az lesz. Azt ígéri, ez a történet fontos az egész regény megértéséhez, h Bree nem is sejtett titkaira derül fény. Ehhez képest kimondottan unalmasan indul a történet, az első 40-50 oldalon csupa olyan dolgot tudunk meg, amit már egyébként is tudtunk, aztán valahogy mégis csak beindul a sztori. Valóban kapunk új információkat, megismerjük a másik oldalt, azt, h hogyan élnek az újszülött vámpírok, mit tudnak és mennyi mindent nem, h köztük is vannak gondolkodásra képes, értelmes lények. Érdekes persze megismerni a másik oldalt, de mivel a dolgok végkimenetelét tudjuk, azért annyira mégsem izgalmas a dolog, pláne, h az utolsó kb. 20 oldal uaz, mint az Eclipse-ben, csak persze Bree szemszögéből, ami nyilván várható is volt.
Szóval nem estem hanyatt különösebben, azt, h ez a könyv fontos lenne az egész Saga megértéséhez semmiképpen sem mondanám, lehet, h árnyal rajta valamit, de összességében még ez sem feltétlenül igaz.
A borító szokásosan remek és persze nagyon találó is, a homokóra a vérrel. Kíváncsi vagyok, h Bree története lesz-e az egyetlen kiegészítő könyv a Sagához, vagy fogják-e követni mások. Bár igazából az a 4 könyv úgy jó, ahogy van, szerintem abszolút nem igényel semmiféle kiegészítést – ilyet meg pláne nem;) – de végülis szívesen olvasnék még hasonlóakat, hiszen akad még szereplő, akinek a történetéből valami izgalmasat, érdekeset lehetne kerekíteni pl. Gianna, aki a Volturi „bűnbarlangjában” dolgozik halandóként, esetleg a Denali klán egy tagjának is lehetne egy könyvet szentelni, vagy ha úgy vesszük, szinte bárkinek, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, de persze jócskán akadnak olyan szereplők, akiknek teljes történetével megismerkedhetünk, meg persze kár lenne elvinni a dolgot abba az irányba, h évente kiadnak egy 150 oldalas kis valamit, aminek nem sok köze van az egészhez.


Összességében nem rossz olvasmány persze, de túl nagy elvárásokat nem érdemes táplálni iránta szerintem, mindenesetre megismerünk egy mellékszereplőt kicsit alaposabban, nem tesz sokat a 4 könyvhöz, igaz el sem vesz belőle;).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése