2011. május 18., szerda

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat, ami engem kicsit meglepett, inkább felnőtteknek ajánlanám a regényt. Film is készült belőle, amit ráadásul Budapesten forgattak.


Rengeteg könyv született már a koncentrációs táborok szörnyűségeiről, a zsidók ellen elkövetett kegyetlenségekről. Sokat olvastam ezek közül én is, ezt a témát nem lehet és nem is szabad megkerülni.
A könyvtolvaj újdonság volt számomra, mert a német kisemberek világát mutatta be a náci uralom alatt, újdonságot hozott nekem A csíkos pizsamás fiú is. A 9 éves Bruno az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának fia, az ő szemével láttatja az író a tábort, a táborban lakó csíkos ruhát viselő, sovány embereket és magát a Führert is. Brunonak nem jelent semmit sem a Dávid csillag, sem a horogkereszt. Az ő legnagyobb problémája, h berlini fényűző 5 emeletes házukat és barátait elhagyva egy szerényebb helyre kell költözniük (csak 3 emelet). Lassan szivárognak be a tények az életébe, de nem nagyon tudja összerakni a dolgokat (hogy lehet, h valaki orvos, mégis zöldséget pucol és felszolgál? stb.), ill. nem is igazán tulajdonít nekik jelentőséget, túlságosan el van foglalva a saját kis életével. Persze az is igaz, h egészséges lélekkel és ép ésszel elég nehéz is volt mindazt felfogni, ami akkoriban történt.
Egyik felderítő túrája alkalmával ismerkedik meg Smuellel, aki a kerítés másik oldalán él és a két kisfiú gyermeki őszinteséggel, nyíltsággal barátságot köt. Nem foglalkoznak politikával, vallással, ideológiával, barátot látnak a másikban, semmi mást, öntudatlanul igazi példát mutatnak.
A vége torokszorító, de arra is ráébresztett, h ilyen könyvet olvasva, sajnos majdhogynem „természetesnek” veszem mindazt, ami a zsidókkal történt, de itt, amikor uez egy német kisgyerekkel esett meg, felkaptam a fejem. Ez persze nincs jól így, de sajnos igaz, h a borzalmakhoz is hozzá lehet szokni, ilyen formán is.
Persze mindez nagyon régen történt és nem ismétlődhet meg. A mi korunkban biztosan nem.

Ezzel zárul a könyv, így legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése