2011. június 11., szombat

Frauke Niemeyer: Ein Jahr in Rio de Janeiro

Két könyvet olvastam már az Ein Jahr in… sorozatból, alapvetően mindkettő tetszett, a new yorki jobban, mint a stockholmi, annak ellenére, h ez utóbbi város a szívem csücske. Ez a Rio de Janeiro-s azért volt mégis teljesen más, mert míg Stockholmban már többször jártam, sokat olvastam róla, New Yorkról szintén, addig Rio teljesen ismeretlen volt számomra.


Pont ezért szinte minden új volt, amit Rio de Janeiro-ról, vagyis Január folyójáról olvastam - pl. ez is, h ez a város nevének jelentése;). Frauke Niemeyer a brazil Globo médiabirodalomnál dolgozott egy évig, több német tv-társaságot, újságot tudósított. Alig beszélt portugálul , mikor májusban megérkezett, egy kolléganőjénél lakott az első 2 hónapban. A hétköznapokban tanulta a nyelvet, kihallgatta a beszélgetéseket a kávézókban, a buszon, az utcán. Újságot olvasott, aminek hatására a szókincse elég egyoldalú lett: lopás, tolvaj, lövöldözés, kés, fegyver, pisztoly, túsz, csempészet stb. Nagyon durva viszonyokról írt, esténként lövöldözéseket hallani, géppisztolyok hangját, minden be van rácsozva a támadások miatt, ezeken teljesen elképedtem.
Sok interkulturális különbséggel is találkozott, megtanulta a brazilokra jellemző túlzó beszédfordulatokat és azt, h ezeket mindig el kell osztani legalább 2-vel. Abszolút nyitottan vetette bele magát a hétköznapokba, rengeteg emberrel megismerkedett, mászkált velük, felfedezte a várost. Teljesen magával ragadta a brazil életforma, na meg a samba és a bossa nova.
5 hónap után megérkezett utána a barátja is, tartott ettől, mert úgy érezte, ennyi idő is megváltoztatta: a szamba, a szenvedély, az örök nyár, a vidámság, a lazaság. A szintén újságíró Ralffal aztán együtt vetették bele magukat a kalandokba, kapcsolatuk kibírta a távolságot, majd egy teljesen új kultúrát is, ahol a szigorú, fegyelmezett német mentalitás találkozott a csapongó, laza, vidám brazil életformával.
Nagyon kétarcú várost ismertem meg a könyv alapján: szamba, buli, napfény, boldogság, csodálatos tájak, de ettől elválaszthatatlanul ott vannak a lövöldözések, a gyilkosságok, rablások.
Egyrészről nagyon pozitív amit leírt, másrészről nem tudom, én tudnám-e magamat attól függetleníteni, h esténként az ablakom előtt géppuska ropogást hallok, h a buszon pisztollyal fenyegetnek, h odaadjam a pénztárcám, vagy ugyanott egy bandita lelő 3 embert , h a lövöldözés miatt lezárt utcák a napirendhez tartoznak, csakúgy, mint a drogkartell.
Frauke Niemeyer stílusát jónak találtam, érthetően, szellemesen ír. Ami kevésbé tetszett, h időnként nagyon részletesen taglalta a közlekedéssel kapcsolatos dolgokat, különösebb cél nélkül, számomra úgy tűnt feleslegesen. További kis kritika, h valahogy úgy érzem, most összességében kevesebbet tudtam meg úgy általában az országról, a városról, a szokásokról, szerintem nagyon a szamba-bűnözés kettőssel volt elfoglalva.
Érdekes volt még, ahogy a nyelvről írt, pl. a kiejtés elég poénos. Az ő nevét (Frauke) Fouknak ejtették, a Ralfot Haufinak;), a Rio-t Hio-nak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése