2012. február 12., vasárnap

Pascal Mercier: Éjféli gyors Lisszabonba

Az 50-es évei végén járó, klasszikus nyelveket tanító tanárnak, Raimund Gregoriusnak egy különös találkozás megváltoztatja az életét: először egy portugál nővel találkozik fura körülmények között, majd egy portugál könyv ragadja meg még ugyanazon a napon a figyelmét. Ez a két dolog elég ahhoz, h csapot-papot otthagyva elhagyja Bernt és vonattal Lisszabonba utazzon. Akar még valamit kezdeni az életével a magának való, otthonülő könyvmoly, fogy az ideje, itt az alkalom, h kiszabaduljon a jól megszokott, kényelmes mókuskerékből, így habozás nélkül vág bele élete kalandjába.


Rabul ejti és Lisszabonba vezeti egy könyv, minél többet akar megtudni az írójáról, akinek története beszippantja, megszállottan keresi a portugál orvos-költőhöz vezető utat és meglepő módon lépten nyomon bele is botlik a luzitán fővárosban. Egyik tanár, barát, rokon vezet a másikhoz, miközben lassan összeáll a kép a fejében Amadeu de Pradoról. Két történetet olvashatunk tehát párhuzamosan a regényben: az egyik a jelen, Gregorius élete, a másik a múltba viszi vissza az olvasót és elbeszélések, visszaemlékezések révén ismertet meg a portugál orvos sorsával.
Számomra kissé érthetetlen, h mi az, ami ennyire megragadta Gregoriust, miért ejtette rabul Prado könyve, élete, személyisége, miért lett a már rég halott orvos és költő megszállottja, miért adta fel a saját életét, csak azért, h megismerje az övét. Tagadhatatlanul egy egészen különleges ember elevenedik meg a család, barátok, ismerősök elbeszéléseiből, de Gregorius semmit sem tudott róla, mikor útnak indult. A történet végére viszont többet tud Amadeuról mint bárki más, holott nem ismerte, sohasem találkozott vele, megszállottsága tehát eredményre vezetett, összeállt a különleges ember élete, küzdelmei a becsületért, igazságért, küzdelmei saját magával, mind-mind fontos szerepet nyernek a könyvben és megelevenedik benne a Salazar-diktatúra Portugáliája is.
Nem mondhatom, h nem volt érdekes, nem kötött le, mert nem lenne igaz, de ugyanakkor fura is, már eleve ez a teljesen irracionális utazás, egy olyan ember fordítja ki 4 sarkából saját életét, akitől a legkevésbé várná ezt bárki is és ehhez számomra hiányzott az igazi indok, amiért ezt teszi. Időnként számomra túl filozofikus és idealista volt, de ami jobban zavart, h a főszereplő pár óra alatt úgy megtanult portugálul, h rögtön nem éppen könnyű szövegek fordítására vállalkozik. Azt is kicsit röhejesnek találtam, h mindenkinek van valami irománya Amadeutól, amit aztán oda is ad a hivatalosan portugálul nem beszélő Gregoriusnak, aki persze simán lefordítja a nem mindennapi eszmefuttatásokat.
Érdekes egyébként, h rövid időn belül már második alkalommal bukkanok erre, h valaki úgy tanul portugálul, h elkezd egy könyvet olvasni és előbb-utóbb megérti…(Portugálul olvasok)nem igazán tudom ezt mire vélni, de gyanítom, h nem a nyelv könnyű tanulhatóságáról, inkább véletlenről van szó.
A 15 nyelvre lefordított, 2,5 millió példányban elkelt regényből idén film is készül, eleinte arról volt szó, h Geoffrey Rush fogja Gregoriust alakítani, a legújabb hírek szerint viszont Jeremy Irons vette át a szerepet. Eredeti helyszíneken, tehát Bernben és Lisszabonban, német-svájci koprodukcióban készül majd az adaptáció, a munkákat február végén, március elején kezdik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése