Tom ausztrálként harcolt az 1. világháborúban, majd egy isten háta mögötti, lakatlan kis szigetre kerül a Janus világítótoronyhoz őrnek, útközben egy kisvárosban ismeri meg Isabelt. A lány pár évvel fiatalabb, de nagyon céltudatos teremtés, „megszerzi” magának Tomot, jól kijönnek, szeretik egymást, babára vágynak, de Isabel az évek során háromszor is elvetél.
Egy, a világítótoronyhoz vetődött hajó és benne egy halott férfivel és egy csecsemő kislánnyal megváltoztatja az életüket. Isabel rögtön anyáskodik a gyönyörű csöppség felett, míg kötelességtudó férje azonnal intézkedni akar a bébi és a halott miatt. Tomot is rabul ejti a baba ártatlansága és bár hadakozik a nejével, belemegy, h maguknál tartsák és sajátjukként neveljék fel a kislányt, akit Lucy-nak neveznek el. Isabel sikeresen elnyom minden rossz érzést, egyszerűen csak boldog anyaként a családjával, Tomot viszont állandó lelkiismeret-furdalás gyötri, pláne mikor pár év múlva megsimerik Lucy valódi anyját, aki igazi roncs a gyereke és a férje elvesztése óta. A férfi nem bírja tovább: két levelet is küld a nőnek, h tudassa, bár férje meghalt, a kislánya jól van, szeretik és gondoskodnak róla. Második alkalommal elküldi bizonyítékként a gyerek ezüst csörgőjét, ami elvezeti hozzájuk a rendőrséget. Tom mindent magára vállal, h védje Isabelt, lecsukják, a gyereket elveszik a végtelenségig csalódott Isabeltől.
Tragikus emberi sorsok sorával szembesülünk és az ember azt sem tudja, „ki mellé álljon”. Elvégre ki ne érezne együtt Hannahval, aki egyszerre veszíti el férjét és kislányát. Mégsem tudtam elítélni Isabelt sem, aki 3 babáját veszíti el, pedig élete értelme a család, a gyerekek lennének. Tom csak boldoggá akarja tenni a feleségét, így belemegy, h a kisbabát, akinek valószínűleg úgysincs senkije, maguknál tartsák, de végig gyötri a lelkiismeret. Mindenki szenved, mikor kiderül az igazság, a kislány nem érti, hol vannak a szülei, mit akart tőle ez az idegen nő, aki Gracenek szólítja, pedig ő Lucy. Hannah szenved attól, h a lánya nem ismeri, nem szereti, azok után az emberek után sóvárog, akik elvették tőle, akik felnevelték. Isabel dühös Tomra és félti Lucyt, aki borzasztóan hiányzik neki. Tom pedig egyrészről megkönnyebbül, másrészről hiányzik a családja és tudja, h nagy szenvedést okozott nekik.
Rengeteg erkölcsi kérdést vet fel a szerző, pont ezért engem kicsit emlékeztetett a regény Jodi Picoult műveihez. Nagyon érdekes és különlegesen nehéz szituációt ír le, amiben szerintem nem nagyon van jó megoldás, kíváncsi voltam, hogy fejezi be a könyvet a szerző, aki végéig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Végül tetszett a befejezés is, ami elég érzelmesre sikerült, de reálisra is, valahogy az volt az érzésem, h - bár talán másban reménykedtem - ez volt az egyetlen jó megoldás.
Tetszett, végre megint „valami más”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése