Jókai Mór: Egy magyar nábob

Az utóbbi években mindig olvastam Jókait, most is felkerült egy regénye a várólistámra. Mindig tetszenek a művei és örülök, h elolvastam őket, mégis kell egy kis „lökés”, h belekezdjek.
Jókainál szokásos módon ezúttal is elég nehezen indulnak be az események. Megismerjük Kárpáthy Abellinót, a külföldön élő nemest, aki másra sem vár, minthogy nagybátyja, az idős Kárpáthy János halálával örökségéhez jusson. A dolog több adok-kapok után odáig fajul, h az unokaöcs koporsót küld a nagybátyjának neve napjára, ami igazi fordulatot hoz annak életében. Lefogy, kevesebbet iszik és utolsó éveit arra akarja fordítani, h eltüntesse neve mellől a bolondos jelzőt.

Párhuzamosan ismerteti meg velünk Jókai a Mayer lányok sorsát – világszép, de laza erkölcsű nővérek, akik elzüllenek, de a legfiatalabbat, Fannyt elviszi ezért az erkölcsös nagynéni, Teréz és így is neveli fel. Szemet vet rá Abellino és egy idő után rögeszméjévé válik a szép lány, valószínűleg mert, megközelíthetetlen és megkérdőjelezhetetlen erkölcsű.
Fanny aztán a Kárpáthyak harcának tárgya lesz: János, aki a nagyapja lehetne, házasságot ígér neki és a lány hozzá is megy. Így összefonódik e két teljesen különböző miliőből és családból származó ember sorsa és Jókai kijátssza „az idős főnemes és a fiatal polgárlány házassága” című adomát.
A kapocs a két főszereplő, a két szál között Szentirmay Rudolf, a kiváló államférfi, aki mindkettőjük életében feltűnik és aki miatt – tudtán kívül – soha nem lehet boldog ez a házasság. Fanny boldogtalan és szenved, fiút szül, majd meg is hal. Ezzel Abellino elvesztette a jogot, hogy örököljön a Nábob után, aki hamarosan követi is feleségét a sírba, csecsemő fiát Szentirmayék gyámsága alá helyezve.
A reformkorban játszódó mű szereplői több szempontból is érdekesek: Kárpáthy János figuráján keresztül először a régi magyar nemességet mutatja be, meglehetősen negatívan, de aztán változása után megtisztul és komoly hazafi, tiszteletre méltó nemes lesz belőle. Abellino alakja szintén egy sablon: a külföldön élő, vagyonokat eltékozló magyar főurak jellegzetes figurája. Szentirmay Flórát Széchenyi feleségéről mintázta, de a legnagyobb magyar is felbukkan a regényben, ha csak említés szintjén is, István grófként. Miklós báróról is olvashatunk (Wesselényi Miklós), mindketten még élő személyek voltak a regény születésekor, ezért nem szerepeltette őket teljes nevükön.
1854-ben adták ki és nagyon hamar megjelent a folytatása is, aminek persze rögtön neki is kezdtem, amint ezt befejeztem.
A regényt 1966-ban filmesítették meg.