2018. június 15., péntek

Frances Itani: A csend fogságában

A 19. század végének Kanadájában Grania egészségesen született, de gyerekkorában a skarlát megsüketítette. Leírja az életét otthon, a nagymamája, szülei, testvérei között, akik igyekeznek segíteni a kislánynak, mindenki a maga módján.


Végül egy bentlakásos, süket-némáknak való iskolába kerül, ahol egyáltalán, még karácsonykor sem mehet haza. Először nagyon rosszul viseli az egészet, távol a családjától, de aztán sokat tanul és rájön, nincs egyedül a problémájával, itt nem csúfolják, beilleszkedik és felkészítik a felnőtt életre. Utána ápolónőként dolgozik és megismerkedik a halló Jimmel, akivel hamarosan össze is házasodnak. Az idillbe aztán az I. világháború szól közbe, Jim, sok más fiatal férfihoz hasonlóan bevonul és következnek az egymástól távol töltött évek tele szorongással, félelemmel, szörnyűségekkel.
A könyv egyszerre szerelmes és háborús regény, alapvetően érdekes volt, de mégsem tetszett igazán, szerintem a megvalósítás miatt. Túl élesek a határok, először Grania gyerekkoráról van szó és az ő hang és beszéd nélküli világáról, aztán hirtelen ugrunk az időben jó pár évet és a háború kerül a középpontba, időnként egy-egy Graniának ill. Jimnek írt levéllel megspékelve, de az egész nem állt számomra igazi történetté össze. Döcögősnek éreztem és sokszor unalmasnak is, egyértelműen jóval többet vártam a könyvtől, ezért is került fel a várólistámra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése