Paul Archer&Johno Ellison: Drei Freunde, ein Taxi, kein Plan

3 angol barát, akik az egyetemet éppen befejezték egy „black cab”-bel vagyis egy tipikus angol taxival akar eljutni Londonból Sydney-be. A meglepő célkitűzésnek nincs igazán oka vagy magyarázata, egyszerűen csak megtetszik nekik az ötlet és elhatározzák, h Guinness rekordot kerekítenek belőle. Persze ha lúd, legyen kövér, az egyenes út Londonból Sydneybe se lenne éppen rövid, de egy magára valamit is adó taxis nyilván a lehető leghosszabb utat választaná, így tesznek ők is és útba ejtenek konkrétan minden olyan országot, ami kicsit is érdekli őket és ahova szerettek volna eljutni.

A tervezést és felkészülést nem vitték túlzásba, e-bay-en(!) vettek egy taxit, azt kicsit felkészítették a túrára, igyekeztek szponzorokat szerezni és máris indulhatott a móka. Nyugat-Európa országai után Skandináviába és az Északi sarkkörhöz, majd Oroszországba mentek. Aztán következett – a teljesség igénye nélkül- Irán, Kína, Nepál, a Mount Everest, India, Thaiföld, az ausztrál Outback, számos veszélyes szituáció, sok érdekes kaland, vicces történet és sok-sok újdonság a különböző országokról és kultúrákról. A 3 srác végigbulizta a világot, rengeteg új ismerősre, barátra tettek szert, sokszor couchsurfingeztek, összesen több, mint 100 embert vittek magukkal hosszabb-rövidebb távokon, néha -20 fokban, máskor meg +60 fokban küzdötték át magukat a világon. Bár Sydney volt a cél és ezt vártam már én is nagyon, erről konkrétan semmit nem ír, mert addigra már hála egy tehetős szponzornak annyira azzal vannak elfoglalva, h Hannah-val, a taxival az USÁ-ban folytassák a kalandozást, így is lesz, megvalósul a visszaút is Amerikán, Izraelen és a Balkánon át.
Majd 450 nap, 50 meglátogatott ország és mindössze csak 6 büntetőcédula után visszaértek Londonba, ahol minden kezdődött. A taxióra 69 715 km után több, mint 79 ezer fontot mutatott, 20 ezer fontot gyűjtöttek a Vörös Keresztnek és végül két Guinness rekordra is futotta ( a leghosszabb taxiút és a legmagasabb pont (Tibetben 5225m), amit valaha egy taxival közelítettek meg).
Az út közben – ahogy ez ilyen mamutprojekteknél szokás – folyamatosan blogoltak is, alapvetően ebből született a könyv is, amit a 3 srácból kettő írt. Érdekes volt végigkövetni őket a keresztbe-kasul a világon, de valahogy nem igazán ragadt magával, nagyon sok időre volt szükségem, míg végre a végére értem. Jó volt, de annyira nem az én stílusom.