2019. május 4., szombat

Laura Barnett: Variációk egy párra

Érdekes a koncepció, a főszereplő Eva, zsidó szülők gyermeke, akinek egyetemista élete egy pillanata megváltoztatja az életét ill. 3 különböző variáció villan fel, hogy folytatódhat Eva élete. Az egyik variációban együtt marad jóképű színész barátjával, az ígéretes tehetséggel, Daviddal, a másikban elhagyja azonnal Jimért, de amikor rájön, h az ex-étől terhes visszamegy hozzá és a felesége lesz, a 3. variációban pedig Jim felesége lesz.


Ezek után ezt a 3 alapfelállást követjük éveken át, pár évente kapcsolódunk vissza a történetekbe, gyakran pl. egy kerek születésnap vagy egy haláleset révén, ami a szereplőkre minden variációban hatással van. Evának előbb-utóbb mindegyik konstellációban lánya születik (majd két variációban utána fia is) és előbb utóbb mindegyik helyzetben boldogtalan…de mindegyik történetben fontos szerepet játszik az életében Jim. Elgondolkodtató, h egy-egy jelentéktelennek tűnő döntés, esemény mennyire meg tudja változtatni az ember életét, pontosan ezzel játszik el az első könyves szerző, ezt szövi egy életen át tovább. Bár a regény első felében kicsit nehezen tudtam követni a 3 „különálló” történetet ugyanazokkal a szereplőkkel, de aztán a második felére már túllendültem ezen és nem jelentett problémát. Az egyedi ötlet remek megvalósítással is párosult szerintem.
Összességében egy egészen más könyvet kaptam, mint amit a borító és a cím sugallt, nem egy mézes-mázos romantikus sztori, hanem egy nagyon emberi, hihető történet, tele hétköznapi problémákkal és hősökkel, ami mély és elgondolkodtató, nagyon tetszett, a potenciális „újra olvasandó” listába került. A könyvet nem sokkal a megjelenése után vettem meg, felkerült az idei várólistámra, így került végre sorra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése