2020. július 24., péntek

Rose Bloom: Zwei Wochen im Sommer

Nem vártam alapvetően sokat a regénytől, nem is kaptam sokat, egy nyári olvasmánynak jó volt, bár nem egy könnyed kis nyári limonádé, inkább egy kicsit szenvedős romantikus nyári regény.


Lena kamaszkora óta együtt van Erickel és végre a családjaik örömére – és nyomására – rászánták magukat az esküvőre. Viszont, ahogy közeleg az időpont, úgy bizonytalanodik el a lány. Néhány éve ugyanis a fiú faképnél hagyta, élni akart, más lányokkal találkozni, de amikor ez megtörtént visszajött hozzá, rájött, h Lena számára az igazi és a lány boldogan fogadta vissza. Annak ellenére, h egy kéthetes nyaralás alatt a legjobb barátnőjével megismert egy fiút, Dominikot, akibe bele is habarodott és aki a szerelem egészen új dimenzióját mutatta meg neki, viszont mindketten tisztába voltak vele az elejétől kezdve, h ez egy nyári kaland és nem több. Persze aztán hirtelen felbukkan az életében Dominik, aki még mindig ugyanazt képes kiváltani belőle és innentől kezdve végig követjük a lány vívódását, időnként ámokfutását, a pasik harcát érte. Alapvetően érdekes volt, nem feltétlenül egy felszínes valami csak, viszont a végére kicsit besokalltam a lány „szenvedéseitől”, azzal együtt, h egy ilyen szituáció, tényleg az ember további életéről dönt. Ebben a könyvben olyan nagy kérdések azért nem voltak, kit fog választani a főszereplőnő, talán ezért is tűnt túl soknak a történet elhúzása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése