Christelle Dabos: Visszaverődések viharában (A tükörjáró 4.)

A 4., egyben utolsó kötet ott folytatódik, ahol a 3. véget ér, továbbra is Bábelben vagyunk és tökéletlenül tökéletes főhőseink a rendszerbe beépülve igyekeznek megmenteni a világot és végére járni a nem kevés rejtélynek, de mintha mindig le lennének maradva egy lépéssel. Pedig már tudják, ki áll a Nagy Szakadás és a szilánkok összeomlása mögött, illetve hogy ki miatt válhatott egy egyszerű halandó mindenhatóvá, de ezt a „valakit” becserkészni a vártnál is nehezebb feladat.

Sokakhoz hasonlóan nekem sem nagyon tetszett a befejező rész. Végig az volt az érzésem, h nagyon túl volt bonyolítva a sztori, nem is tudtam 100%-osan követni, ill. időnként nem is „akartam”. Sokat mondó, h már a felén túl is csak néztem helyenként, h WTF?, ezek miről beszélnek? Persze ad válaszokat a sok-sok kérdésre, vannak benne csavarok és meglepetések is, de nem tudtam szabadulni az érzéstől, h ez az egész nem volt teljesen átgondolva az elejétől fogva, így újabb és újabb szövevényekbe bonyolódott a szerző, ami szerintem nem tett jót a történetnek. Nem vagyok egy happy end rajongó, de itt kimondottan nehezményeztem;), h a két főszereplő „nem nyeri el” jutalmát, végig nagyon reménykedtem benne, megérdemelték volna. Kíváncsian várom, h ezzel befejeződött-e a történet, vagy lesz-e valamikor folytatás, mert egyrészről lezárt, másrészről hiányzott még valami, szerintem simán folytatható, persze csak akkor, ha az egésznek mondanivalója is lenne, nem csak egy újabb bőrt akarnak lehúzni róla. A 4 rész közül ennek az utolsónak az olvasása tartott a legtovább, egyrészről mert ezzel azért sokszor „szenvedtem”, másrészről ennek ellenére sem akartam, h „vége legyen”, persze 700 oldalra 4 nap még így sem rossz nálam. Most már jó pár nappal a befejezése után még mindig hiányoznak a szereplők, a történet, ez is ritka nálam. Annak ellenére, h egyértelműen az utolsó részt szerettem a legkevésbé, még ahhoz képest is nagyon „középszerűnek” tűnnek a következő olvasmányaim, valószínűleg azért, mert nem találtam meg bennük azt a „varázst”, mint ebben a sorozatban. Minden „kritikám” ellenére, amit mindenképpen a regényfolyam javára írok, h folyamataosan meg tudott lepni, olvasás közben óhatatlanul is kombinál az ember, ebben általában elég jó vagyok, itt viszont szinte semmit nem láttam előre, ill. egészen más feltételezéseim voltak, ebből a szempontból felüdülés volt. Egyetértek azzal a véleménnyel, h a 4 részen belül az első 2 és az utolsó 2 szorosabban összetartozik, pl. a helyszínt, a hangulatát tekintve ill. csak a 2. és a 3. rész között telik el több idő. Na meg abban is elkülönülnek ezek egymástól, h az első két rész inkább egy romantikus fejlődésregény fantasy beütéssel, a második két részben sokkal inkább elmegyünk a fantasy és már-már a krimi világába is. Valahogy általában én az ilyen sorozatokat mindig késve fedezem fel, aminek viszont megvan az az előnye, h nem kell hónapokat, vagy akár egy évet is várnom a folytatásra, rögtön neki is ugorhatok az egésznek, ez történt most is és nagyon örültem, h az egyes részek befejezése után máris folytathattam a következő kötettel a történetet.