Alice Pantermüller: Mein Leben, manchmal leicht daneben

Jan, a 3 gyerekes iskolaigazgató felesége beleegyezéssével egy éves sabbaticalra - magyarul alkotói szabadságra – megy Montpelliere-be, távol a munkától, a családtól, a stressztől. Egyre többet hallok erről, de mondjuk inkább olyanoktól, akiknek nincs gyerekük, vagy még nem jár oviba, iskolába és a család együtt használja ki ezt az időt, de így hogy a 3 gyereket ott hagyja a feleségével, Sveával, hát elég érdekes.

Először ők is elgondolkoztak azon, h a család együtt megy, de a 2 nagyobb gyerek hallani sem akart erről. Sveának minden a nyakába szakad, dacol a kamasz gyerekeivel és a legkisebb 5 évessel, aki kisebb állatkertet mentett már meg és bár állja a sarat, nehéz hallgatnia jókedvű férje boldog beszámolóit Franciaországról és a csinos szállásadójnőjéről. Az eleinte Jan nélkül üres ház gyorsan megtelik, Svea barátnőjével és annak lányával, Svea húgával és annak két kisgyerekével, akiknek az életében is akadnak nehézségek. Eleinte nagy a káosz, de Sve a sarkára áll, mindenkinek feladatot ad és lassan mennek is a dolgok. Közben főhősnőnk igyekszik nem feladni a saját álmait sem a nagy forgatagban, izlandi nyelvtanfolyamra jár, ahol a jóképű tanárról kezd álmodozni, de gyorsan rájön, h a nőcsábész nem ér annyit, h veszélyeztesse Jannal való 20 éves boldog kapcsolatát. Aztán végre eljön a várva-várt nyári szünet, amikor a család Franciaországban újra találkozik. Kisebb zökkenők után teljes az idill és csodás véletleneknek hála, a házaspár néhány hónapot mégis együtt tölthet majd a Földközi-tenger partján. Sok mindent nem tudtam kezdeni az egésszel, időnként az volt az érzésem, h kicsit olyan „blogszerű”, nem volt rossz, de nem is keltette fel túlságosan az érdeklődésemet, arról nem beszélve, h nem tartom feltétlenül reálisnak ezt a konstellációt, dehát földhözragadt vagyok, ez nem újdonság. Ezúttal kimondottan tetszett, ahogy a könyvet olvasták, főleg, az 5 éves Matti karaktere sikerült jól.