Ferdinand von Schirach: Tabu

Ez a második könyv, amit a német szerzőtől olvasok, ez kicsit kevésbé tetszett, mint az első. Sebastian von Eschburg egykeként nő fel, szülei meglehetősen keveset foglalkoznak vele, majd internátusba kerül. Apja öngyilkossága után teljesen a saját világába vonul vissza, ami még inkább segíti különleges képességének – a színek megélésének – kibontakoztatását.

Innen egyenes út vezet számára a művészetekhez, a fotográfiához, a videoinstellációkhoz. Saját műtermet nyit és ijesztően naturalisztikus fotóival, amik a „igazságon” és a „valóságon” keresztül akarnak hatni nagy hírnévre tesz szert. Az addig lineáris elbeszélésben hirtelen van egy szakadás, kimarad némi idő és hirtelen egy rendőr hallgat ki egy gyanusítottat és csak lassan derül ki, h a férfi Eschbach és egy fiatal nő meggyilkolásával vádolják. Az esetet a jóhírű tapasztalt ügyvéd, Konrad Biegler veszi át és bár védence elismerte a bűntényt, valami bűzlik, hisz se neve nincs az állítólagos áldozatnak, se hullája. A végére aztán kiderül, h az ismert művész megrendezte az egészet, nem történt haláleset. A történetet a közepén kimondottan izgalmasnak találtam, de a vége számomra csalódást okozott. Túl elvont lett szerintem, bizonyos szempontból érthetetlen, megmagyarázhatatlan és több kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt. A címe után is egy kicsit mást vártam, bár vannak benne tabuk, amiket tematizál, de számomra ez nem erről szólt. A német- és a nemzetközi visszhangja is elég vegyes lett a regénynek.