Philippe Dana - Pierre Vasarely: Vasarely regényes évszázada

Amint hallottam a könyvről a tavalyi megjelenésekor meg is vettem, de azóta sem került sorra. Néhány hete viszont Pécsen jártam, ahol a Vasarely Múzeumot is megnéztük, ott viszont elég sok kérdés felmerült a művésszel és a műveivel kapcsolatban is, válaszokat viszont nem nagyon kaptunk, így már alig vártam, h belekezdjek a könyvbe. Úgy általában elég elnagyoltnak éreztem, persze lehet, h csak az én ismereteim voltak nagyon hiányosak és ez azért volt.

A fiatal Győző – Victor, aki Pécsen született és 24 évesen költözött Párizsba, először grafikusként reklámokon, hirdetéseken dolgozott, logókat készített és emellett a munka mellett is 30 évig kitartott. Mindig új utakat, új módszereket keresett, újítani akart. „…leszögezi, hogy a hagyományos festészet ideje lejárt, majd kijelenti, hogy a mozgás nem a kompozícióból, nem is a témából fakad, hanem a szem beavatkozásának következménye, amely egyedüli alkotóvá lép elő.” Létrehozza plasztikai ábécéjét, ez az alapja műelőállítási rendszerének. A formakészletet színkészlet is kiegészíti, ezernyi lapra nyomtatja ki mindegyik árnyalatot, majd kimetszi belőlük a kiválaszott formát. Ha az ábécé megvan és a mű sémája elkészült, a munkát már bármelyik ügyes ember befejezheti. 1957-ben felhagy a reklámmal, minden kortárs megmozduláson ott van világszerte, ezt egy másik tevékenység váltja fel: művének menedzselése. „Olyan művek előállítására dolgozott ki rendszert, melyek elsődleges célja tömegek elérése. Egy prototípusból kiindulva nagy számban lehet szerigráfiákat, szőnyegeket, szobrokat, freskókat másolni. A műkedvelők ezentúl pénztárcájuk vastagsága és a kívánt hordozófelület szerint vásárolhatnak. „ „A munkám abból áll, hogy kitalálom és megcsináltatom” – a mű már nem egyedi. Birtoklása már nem kizárólagos, nem egyetlen gyűjtőé, sokak számára hozzáférhető. Vasarely pontosan tudja, merre tart. Mindig a továbbadás lehetősége érdekli, az op-art mesterét, aki a világ összes retináját megbolondítja és ezáltal egy új művészeti korszak születésének hírnöke. Az op-art amerikai riválisa a pop-art, élén Andy Warhollal. 1969-ben lesz Magyarországon először kiállítása, a művész megkerülhetetlenné vált, még a kommunista rezsim számára is. Sok hírességgel (pl. Andy Warhol, aki aláírást kér Vasarelytől), politikussal (Georges Pompidou, Jacques Chirac) találkozik ill. van jóban, esetleg munkakapcsolatban (David Bowie), fiával, a szintén művész Yvarallal együtt tervezik a Renault logóját. De a rengeteg siker és elismerés mellett, azt is bőven megéli még, ahogy az op-art kimegy a divatból. Majd meghal a felesége, aki végig támogatta, majd jönnek az örökösödési családi viták. A könyv végén több mint 30 oldal szól ezekről a csatározásokról, amit elég nehezen lehetett követni szerintem, meg pl. engem – ilyen terjedelemben – nem is érdekelt. Az egyik szerző Vasarely unokája és örököse (egyetemes és erkölcsi jogi örököse, ahogy a könyvben áll), nem vagyok biztos benne, h ez jót tett a könyvnek. Jó lehetett volna, személyesebbé tehette volna, kis műhelytitkokat árulhatott volna el, de egyik sem történt. Vasarely, sem a művész, sem az ember nem kerül közel az olvasóhoz, nem lesz belőle valódi, hús-vér ember, a címre utalva pedig: ez a könyv minden, de nem regényes. Egyébként néhány fejeztet az unoka írt, de – tudom, nekem semmi sem jó – ezeket is kicsit furának éreztem, mintha előtérbe helyezné magát, minek? Ki ő? Szóval összességében nem igazán tetszett és bár mindenképpen többet tudok Vasarelyről, mint eddig, bőven maradtak még sötét foltok.