Lioba Albus: Zusammen ist man weniger gemein

Nemrég hallgattam meg az első könyvet a szerzőtől és nagyon tetszett a stílusa, a felolvasása és az is újdonság volt és valahogy üdítően hatott, h az idősebb generáció a főszereplő.

Itt is így van, leginkább 60+-osok a főhősök, szegről végről vagy egyáltalán nem ismerik egymást, de a sors pont egyszerre szúr ki velük, kénytelenek összeköltözni, 3 nő és 1 pasi, amíg átvészeli ki-ki a maga magánéleti/pénzügyi viharját. Szép lassan megismerik egymást és mi is őket, mindegyikük múltjába bepillantást nyerünk. Az életük aztán jó néhány nem várt fordulatot vesz, nem csak egymás legjobb barátai és bizalmasai lesznek, hanem igazi közösséget kovácsolnak a társasház lakóközösségéből is, szembe szállva a kirekesztéssel. Bár ez is tetszett, de közel sem annyira, mint a másik könyve. Egyrészről túl hosszúnak találtam, másrészről túlságosan idealizáltnak. Utóbbi számomra eléggé elvette a történet realitását, mert sajnos a világban nem ez tapasztalható általában, h mindenki önzetlenül segít mindenkin, szomorú, de ez a realitás. Itt mindenki majd’ túlcsordul a jóságtól és a jóindulattól, ami – lássuk be, sajnos – nem túl emberi. Ezt a két dolgot leszámítva tetszett, mert jól mutatja meg, h ma már 60 fölött sem csak nagymama/nagypapa lehet az ember, lehetnek kreatív gondolatai, akár új karrierbe is kezdhet, rátalálhat egy új szerelem, vagy akár egy affér is és ideális esetben mindezt egy jó adag élettapasztalattal már jobban tudja menedzselni, mint korábban.