Katja Maybach: Die Stunde der Schwestern

Már két könyvet is olvastam a német írónőtől és ezúttal sem csalódtam benne. Berenice Párizsban él férjével, Hippolyte-tal egy családi tragédia után, ami úgy tűnik, a kapcsolatukat is tönkre teszi. A nő egy divatházban dolgozik, majd férje visszamegy Saint Emile-be, ahonnan mindketten származnak és visszavásárolja a családi szőlőbirtokot.

Berenice élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, amikor személyesen találkozik a híres divattervezővel, akinek dolgozik és aki megdöbbenve "Fleur"-ként szólítja meg. Nem sokkal később hasonló élményben van része, majd kiderül, h Fleur az 1950-es években ismert nemzetközi modell volt, de egy nap nyomtalanul eltűnt. Ki az a Fleur, miért és hová tűnt el és főleg miért hasonlít rá Berenice megszólalásig? Ezek a kérdések gyötrik főhősnőnket is, aki nyomozni kezd, de kérdései először a szülei hallgatásának falához, végül pedig egy szörnyű családi titokhoz vezetik. Miközben egyrészről addigi élete összedől, rájön, h a problémáik ellenére, mégis még mindig a férjét szereti. Az írónőnek sikerült az elejétől a végéig fenntartani a feszültséget, a regénye nagyon jól megírt, olvastatta magát. A könyv az idei várólistámon szerepelt.

Maxim Wahl: Das Savoy – Aufbruch einer Familie

Ez a 30 éves felölelő Savoy négy részes első része, amit spotifyn hallgattam meg. A történet 1932-ben kezdődik, amikor a fiatal, emancipált Violet, aki a család legifjabb sarjaként a Savoyban nőtt fel, a BBC-nek ír első női szerzőként.

A fiatal nő keresi önmagát, az útját és közben 2 férfival randevúzik, mígnem a család fejét, a nagyapját különös körülmények között szélütés éri. Innentől kezdve kicsit krimibe megy át a történet, Violetre bízza nagyapja a hotelt, aki a hotel hűséges alkalmazottaival együtt nyomozni kezd, mi is történhetet Sir Lawrence-szel, aki a Savoy szimbóluma. Innentől kezdve ez áll leginkább a történet középpontjában, a fiatal nő vívódásai a kötelessége és a vágyai között, mind szakmai, mind szerelmi téren kissé perifériára szorulnak. Érdekes volt a világ egyik leghíresebb hoteljének kulisszái mögé pillantani, ebből érdekes lett volna többet kapni, kíváncsian várom, milyen irányba megy el a folytatás.

Joscha Remus: Gebrauchsanweisung für Neuseeland

Az utóbbi években akkor olvastam ebből a „Használati útmató…” egy bizonyos országhoz sorozatból, mielőtt oda utaztam volna, jó lenne, ha ez most is így lenne, de sajnos nincs így. Ebben a sorozatban az adott országot bár személyes élmények alapján – is – mutatja be a szerző, mégis inkább a tényszerű leírás dominál. Ez egy elég régi, 2012-es kiadvány már, de mivel sok fogalmam nem volt erről a távoli országról, kezdésnek tökéletes volt.

Rengeteg dologról szó esik, szóval nem is nagyon maradt hiányérzetem, talán csak egy „aktualizálást” olvasnék. Szót ejt a beutazás nehézségeiről és különlegességeiről, amivel én is szembesültem Ausztráliában, hisz a legkisebb spórák, muslicák is már komoly veszélyt jelenthetnek a szigetország saját, csak ott megtalálható növény- és állatvilágára. Nagyon érdekesen és érhetően ír arról, milyen történetek tették egyértelművé és szükségesség a bio security fontosságát. Kapunk egy kis történelmi áttekintést is és picit a kiwi identitás kialakulásáról is megtudunk. 1906-ban fejlesztette ki egy ausztrál a fekete cipőfényesítő krémjét és új-zélandi felesége „tiszteletére” a Kiwi nevet adta neki, mert a neje annyira szerette az Új-Zélandon őshonos fura kis madarat, ami az ország szimbóluma. Ezt a cipőkrémet használták az új-zélandi katonák mindkét világháborúban, ezért az angol, később pedig már amerikai szövetségeseik is elkezdték kiwinek hívni őket és ma is világszerte emlegetik a szigetország lakóit így. Ebből jön a fekete szín fontossága is, hisz a fekete kiwi cipőkrém volt az, ami által a saját identitásukra rátaláltak (!) , a fekete mindenhol dominál a szigetországban, a reklámban, a sportban, az építészetben, a hétköznapokban és mindenekelőtt a divatban. Sokat ír a maori őslakosokról, a nyelvükről, a nők szájának ill. állának tradicionális tetoválásáról, hagyományaikról, jelenlegi helyzetükről. Az ország természeti adottságairól is szóesik, valamint arról is, h nagy hagyományai vannak a mezitlábazásnak, hisz itt – Ausztráliával ellentétben – nincsenek veszélyes állatok, amiktől tartani kellene cipő nélkül. Olvashatunk a minden más sportágat elhomályosító rögbiről, a gasztronómiáról és a fura B.Y.O.P. (Bring Your Own Plate) rövidítésről, ami mindenféle összejövetelek meghívóján díszeleg, de nem arra utal, h a vendéglátónak kevés a tányéra, hanem arra, h vigyél egy tányérnyi/tálnyi kaját magaddal. Néhány év alatt hatalmas kávé- és barista kultúra fejlődött ki Új-Zélandon és – szerintük – tőlük származik a mára nálunk is népszerú „Flat white” is. Meglepett, h már 1893-ban bevezették a nők szavazati jogát, a világon elsőként, az pedig még inkább, h a területéhez mérten kevés lakos miatt az ökológiai problémák még nem annyira láthatóak itt, viszont ennek megfelelően a környezettudatosság is gyerekcipőben jár, bár csodálkoznék, ha ez nem változott volna meg jelentősen az utóbbi évtizedben. Összességében bár voltak benne számomra elég unalmas részek is, de egy érdekes infocsomagot kaptam egy általam egyáltalán nem ismert országról.

Lilli Beck: Couchgeflüster

Nelly a szeleburdi hősnő egy kis jóga stúdió tulajdonosa, ahol jógát oktat. A vőlegénye épp elhagyta és komoly pénzügyi nehézségei támadtak. Bár próbálkozik, hisz nem akarja elveszíteni a stúdiót, de túl hebehurgya ahhoz, h megtudja fogni a pénzt.

Aztán miután feltűnik az életében Ben, aki nem csak úgy néz ki, mintha Nelly alkotta volna magának, de még azt is teszi és mondja, amit a nő álmaiban elképzel, akár teljes is lehetne a boldogság, ha az álompasi nem tűnne el szőrén-szálán a második randira. Nagy a meglepetés, amikor aztán Nelly épp gyengélkedő anyjának pszihológusi praxisában találkoznak újra, ahova a srác épp páciensként érkezik, h kezelje részleges amnéziáját, amiért meg sem ismeri a lányt. Bár Nelly csak azért van ott, h lemondja a telefonáló ill. érkező pácienseket, gondolja, talán a végére járhatna, mi is történt Bennel. A dologból persze az lesz, h pszihológusként is magába bolondítja a pasit, sőt laikusként még az amnéziáját is sikerül kezelnie. Akár teljes is lehetne ismét a boldogság, ha nem bukkanna fel teljesen váratlanul valaki, aki azt állítja, Ben a vőlegénye és kb. minden, amit eddig mondott szemen szedett hazugság. Nelly épp készülne ismét összetörni, de végül felveszi a kesztűt, felgöngyölíti a kissé bonyolult történetet, majd élvezheti megérdemelt boldogságát álmai lovagjával. Alapvetően a szokásos habkönnyű lányregény, de a végén meglepett, pár oldal alatt olyan kalamajkát kreált a szerző, h hirtelen azt sem tudtam, ki kivel van, az ilyesmi elég ritka hasonló limonádéknál, szóval ez mindenképpen jó pont volt és felrázta a történetet a happy end előtt.

Anne Labus: Die kleine Taschennäherei zum Glück

A hirtelen megözvegyült Lena magányosan él fájdalmában Berlinben, a fia máshol jár egyetemre, egyetlen menekvése a varrás. Ebből a letargiából sógornője rángatja ki, aki meghívja magukhoz Írországba. Itt Lenát mintha kicserélték volna, élvezi iker unokahúgai társaságát, a gyönyörű ír vidéket, ahol mindenki barátságosan, tárt karokkal fogdja, ráadásul az általa varrt táskák is sikert aratnak. Nagyon gyorsan „barátokra” talál, sőt szerelemre is, a kissé mogorva helyi dokival.

Hirtelen hoz döntéseket, eladja a berlini házukat, írországba költözik, Jack és a sógornője, valamint annak családja miatt, na és táska varrodát nyit. Persze a teljes idill előtt még jön néhány legyőzendő nehézség, ahogy az már lenni szokott az ilyen könyvekben. Annak ellenére, h nagyon gyorsan történik minden a főszereplő életében, a könyv egyáltalán nem rövid, sőt. Nekem egy kicsit fura volt, h pár napja van ott, de máris barátai vannak, pasija , mintha mi sem történt volna. Nem derült ki számomra egyértelműen, mikor halt meg a férje, de én úgy értettem, nem rég, így még furább volt a viselkedése sok helyzetben. Most nem arra gondolok, h mit várnának el mások, vagy mi az „illendő”, hanem nekem az a fura, ha szerette a férjét, sokáig együtt voltak, mégis ilyen gyorsan tovább tud lépni. A másik furaság, h bár a férje halála után pénzügyi nehézségei vannak, ennek ellenére mkit meghív éttermekbe kajálni, meg ide-oda, persze tudom, szokás szerint túl földhözragadt vagyok. Egyébként meg Lena is az a fajta főszereplő, akinek szintén kb. csak megszületni volt nehéz, főznek rá, intézkednek helyette stb.

Náray Tamás: Zarah öröksége

A családregény 2. része is az idei várólistámon volt. A regény első fele olyan, mint egy thriller vagy akciófilm, ezt nem feltétlenül vártam volna Náraytól. Nagyon izgalmas, olvastatja magát. Aztán kicsit lecsendesedik a történet és inkább az érzelmek veszik át a főszerepet, az elszakított ikrek és az őket 30 éve kereső nagymamájuk egymásra találása.

Ebben a családban viszont soha nincs sokáig nyugalom, rögtön nyomozni kezd valaki, majd egy újabb nem várt fordulat következik, ami újabb izgalmakat hoz. Ezzel csak annyi volt a problémám, h a fordulatok közül néhány annyira irreális, h ezzel számomra bizonyos szempontból hiteltelenné tették a történetet. Az egész regényen megfigyelhető a hullámzás, a sorminta: amikor megoldódni látszanak dolgok, mindig jön egy kis nyomozás, a múlt megkapirgálása és máris oda a boldogság, jönnek a tragédiák. Náray megadja főhőseinek – legalábbis látszólag – a teljes happy endet, h aztán hirtelen mégis szétzúzza azt, de a befejezés, bármennyire is tragikus, mégis reményt keltő. Alapvetően ugyanaz volt a problémám a 2. résszel is, mint az elsővel: nagyon körülményes a nyelvezet, de szerintem ez egyébként is jellemző rá, már a többi könyvében is feltűnt, persze lehet ez választékos, szép, meg előkelő, csak élő ember nem beszél így, ill. néhány lehet, de hogy az összes? Kizárt. Ezáltal a párbeszédek így a 2. könyvre nagyon idegörlőek lettek nekem, mintha több, mint 700 oldalon keresztül ugyanaz a személy beszélgetett volna saját magával. És az állandó bölcselkedés, amit a szereplői szájába ad…jaaaaáj! Ami a 2. részben tűnt fel, de itt nagyon extrémen, h annyi „véletlen” van benne, amennyi a világon összesen nincs, nem hogy egy család életében, arról nem is beszélve, milyen kicsi a világ Náray univerzumában, nekem ez sok volt, erőltetett. Mindennek ellenére a történet magával ragadott, érdekelt a szereplők sorsa és a végét megkönnyeztem. Az első rész olvasása közben és után még nem igazán értettem, miért Zarah lett a címe és a 2. kötet címében is ő van benne. Elolvasva az első két részt, már érthetőbb, hisz bár nem mindig ő a főszereplő, de valahogy a történet mindig az ő múltjába tér vissza és a jelenben is sokszor ő alakítja aktívan a történéseket. Időközben van már egy 3. rész is (Zarah álma), tehát trilógiává duzzadt a családregény, ez nincs meg nekem és nem is tervezem a beszerzését.

John Strelecky: Das Café am Rande der Welt

Már amikor belekezdtem ebbe, tudtam, nem egy regény, nem fikciós történet vár rám, sokkal inkább egy, az élet értelmét firtató írás. Nem voltam biztos benne, h ez nekem való, nem igazán szeretem az ilyesmit, de gondoltam adok neki egy esélyt.

John, a reklámmenedzser egy forgalmi dugó miatt hagyja el az autópályát, majd hirtelen a semmi közepén találja magát. A benzin fogyóban, nem tudja hol van, sehol senki. Már épp kezdene kétségbe esni, amikor feltűnik neki egy kávézó. Az eldugott kis hely - „a világ peremén”, ahogy a cím is mondja – igazi váratlan fordulatot hoz az életébe és sok mindennel kapcsolatban felnyitja a szemét. Az étlapon az ételeken kívül olyan alapvető kérdéseket talál, amiknek megválaszolásásra nincs felkészülve, ill. amikre nem tudja a választ. Mindez felkelti viszont az érdeklődését és a szakács, a felszolgálónő és egy vendég segítségével próbálja megszerezni a válaszokat az élet és a lét értelmét firtató kérdésekre. Miközben a lét céljáról beszélgetnek és filozofálnak, megváltozik az életről és az emberi kapcsolatokról alkotott véleménye, így az utazása hirtelen egy saját magához vezető utazás lesz. Azzal együtt, h a könyv engem nem talált el annyira, mert nem szeretem az ehhez hasonló elmélkedéseket és mert – bár erőlködött – de nem vált igazi történetté, volt benne számomra is néhány elgondolkodtató sztori. A könyvet 26 nyelvre fordították le, számos bestseller lista élére került.