Joscha Remus: Gebrauchsanweisung für Neuseeland

Az utóbbi években akkor olvastam ebből a „Használati útmató…” egy bizonyos országhoz sorozatból, mielőtt oda utaztam volna, jó lenne, ha ez most is így lenne, de sajnos nincs így. Ebben a sorozatban az adott országot bár személyes élmények alapján – is – mutatja be a szerző, mégis inkább a tényszerű leírás dominál. Ez egy elég régi, 2012-es kiadvány már, de mivel sok fogalmam nem volt erről a távoli országról, kezdésnek tökéletes volt.

Rengeteg dologról szó esik, szóval nem is nagyon maradt hiányérzetem, talán csak egy „aktualizálást” olvasnék. Szót ejt a beutazás nehézségeiről és különlegességeiről, amivel én is szembesültem Ausztráliában, hisz a legkisebb spórák, muslicák is már komoly veszélyt jelenthetnek a szigetország saját, csak ott megtalálható növény- és állatvilágára. Nagyon érdekesen és érhetően ír arról, milyen történetek tették egyértelművé és szükségesség a bio security fontosságát. Kapunk egy kis történelmi áttekintést is és picit a kiwi identitás kialakulásáról is megtudunk. 1906-ban fejlesztette ki egy ausztrál a fekete cipőfényesítő krémjét és új-zélandi felesége „tiszteletére” a Kiwi nevet adta neki, mert a neje annyira szerette az Új-Zélandon őshonos fura kis madarat, ami az ország szimbóluma. Ezt a cipőkrémet használták az új-zélandi katonák mindkét világháborúban, ezért az angol, később pedig már amerikai szövetségeseik is elkezdték kiwinek hívni őket és ma is világszerte emlegetik a szigetország lakóit így. Ebből jön a fekete szín fontossága is, hisz a fekete kiwi cipőkrém volt az, ami által a saját identitásukra rátaláltak (!) , a fekete mindenhol dominál a szigetországban, a reklámban, a sportban, az építészetben, a hétköznapokban és mindenekelőtt a divatban. Sokat ír a maori őslakosokról, a nyelvükről, a nők szájának ill. állának tradicionális tetoválásáról, hagyományaikról, jelenlegi helyzetükről. Az ország természeti adottságairól is szóesik, valamint arról is, h nagy hagyományai vannak a mezitlábazásnak, hisz itt – Ausztráliával ellentétben – nincsenek veszélyes állatok, amiktől tartani kellene cipő nélkül. Olvashatunk a minden más sportágat elhomályosító rögbiről, a gasztronómiáról és a fura B.Y.O.P. (Bring Your Own Plate) rövidítésről, ami mindenféle összejövetelek meghívóján díszeleg, de nem arra utal, h a vendéglátónak kevés a tányéra, hanem arra, h vigyél egy tányérnyi/tálnyi kaját magaddal. Néhány év alatt hatalmas kávé- és barista kultúra fejlődött ki Új-Zélandon és – szerintük – tőlük származik a mára nálunk is népszerú „Flat white” is. Meglepett, h már 1893-ban bevezették a nők szavazati jogát, a világon elsőként, az pedig még inkább, h a területéhez mérten kevés lakos miatt az ökológiai problémák még nem annyira láthatóak itt, viszont ennek megfelelően a környezettudatosság is gyerekcipőben jár, bár csodálkoznék, ha ez nem változott volna meg jelentősen az utóbbi évtizedben. Összességében bár voltak benne számomra elég unalmas részek is, de egy érdekes infocsomagot kaptam egy általam egyáltalán nem ismert országról.