Carina Bartsch: Nachtblumen

A főszereplő a félénk, bizonytalan, traumatizált Jana, aki éppen megérkezik Syltre, az elegáns német szigetre, h ott beköltözzön jövendő főnökéhez. A konstelláció érdekes, a tehetős házaspár, akiknek menő építészirodájuk van, „befogadnak” olyan hátrányos helyzetű, nehéz sorsú fiatalkokat, akik az iskola mellett az ő cégüknél végzik a gyakorlatot (duális képzés). Itt mindenkinek van valami problémája, valami fekete folt a múltjában, a kérdés csak az, kinek mi.

Pszihiátere ösztökéli arra, h próbáljon ki sok mindent, ezáltal meg fogja találni azt a hobbit, ami örömöt okoz neki és kikapcsolja. Önmagát legyőzve sütni kezd, judózni, kertészkedni. Közben folyamatosan küzd a démonaival és a pszihiáterével folytatott beszélgetéseiből áll nagyon lassan össze a kép, h mi minden történt a múltjában, ami olyanná tette, amilyen. Ahogy egyre jobban megismerkedik és beilleszkedik új környezetébe, az egyik lakótárs, a nagyon zárkózott Collin lesz az, aki idővel szárnyai alá veszi Janát és bár két nagyon óvatos, visszahúzódó, sok-sok sebet kapott fiatalról van szó, egy idő után már nem lehet nem észrevenni, h egy románc alakulásának szemtanúi vagyunk. Főnökük – szállásadójuk elviszi őket Chicacoga is, ahol az irodának egy fontos projektve van (ez a szál, a házaspárról, akik minden este megvacsoráztatják maguknál a fiatalokat, Chicagoba viszik őket etc. szerintem rendkívül szép, de abszolút nem reális sajnos), itt kerülnek végleg közelebb egymáshoz. Kapcsolatuk nagyon lassan, óvatosan alakul, nappal Collin úgy tesz, mintha éjszaka mi sem történne közöttük, ugyanolyan szótlan és visszahúzódó, ami elbizonytalanítja az egyébként nagyon sokat fejlődő Janát. Amikor – titkos – kapcsolatuk elér egy pontot, amikor a lány azt érzi, ennél már nem is lehetnének közelebb egymáshoz, Collin behúzza a vészféket és ellöki magától. A köztük lévő távolság csak tovább nő, amikor Jana megtudja, milyen szörnyűség tette Collint olyanná, amilyen és szembesíti is ezzel, majd a fiú, az iskolát befejezve szó nélkül kilép a közös lakásból és Jana életéből. A lány összetörik, de egy idő után próbál felállni az őt ért mélyütésből, éveken át a blogjára tölti fel a Collinnak írt leveleit, vallomásait, remélve, h talán valahogy eljutnak hozzá. Így értesülünk mi is az életében beállt változásokról, majd jó 4 év múlva a két fialat újra találkozik. Ki-ki rendezte magába a múltat, így „tiszta lappal” kapnak egy új esélyt. Alapvetően tetszett a könyv, nagyon olvasmányos, sokszor megdöbbentő, helyenként érzelmes. Két dolog volt, ami feltűnt, az egyik, h Jana óriási fejlődésen megy át a regényben, ami nagyon pozitív, bár nem vagyok biztos benne, h reális, de szuper, ha igen. A másik, amiért kár, h sok témába belekap a szerző, aztán gyorsan hagyja is őket, ugyanígy van bizonyos szereplőkkel is. Így is egy hosszú, majdnem 550 oldalas regényről van szó persze, szóval lehet, h ezek a szereplők és történések a rövidítéseknek estek áldozatul.

Nanako Hanada: Die einsame Buchhändlerin von Tokio

Az utóbbi években eléggé elszaporodtak azok a könyvek – legalábbis az én látókörömben – amiknek a címében könyvesbolt, könyv stb. volt, sokszor megspékelve valami menő városnévvel, de gyorsan rá kellett jönnöm, h ezek a szavak bármi mással helyettesíthetőek lettek volna a – többnyire – bugyuta love storykban. Amikor megláttam spotify-n ezt, mégis szinte biztos voltam benne, h ez más lesz, főleg, mert a szerző maga is japán és tényleg így is lett.

Hanada ráadásul a saját történetét írta meg, amit először esszéként jelentetett meg online. Ennek sikere vezetett aztán a könyvhöz, majd annak hatalmas sikeréhez: 60 ezer példányban kelt el és tv-s adaptáció is készült belőle. A főhősnő – tehát maga a szerző – épp nehéz időszakon megy át, szakított a férjével, minden éjszakát máshol tölt és bár továbbra is az álommunkáját végzi egy könyvesboltban, már nem elégedett azzal sem. Regisztrál egy „ismerkedős” appre, majd a félénk és kicsit önbizalomhiányos Nanako elkezd férifakkal találkozgatni. Nem túl nagy meglepetésre ők nem beszélgetni akarnak, vagy ismerkedni, inkább a tárgyra térnének, ebben viszont a nő nem érdekelt. Nem adja fel és lassan-lassan olyan emberekkel hozza össze a sors, akiknek köszönhetően kinyílik, akik kíváncsiak a könyvajánlásaira, amiket mindenkinek ad, akivel találkozik és mindez nem csak új értékes kapcsolatokat eredményez, hanem egy új munkalehetőséget is. Ami tetszett benne, h bár többször is lehetőség volt rá, a törénet nem ment el a love story irányába, továbbá az is, h itt tényleg a könyvekről és azok szeretetéről van szó, sok egyéb mellett, de ez a fő csapás. Ami kevésbé tetszett, h mivel én hangoskönyvként hallgattam, nem igazán tudtam a szereplők (japán) neveit megjegyezni, így nekem elég nehéz volt számontartani, h most melyik szereplőről is van szó (a főszereplőnőt leszámítva). Szerintem ez könnyebb lett volna, ha olvasom a könyvet. Ez persze egyáltalán nem kritika.

Braun Róbert: Faltól falig Amerika

Ez a harmadik kölcsönkönyvem ugyabból a merítésből, az első kettő tetszett, ez kevésbé. Az alapfelállás, h két jó barát 2-2 lányával tervezgeti, h faltól-falig, vagyis óceántól óceánig bejárja Amerikát egy RV-vel, egy nagy amerikai lakóautóval. Mindig is tudták, h egyszer eljön a nagy pillanat és már az utazás előtt 2 évvel erre készültek, ebből akár arra is következtethetnénk, hogy egyébként nem nagy utazók, de ez nincs így.

Számomra eléggé meglepő dolgokkal indult a könyv: egyrészről, h mindkét férfi többször járt már előtte az USÁ-ban, ez még hagyján, de már a 70-es és a 80-as években és azóta is sokszor, családdal gyerekként, majd tanulni, dolgozni, privát stb. Ráadásul a lányaik - akiknek először azt hittem, h meg akarják mutatni Amerikát - is már pocakban, babakocsiban, saját lábon stb. bejárták a hatalmas ország egy részét, ez pláne meglepett. A másik, h az első közel 90 oldal a felvezetésé, a tervezgetésé a könyv 300 oldalából, ehhez képest kicsit csalódtam, h „csak” 3 hétre mentek és ebből született a könyv. Tisztában vagyok persze ennek a 3 hétnek a költségeivel is, a közvetlen környezetemben is jártak nagyjából ezen az útvonalon 3 hétre itt, de nem merült fel, h könyv születik belőle;). Szóval a könyv egyharmada nem is magáról az utazásról szól, ami még nem feltétlenül lenne baj, hisz az előzmények is lehetnek érdekesek, itt ezekből kevesebb derült ki, annál több arról, milyen világlátott a szerző, h képben legyünk, ő nem akárki, ez átszőtte aztán az egész könyvet. Meg kell mondjam, nekem ez egyáltalán nem volt szimpatikus, sőt…maradjunk annyiban, h nem elegáns az ilyesmi. Ennek megfelelően nem igazán tudtam egész végig megbarátkozni sem a szerzővel, sem a „koncepcióval”. Eléggé csapongó volt végig, én ennél jobban szeretem a struktúrát, általában az volt az érzésem, h ami épp eszébe jutott papírra vetette. Sokat olvashatunk a parkolási nehézségekről, az étkezéseikről, a napirendjükről, túlságosan is sokat a szerző véleményéről az amerikai politikát illetően. Természetesen az ő két lánya a legoskosabb, legszebb stb., tudom, h minden szülő így érzi ezt, de azért megmosolyogtatónak találtam. Szóval nem útleírásról van szó, ne ezt vájruk a könyvtől, helyette inkább – az én olvasatomban – az amerikai életérzésbe kóstolhatunk egy kicsit bele.

Sarah Adams: When in Rome:

Összességében tetszett, bár az eleje kissé csalódást keltő volt. Amelia, vagyis művésznevén Rae Rose fiatal kora ellenére már régóta a show biznisz csillaga, a pop hercegnője. Életét a menedzsere irányítja, aki nem csak a koncerteket fixálja le és az interjúkat, hanem azt is elő akarja írni, kivel folytassa aktuális – látszat – kapcsolatát.

A lánynak elege van ebből az életből és egy hirtelen ötlettől vezérelve Róma felé veszi az irányt. Persze az igazi Róma nincs benne a pakliban idő szűkében az amerikai pop üdvöskéjének, mint kedvencének, Audrey Hepburnnek a Római vakáció c. filmben, így megelégszik a Kentucky állambeli Rómával is. Persze a sors itt rögtön a veszettül jóképű és vele kapcsolatban meglehetősen szkeptikus Noah-t sodorja az útjába, aki abszolút semmit nem akar tőle. Ráadásul teljesen átlagos, unalmas életet él az álmos kisvárosban. Mindez viszont üdítően hat Ameliára, aki már el is felejtette az egyszerű élet örömeit, olyan rég volt benne része, itt végre újra önmaga lehet és ezzel még a morcos Noah szívét is megnyeri. Persze nagy kérdés, mennyire működőképes egy ilyen kapcsolat és ezt a problémát nem is kerülte meg a szerző. Tetszett, h itt végre nem – csak – arról van szó, h alakul valami, aztán mindig újabb és újabb akadályok szólnak közbe, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak, kis bepillantást enged a kapcsolutakba, de persze nem mélypszihológiai értelemben;). A két főszereplő karakterét nagyon megszerettem a végére, ezért pirospont jár a szerzőnek. Nekem az volt az érzésem, h kissé hosszúra nyúlt, igaz én hangoskönyvként hallgattam és nem nagyon jutott rá időm az utóbbi hetekben, lehet, h ez is közrejátszott. Legnagyobb meglepetésemre már tavaly megjelent magyarul is, Ha Rómában jársz címmel, sőt már kapható a folytatás is, Gyakorlat teszi a mestert címmel, amiben viszont nem Amelia és Noah története folytatódik, hanem Noah 3 húga közül az egyik a főszereplő.

Kathryn Taylor: Die Rückkehr - Daringham Hall 3

A trilógia utolsó részében Ben azon van, h megmentse Daringham Hallt, Kate-tel együtt költözött a kúriába, ami kissé fura szituációkat eredményez, hisz bár a barátnője gyerekkora óta bejáratos volt ide, most sok szemponból a ház úrnőjeként tér vissza.

A Camden család egy része továbbra is itt lakik, de immáron nincs döntési jogkörük, amit néhányan nehezményeznek is, hisz Ben a saját belátása szerint, bizonyos szempontból új, nem konvencionális utat választ a birtok megmentésére, de a családnak nincs választása, vagy ez, vagy az elárverezés. Az első néhány fejezet még eléggé idilli, de aztán a gyülekező viharfelhők megint lecsapnak. Egy tűzeset Daringham Hallban rádöbbenti Bent, milyen szélmalom harcot vív, Kate-t pedig arra, h barátja nyitva hagyott magának egy amerikai kiskaput. Villámgyorsan szakítanak, Ben elhagyja a kúriát és a „családját”. Persze idővel mindenki rájön, nem csak a szerelmesek, hanem a Camden család is, mit veszítettek a másikkal. Az írónő meglehetősen hosszadalmasan igyekszik még csűrni-csavarni a végkifejletet, de ahhoz persze abszolút nem fér kétség, hova fog kifutni a trilógia vége, ami felől egyébként már a cím sem hagy sok kétséget (A visszatérés). Talán az első rész után kicsit többet vártam, bár elolvastam mindhárom részt, de kb. a 2. rész közepétől már nem igazán mondanám, h fel tudta kelteni/tartani az érdeklődésemet, vagy meg tudott volna lepni. Kissé ellaposodott a történet, ami olyan szempontból nem csoda, h ebben azért nem volt 3 könyvnyi „anyag”.

Sofia Lundberg: Ein halbes Herz

Két szálon fut a történet: 1979-ben Elin még gyerek, anyjával és két öccsével a svéd Gotland szigetén él, apja börtönben, ők pedig szó szerint a megélhetésért harcolnak. 2017-ben viszont már New Yokrban találjuk Elint menő fotósként, akinek lánya épp elköltözött otthonról, férjével, Sammel pedig eléggé megromlott a kapcsolata. Főleg azért, mert a nő közömbös, érzéketlen, annak ellenére, h 18 éve együtt vannak, Sam úgy érzi – joggal -, semmit nem tud róla, mindig dolgozik, csak műmosolyokra futja tőle és ha fizikailag „ott is van”, a valóságban mindig úgy tűnik, máshol jár.

Sam elköltözése még elgondolkodóbbá teszi Elint, aki egyre inkább elmerül a múltjában, amit így mi is megismerünk. Kiderül, h egy súlyos tragédia miatt hagyta el kamaszként Gotlandot bűntudattól hajtva és azóta sem tért vissza, anyját sem látta. Stockholmba költözött alkoholista apjához, majd miután modellként felfedezték, Párizsban élt. Valódi származásáról, igazi történetéről még a férje sem tudott semmit. Alice, a lánya viszont rájön és nem hagy választást, elrepülnek a kis svéd szigetre, h Elin végre szembenézzen az igazsággal, ami nem is olyan szörnyű, mint évtizedekig gondolta. Nagyon érdekes könyv, jól mutatja be a regény két fontos anya-lány kapcsolatát, amik teljesen mások, mégis hasonlóak. Elgondolkodtató Elin hazugságra, félelemre és bűntudatra épített élete és az, h mennyire másként alakulhatott volna minden, ha nem menekül el és dugja homokba a fejét, sem ő, sem a többi érintett.