Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja II.

A regény második kötetében a feszült ostromállapotot, a belső morális válságokat és a végső kétségbeesett harcokat mutatja be, míg a végkifejlet a felmentést és a főhős tragikus magányát hozza. A török csapatok egyre nagyobb rohamokat indítanak a Musza Dagh védői ellen, miközben az élelem, a lőszer és az orvosság fogyóban, az emberek pedig a kimerültség szélére kerülnek. Felerősödnek a bizonytalanságok, a vezető szerepet betöltő Gabriel Bagradjan pedig szembenéz saját elidegenedett feleségével és a megfáradt nép kétségbeesésével.

Amikor már úgy tűnik, nincs remény, teljesen váratlanul mégis megmenekül az örmények és el tudnak menekülni. Gabriel Bagradjan nem tart a menekültekkel, mert úgy érzi, küldetése a hegyhez köti, sorsa fia sírjánál, a Musza Daghon hal meg, gyermekének keresztjével a szívén. A szerző, az osztrák Franz Werfel azért írt az örmény–török témáról, mert mélyen megrázta az örmény népirtás sorsa, és a Musza Dag-i hősies ellenállás feldolgozásával egyszerre akart emléket állítani az áldozatoknak, valamint figyelmeztetni Európát és Németországot a kibontakozó nácizmus és az antiszemitizmus veszélyeire, hisz ne feledjük, a könyv 1933-ban jelent meg. A regény idővel Az ellenállás szimbóluma lett, a zsidó gettókban és az ellenállási mozgalmakban a fegyveres önvédelem és a remény példaképévé vált. A zsidó fiatalok felismerték, hogy a török kormány által alkalmazott módszerek (deportálások, éheztetés, módszeres megsemmisítés) kísértetiesen hasonlítanak arra, amit a nácik tesznek velük. A gettókban a kötet kézről kézre járt, titokban olvasták, és szinte szent szövegként tisztelték. A cselekmény fordulatos, a szereplők jól kidolgozottak, hatásosak a csataleírások, izgalmasak a párbeszédek. Nekem időnként kissé túl terjengősnek tűnt, ill. egy kicsivel több háttérinfót el tudtam volna képzelni.