Tom Liehr: Sommerhit

Nagyon régóta megvolt ez a könyv és amikor a következő olvasmányomat kerestem, megakadt rajta a szemem, elolvasva a fülszövegét bele is kezdtem. A főszereplő, Falk Lutter életét követjük nyomon tinédzser éveitől kezdve jó pár évtizeden át.

A 14 éves szőke, kékszemű, de kissé dagi Falk szüleivel és nővérével az egykori NDK-ban él, majd 1980-ban izgatottan indulnak a Balatonhoz nyaralni. Az előkészületek alatt már a fiúnak is feltűnik, h valami készül és tényleg, a család disszidálni akar. A tervbe viszont hiba csúszik, a határon a nővére, Sonja nem léphet át, valami nincs rendben a papírjaival, így a 16 éves lányt elszakítják a családjától, akik nélküle mehetnek a Balatonra. A szülők itt próbálják eljátszani, h minden rendben, de Falk érzi, h ez nem igaz. Ennek ellenére élvezi, h a szülei nem vele vannak elfoglalva és belekóstol a szabadságba. A szerző persze elsüt pár sztereotípiát a Balatonról és Magyarországról, de gyorsan újra Németországban találjuk magunkat, csak ezúttal már az NSZK-ban, de ide már csak a fiú és édesanyja jutott el, apja visszamegy, h megtudja, mit lett a lányukkal. Falk rengeteg mindenre rácsodálkozik Nyugaton és persze pont ezért, na meg súlyfeleslege miatt és mert ő az NDK-s fiú osztyálytársai gúnyolódásának állandó célpontja lesz. Egy osztálykiránduláson aztán minden elszabadul az egyik tanár öngyilkos lesz és míg a felnőttek értetlenül állnak mindez előtt, a diákok pontosan tudják, mi történt. Fejezetenként ugrunk innentől néhány évet és végigkövetjük Falk átváltozását, akiből Martin Gold lesz, az – okkal - mosolyogni képtelen sztár, akit egycsapásra az egész ország megismer, csak épp egy olyan dallal, amit ő legszívesebben ki se adna. Közben ledől a berlini fal és nem csak az ország, hanem a családjuk is egyesül, apja és nővére történetéből bepillantást kapunk a rendszer kegyetlenségébe, egészen elképesztő, mi zajlott ott – is – a színfalak mögött. A végére a főhős nem csak a happy endjét kapja meg, hanem inkább az „elégtételét”, amin itt sokkal nagyobb hangsúly van. Alapvetően érdekes történet volt, több fontos témát is felvetett, de aztán szerintem ezeket eléggé elnagyolta, ami kár volt. Ráadásul a végére az lett az érzésem, h a főhős egy kicsit „megmondó” ember lett, aki mindenki más fölött áll nem csak anyagilag, hanem főleg erkölcsileg, ami persze lehet így, de valahogy nem volt már olyan szimpatikus a karakter. A címből – abszolút tévesen – arra következtethetnénk, h ez valami nagyon könnyed nyári olvasmány, de nem, sokkal inkább egy történelmi lenyomat és egy kalandos életút talákozása.

Stefanie Gerstenberger: Das Limonenhaus

Jó pár évvel ezelőtt kaptam egy német barátnőmtől elég sok könyvet, amiket a költözésük után már nem akart megtartani, alapvetően olyanokat választottam csak, amik érdekeltek, mégis nehezen kerülnek sorra, így legalább egynek minden évben bérelt helye van a várólistámon, idén ennek.

Két mesélőnk van, Lella és Phil, akik egy Szicíliába tartó repülőn egymás mellé keverednek. Lella szicíliai szüleivel és ikertestérével Kölnben nő fel, ahol pizzéráiájuk van, de semmit sem tud szülei múltjáról és arról, miért hagyták el a hazájukat. Leonardo, az ikertestvére bejárja a világot és sikeres szakács lesz, de épp szülei szülővárosában talál rá a szerelem. Mikor kiderül az ifjú pár szülei számára, h ki gyermekük választása, szinte kitagadják őket, anélkül, h megmagyaráznák ennek az okát, de a fiatalok mégis összeházasodnak és kislányuk születik. Sokáig mégsem élvezhetik boldogságukat, mert Leonardo meghal és 3 évre rá a felesége is, az ő temetésére igyekszik Lella, aki az utóbbi években csakis titokban találkozhatott ikerfivérével és annak családjával. Philipp fotós, emiatt érkezik Szicíliába, ill. azzal a hátsó gondolattal, h felkeresse barátnője szüleit, akiket nem ismer. Bár kapcsolata Brigidával meglehetősen sajátságos, mégis meg akarja kérni a kezét, de minden megváltozik, amikor találkozik Lellával. Rögtön valami megmagyarázhatatlan alakul ki közöttük és egy véletlen is segíti őket, h Szicíliába érkezve se tévesszék egymást szem elől. Majd Lella bűntársává teszi Philt, amikor nem bírja nézni, ahogy sógornője családja bánik a 4 éves unokahúgával és „elrabolja”. Innentől kezdve, amolyan road movie hangulata van a könyvnek, ahogy menekülnek és próbálják megoldani a felmerülő problémákat és időnként úgy tűnik tényleg az egész világ ellenük van és csak egymásra számíthatnak. Persze Lella és Phil közben nem túl meglepő módon közel kerülnek egymáshoz és a lány családi titkához is, ami már annyi boldogtalanságot okozott. Jönnek még csavarok, amik azt hivatottak megakadályozni, h a főszereplők egymásra találjanak, de a végén a két főszereplő minden akadályt legyőz. Egyik szereplővel sem tudtam igazán mit kezdeni, nem nőttek a szívemhez, ez rányomta a bélyegét számomra a könyvre, amitől nem voltam elragadtatva.

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Sok helyről hallottam/olvastam már nagyon jó kritikákat a könyvről, végre nálam is sorra került. Kya kisgyermekéveit nagy családban tölti, 4 jóval idősebb testvérével és szüleivel, de szépen lassan mindenki elmegy, otthagyja a kislányt és a lápi viskót, amiben éltek. Kya néhány évig iszákos, mogorva apjával él, de egy nap neki is nyoma vész és a kislány teljesen magára van utalva. Bravúrosan feltalálja magát, kagylót szed és az abból kapott pénzből tartja fenn magát, a viskót és az apja ütött kopott motorcsónakját. Közben még egy barátra is szert tesz, a nála néhány évvel idősebb Tate olvasni és írni tanítja és ahogy telnek az évek felébreszti benne a nőt is, útjaik mégis elválnak. Kya csodálatra méltó módon állja meg a helyét az életben, úgy hiszi a szerelem is rátalál, de rá kell döbbennie, h tévedett.

A szerző a két idősíkú elbeszélést választja, Kya története az 1950-es évek elején kezdődik, a másik, egy erdei rejtélyes gyilkosság utáni nyomozás története és ez a két szál megállíthatatlanul robog egymás felé, h összeérjenek, hisz a gyilkosság gyanúsítottja Kya. Rövid, feszes, feszültséggel teli leírást olvashatunk a bírósági tárgyalásról, amiben az esküdtek végül felmentik a lányt. Utána rátalál a boldogság, megvan a happy end, aminek ezúttal szerintem mindenki örül, de nagyon jó, h itt nincs vége a regénynek, ha csak röviden is, megtudjuk, h alakul Kya további élete és a végére is tartogat az írónő még egy hatalmas csavart. Nem mondhatom, h az első oldaltól beszippantott volna ez a könyv, de tény, h fejezetről fejezetre jobban kedveltem Kyát, szurkoltam neki, majd megszakadt érte a szívem, aztán büszke voltam rá és közben végig kombináltam, h hogy is történt az a bizonyos gyilkosság…Izgalmas, érzelmes, elgondolkodtató könyv, egy kerek, egész történet, amiben nincs üresjárat, nagyon tetszett mégis valami hiányzott számomra belőle, h az abszolút kedvencek közé kerüljön.

Katharina Herzog: Wo die Sterne tanzen

A sorozat befejező, 4. részéről is kb. uazt tudom leírni, mint az előzőekről, sőt…Itt még követhetetlenebbnek találtam a történetet, ez már nem csak kettő, hanem 3-4 különböző időben játszódott, szerintem ez egyértelműen inkább hátrányára, mint előnyére vált a könyvnek, amit ezúttal is spotify-n hallgattam.

Nele szülei még kisgyerekkorában elválnak és egyre több időt tölt nagyanyjánál a német Juist szigeten az Északi-tengeren. Itt életre szóló barátságokat/szerelmeket talál, musical táncosnő lesz, New Yorkban él és a Broadway-n táncol, kislánya születik, majd nagymamája halálakor visszatér a szigetre. Közben állandóan vívódik magával és kb. mindenkivel, a családjával, a szerelmeivel, de persze a végén minden szinten teljes lesz a happy end. Ami ebben a részben engem különösen irritált, h a főszereplő az a fajta nő, akit az életben sem tudok elviselni: mindig nyavalyog, mindig rá kell tekintettel lenni, mindenki az ő kegyeit keresi – számomra teljesen érthetetlen módon – minden az „ölébe hullik”, szóval rosszul voltam tőle, ez különösen rányomta a bélyegét számomra erre a könyvre.

Mary Kay Andrews: Sommerprickeln

Annajean életében nagy változások következnek, miután elvált és eljegyezte egy másik férfi, akivel egy másik városban akar új életet kezdeni, épp volt férje esküvőjén próbálja bizonygatni magának, h túlvan Masonon, mikor annak balkézről származó kislánya rosszul lesz, ezzel meghiúsítva a frigyet a nagy intrikus Celiával.

Ez az esemény aztán mintegy varázsütésre felnyitja Mason és Annajean szemét is, h továbbra is szeretik egymást és összetartoznak és kisebb-nagyobb nehézségek árán sikerül is kiiktatni a képből a mesterkedő Celiát, megmenteni a döcögő családi vállalkozást és minden, időközben felmerülő apró-cseprő problémát. Nagyon nehezen jutottam ennek a végére, pedig nem tudok rá semmi igazán „terhelőt” mondani, talán csak annyit, h a szereplők tökéletessége ill. tökéletlensége egy idő után elég idegesítő volt, szóval eléggé fekete-fehér karaktereket kaptunk a szerzőtől. A cím miatt én egyértelműen valami könnyed nyári olvasmányt vártam, de ebben igazából a nyár nem nagyon kapott fontos szerepet.

Miriam Collée: In China essen sie den Mond

Meglepődtem, amikor ennek a régóta a Kindle-ömön várakozó könyvnek a fülszövegét elolvastam, ugyanis ez is az Ein Jahr in… sorozat tematikájára épít, bár nem ahhoz tartozik. A hamburgi házaspár Tobi és Miriam 3 éves kislányukkal Shanghaiba költöznek, ahol a családfő expatként fog dolgozni, vezető beosztásban. Ennek megfelelően házat, kocsit kapnak sofőrrel és élvezhetik az expat lét minden előnyét.

Először úgy érzik, nem a világ másik végén kötöttek ki, hanem inkább a holdon. Megtapasztalják, mit jelent a kínai luxus; a zöld – szín és a természet – hiánya; az elképesztő légszennyezés, aminek következtében a nemdohányzók tüdeje 5 év Shanghai vagy 2 év Peking után, olyan, mint a dohányosoké; hogyan „hirdetik” a kínai szülők állítólag jól szituált, képzett és sikeres gyerekeiket és még sok-sok kínai sajátosságot.

„Az utazás Kínában egy relatív új jelenség és egy fontos státusz szimbólum; aki megengedheti magának, büszkélkedik vele. Ennek a következménye, hogy a kínaiak számára a „nyaralás” szó mindenekelőtt egyet jelent: mutogatható fotók hektikus, fárasztó és eszméletlen drága beszerző körútját.”

Az életüket takarítónő, babysitter, kínai tanár könnyíti meg, ez sokszor mégis inkább nehézségnek tűnik a „szabadidős stressz”, vagyis a jóga, a kávézgatás a többi expat feleségegel és a masszázs közepette. Olyan helyekre (bárokba, éttermekbe) járnak, amik a világon bárhol lehetnének; egymás között maradnak (persze ennek több oka van, sokszor nem saját döntés) és olyanokkal barátkoznak, akikkel Németországban biztosan nem; az adott ország lakóit előszeretettel titulálják butának, fejletlennek, aranyosnak stb. Az első év vége felé rájönnek, h ennyi idő után a Kína képük sokkal árnyaltabbá vált, mint amikor a német sajtóból tájékozódva felkerekedtek, pontosan „tudva” mindent erről a hatalmas országról és lakóiról, mert olyan egyszerű több ezer km-ről megítélni egy országot és annak lakóit, de egészen más megismerni őket, az életüket, a történelmüket és a történetüket, valamint a véleményüket. Hosszú évek óta dolgozom Magyarországon élő expat családokkal, így jól ismerem ezt az itthoni közeget, így különösen érdekesnek találtam a könyvet és főleg azt, h mennyi hasonlóságot találtam, függetlenül attól, h Kínában vagy Magyarországon élő németekről van szó (kb. az összes fent említett expat dolog így van itt is) .

Katharina Herzog: Der Wind nimmt uns mit

A 4 részes regénysorozat 3. része nem jöttem rá, h kapcsolódna bármilyen módon is az első kettőhöz, mindenesetre itt is egy fiatal nő nyomoz az anyja múltjában és ismét egymást váltja múlt és jelen.

Maya a világot járja nagyon sikeres utazós bloggerként, influenszerként, mióta egy véletlennek hála kiderült, h az, aki felnevelte és akit anyjának hitt, nem az anyja. Eleinte élvezi az utazgatást és azt, h ezért még csak fizetnie sem kell, de egy idő után egyre inkább munkát, kötelezettséget lát benne és egyre kevésbé tudja értékelni az életét. Egy éjszakára összegabalyodik a szintén világjáró Tobival, aminek súlyos következményei lesznek, hisz pár hét múlva kiderül, h Maya várandós. Bár határozott elképzelései vannak a babáról, mégis szeretné megtalálni Tobit, h ezeket vele is közölje, de ez nem is olyan egyszerű. Végül a szálak pont oda vezetik, ahova soha nem akart eljutni, a Kanári – szigetekhez tartozó kis La Gomerára, ahol az őt adoptáló és felnevelő Karolina is él és Maya nem is sejti, h ez lesz élete legfontosabb utazása. Továbbra sem vagyok elájulva a sorozattól, bár ennek legalább a története, meg talán a szereplői is picit jobban tetszettek és érdekeltek, mint az előzőé.