Christian Berkel: Ada

A német származású Ada 9 éves, amikor anyjával 1954-ben visszatérnek Buenos Airesből Berlinbe. Gyorsan rájön, h ebben az országban minden más, nagy a különbség a latin temperamentum és a német fegyelem között. Hamarosan egyesül a család és összeköltöznek a lány apjával, majd megszületik az öccse is.

Nem csak Ada felnötté válását követjük nyomon, hanem a világ eseményeit is, a berlini fal építését, a hidegháború eseményeit egy olyan családban, ahol nyilvánvalóan sok minden történt a múltban, amiről mindenki csak hallgat. Persze ez nem túl nagy csoda, hisz az anya félig zsidó, az apa pedig a nácikat szolgálta…De ezeken kívül is számos fontos témát tematizál a szerző: abortusz, vetélés, homoszexualitás. A fiatal NSZK-ban Ada a múlt könyvét keresi, amiből a felnőttek egy fontos fejezetet kitéptek, hisz a szülők generációja nem véletlenül akar hallgatni a náci időkről. A szerző – feleségével együtt - Németországban ismert színész és mindketten több könyvet is írtak már. Csak a regény befejezése után derült ki számomra, h ez a könyv egy trilógia második része, a harmadik rész még nem jelent meg. Így már kicsit érthetőbb számomra, h miért olyan homályos a befejezés, fel is villant valamit abból, h folytatódik a címszereplő élete, meg nem is. Bár egyáltalán nem volt zavaró, h volt ennek egy előzménykötete – amiről nem is tudtam – mert a múlt releváns eseményeit elég jól felvázolja. Összességében érdekesnek és jól megírtnak találtam, kicsit sajnálom, h lemaradtam az első kötetről, így nem hiszem, h azt még elolvasom.

Ferenc Máté: Ein Weinberg in der Toskana

A szerző szülei 1956-ban hagyták el, vele együtt, az országot, ő már kanadai állampolgár, ennek ellenére elég sokszor hivatkozik magyarságára, Kanada nem nagyon kerül szóba. Ez a regénye Toszkána hegyei címmel jelent meg 2007-ben.

A művészházaspár, Candace (festő) és Ferenc (író) Máté 1987-ben úgy döntenek, h kisfiúkkal Toszkánában telepednek le. Mivel szeretik a kihívásokat, nem apórázták el: egy 13. századi remetelakot és birtokot vásároltak, ezt alakították át először gyönyörű otthonná, majd jött a kalandvágyó pár új ötlete. Ferenc a fejébe vette, h bort akar készíteni, kvázi a semmiből, hisz nem értettek ehhez, soha nem foglalkoztak ilyesmivel. Ennek ellenére sok-sok kaland után eljutottak oda, h birtokukon a mai napig készítenek borokat, nem is akármilyeneket, több remek, díjnyertes boruk van. A könyv igazából nem regény, legalábbis nem egy összefüggő történet, inkább egy történetfüzér, meghökkentő, érdekes, de legfőképp és leginkább megmosolyogtató törénetek gyüjteménye, toszkán mindennapjaikról, a ház keresés és felújítás viszontagságairól, na meg persze arról, hogyan váltak borkészítővé. Sok-sok tájleírás, toszkán ételek és életérzés egy kis humorral fűszerezve, szerintem ez nagyon jól hangzik, ennek ellenére annyira nem tetszett nekem, talán mert a stílusa nem illeszkedett a tartalomhoz, nem tudott olyan könnyed lenni. A könyv egyébként az idei várólistámon volt, már jó ideje kinéztem magamnak, pont az a tény keltette fel a figyelmemet, h egy magyar (nevű) szerző könyvét Toszkánáról németül olvasni izgalmas lenne:).

Tilly Tennant: Die kleine Waffelbäckerei am Meer

Sadie tanárnőnek készül, de egyre több jel mutat arra, h nem ez a neki való munka. Fel is adja a dolgot, helyette inkább úgy dönt, megmenti imádott nagyszülei gofrisütödéjét és ezzel – nagyapja halála után – a nagymamájának is újt cél ad.

Szerető, de nála mindent mindig jobban tudó családja ellenzi az ötletet és a lánynak rá kell jönnie, bizonyos szempontból igazuk is van, nagymamája már nem a régi, ő pedig nem nagyon ismeri ki magát a vendéglátásban. Tovább bonyolítja a helyzetét, h hosszú idő után úgy tűnik, álmai férfija – akinek ő kötött útilaput a talpára - újra szabad lesz, de Sadie már egyáltalán nem biztos benne, h újra kellene kezdeniük, mert felbukkan a sármos idegen, Luke is a színen, aki azzal indít, h hajóval „elüti” a lányt. Összességében egészen aranyos volt – én hangoskönyvként hallgattam – de kicsit olyan se füle, se farka történet ez, mindenesetre a könnyed, nyári, tengerparti feelinget azért többnyire jól hozza.

Jo Thomas: Ein Sommer wie kein zweiter

Az angol Ruthie épp nincs a toppon, amikor „véletlenül” megvesz egy kis házikót Olaszországban. Mivel semmi nem marasztalja éppen Angilában, úgy dönt, belevág a nagy kalandba. Odaérve viszont konstatálja, h a ház óriási, egy óriási romhalmaz, ráadásul az épp elhunyt nagypapa a család tudta nélkül adta el neki, így az olasz família – akik egyben a szomszédai is – minimum rossz szemmel néznek rá. Különösen a jóképű Marco avatkozik lépten-nyomon a dolgaiba, majd nagyvonalúan feleannyiért, amennyiért Ruthie vette, megvenné a birtokot. Ez persze felháborítja a nőt, de lassan már nem lát más kiutat.

Közben viszont kezdi megismerni a Pugliai régiót, a szomszédait, a falu lakóit, kezd beilleszkedni, kezdi felvenni az olasz ritmust. Az élet rákényszeríti arra, h talpraesett legyen, interneten eladja a még el sem készült olivaolaját, így a célja végül az, h ott maradjon a szüretig. Mire az értékes nedü üvegekbe kerül, minden megváltozik körülötte, az olaszok befogadták, ő beletanult az olivabogyó termesztésbe és szüretelésbe, otthonra talált és arra az emberre is, akive megoszthatja mindezt. Cuki kis történet, jópofa szereplőkkel, kevéssé meglepő love story-val.

Zadie Smith: Swing Time - Egymásnak születtünk

Kölcsönkönyv, ami már egy éve nálam volt, épp ideje volt már elolvasni. A barátnőm, akitől kaptam, nagyon ajánlotta, neki nagyon tetszett és bár tetszeni többnyire nekem is tetszett, nem lett a kedencem.

A történet középpontjában két lány barátsága áll, akik mindketten vegyes házasságból születtek, a név nélküli narrátor apja, míg barátnője anyja fehér. A két lány a tánciskolában ismerkedik meg, ez is köti össze őket és félvérségük. Aztán az élet gyorsan elsodorja őket egymástól, a tehetségesebb Tracey profi táncos lesz, míg a narrátor egy világsztár éneke-táncosnő asszisztense lesz. Az életük nem is alakulhatna különbözőbben, hisz Tracey-nek nem sikerül a nagy áttörés, helyette 3 különböző férfitól születnek gyerekei, szegénységben él és dühös a világra, míg a narrátor abszolút luxusban éli az életét, köszönhetően a munkaadójának. Furcsa helyzetbe kerül aztán, amikor Aimée, a világsztár egy gambiai faluban alapít iskolát, emiatt többször is járnak ott, hisz egyrészről a narrátor rádöbben, h ez az ő népe, másrészről viszont a jótékony sztárt képviseli, kivülálló. Aztán a sors különös fintora révén a két egykori barátnő útja újra keresztezi egymást, de számomra nem igazán derült ki, lehet-e jövője a barátságuknak, nekem nem úgy tűnt. Furcsa, h sokan ezt a barátság könyvének tekintik, szerintem nem az, legalábbis én úgy értelmeztem, h egy gyerekkori barátság – mint oly sok esetben – nem élte meg a felnőttkort. Nekem az sem nagyon tetszett, ahogy ugrál az idősíkok és a történet szálak között és igazából nem értem a címet sem, szóval nekem kissé talányos maradt ez a regény.

David Safier: Miss Merkel: Mord auf dem Friedhof (Merkel Krimi, Band 2)

Ebből a „sorozatból” valószínűleg végtelen számú részt lehetne írni, az már más kérdés, hogy van-e értelme. Miután a nyugdíjas Angela Merkel bravúrosan megoldotta új lakóhelye gyillkossági ügyét az első részben, azon kapja magát a másodikban, h alig várja, h újra hasonló történjen, amire a kisvárosban meglehetősen kevés esély mutatkozik. Hát erre nem egy újabb hullába botlik Putinnal ( a mopszával:D) sétálva? Dehogynem!

Azonnal beleveti magát a nyomozásba és az egész nagyon hasonlóan alakul, mint az első rész – nem csak azért, mert sok szereplőt onnan már ismerünk – mindenki gyanús, csavar-csavar hátán etc. Őszintén itt már végképp nem is tudtam (akartam?) a kimondott „sztorira”, a nyomozásra koncentrálni, egyszerűen nem érdekelt, ki a gyilkos (ami azért egy kriminél gáz). Megelégedtem a helyzetkomikummal, a nem kevés politikai humorral, a felolvasó Merkel utánzásával, számomra ezért érte meg végighallgatni, a nyomozósdi nekem csak amolyan mellékszál volt. Kicsit olyan érzésem van, h kb. azért is született ez a második rész, mert Safiernek eszébe jutott még egy csomó, eddig le nem csapott magas labda, meg Merkel poén, de kellett kreálni hozzá egy történetet is.

Matt Haig: Ich und die Menschen

Amikor egy cambridge-i matematikus, Andrew Martin megoldja a világ legbonyolultabb matematikai rejtélyét, egy távoli, a Földnél sokkal fejlettebb civilizációban úgy ítélik meg, h ennek nincs itt az ideje, ezért küldenek valakit, aki gondoskodik arról, h a rejtély továbbra is az maradjon.

Név nélküli főszereplőnk, aki Andrew Martin bőrében találja magát, egyáltalán nem akarta ezt az utazásos melót a Földre, inkább büntetésként kapta. Nincs nagy véleménnyel a visszamaradott emberiséggel kapcsolatban, látványukat visszataszítónak találja, szokásaikat pedig minimum furcsának. Nem túl tehetséges a nyelvekben, ezért legalább 100 szóra van szüksége, mielőtt a teljes nyelvtani puzzle-t össze tudta rakni (LOL), ez aztán a Cosmopolitan gyorsolvasásával meg is oldódik, ennél nehezebben barátkozik meg a ruhák viselésével, ami révén gyorsan a figyelem középpontjába is kerül.

A Föld – ahogy később világosság vált számomra – a csomagolt dolgok bolygója volt. Étel fóliában. Test ruhában. Megvetés mosolyban. Minden be volt csomagolva.

A feladata, h mindenkit likvidáljon, aki tudhat a forradalmi matematikai felfedezésről, de ez a vártnál sokkal nehezebbnek bizonyul. Persze nem technikailag, sokkal inkább „érzelmileg”. Mert bármennyire is gonoszak, buták, érthetetlenek is az emberek, mégiscsak csinálnak jó fehérborokat, mogyoróvajat, olyan zenét, ami megérinti, családban élnek és párkapcsolatban, ami bár a legnagyobb abszurditás, de rávilágít az eleinte számára teljesen érhetetlen „szeretet” fogalmára. Az eleje nagyon tetszett, amikor megpróbálja a Földet és az emberiséget, a mindenki által jól ismert dolgokat egy „kivülálló” szemével nézni és értékelni, itt rengeteg a komikus helyzet, meg az elgondolkodtató gondolat is. Aztán a könyv második felében kicsit elcsúszik a szentimentális irányba, ami szerintem annyira nem passzolt a regény elejéhez. Nagyon tetszett a szerzőtől a Mitternachtsbibliothek, ezért is kezdtem bele ebbe. Ez is eredeti, a nyelvezete zseniális, olvastatja magát, különösen az elején, de összességében nem tetszett mégsem annyira.

Az autópályák voltak a Földön a legfejlettebb utak, ami - ahogy az emberiség legtöbb modern vívmányánál - többé kevésbé azt jelentette, hogy az életveszély itt nagyobb volt, mint máshol.

Minden új technológia a Földön öt éven belül nevetségesen elavult. Azokhoz a dolgokhoz tartsd magad, amik öt év múlva sem lesznek nevetségesek. Egy jó vers. Egy dal. Az ég.