Marc Elsberg: Der Fall des Präsidenten

Kirakósszerűen áll össze az izgalmas, több szálon futó történet, de összeáll, ami szerintem jó hír. Előfordult már velem hasonló izgalmas regényeknél, h bár alig tudtam letenni, a végén mégis csalódott voltam, mert nem sok minden sült ki az egészből, szerencsére itt nem ez történt.

A történet erősen kezdődik: a volt amerikai elnököt letartóztatja a Nemzetközi Törvényszék (ICC) Athénba érkezésekor, először nem is nagyon lehet tudni, miért. Azonnal kitör a diplomáciai őrület. A hivatalban lévő amerikai elnök az újra választásért küzd és nem engedhet meg magának egy botrányt. A Fehér Ház a Nemzetközi Törvényszéket és az Európai Unió tagállamait fenyegeti. Az ügyön évek óta dolgozó, fiatal ügyvédnő, Dana Marin számára pedig megkezdődik a harc a túlerőben lévő ellenfelekkel szemben. Akárcsak a legfontosabb tanújának, akinek vallomása megbuktathatja a világ egykor leghatalmasabb emberét. Az amerikai titkosszolgálatok máris a feljelentő nyomában vannak, miközben egy különítmény arra készül, hogy erőszakkal kiszabadítsa az exelnököt, hogy minden eszközzel megakadályozza a Hágába való átszállítását... Mindez megspékelve sok-sok akcióval, fordulattal, fifikás húzásokkal, miközben megismerjük a főszereplőnő múltját, személyes indíttatását is az ügyben. Pörgős, gondolkodós és elgondolkodtató olvasmány, tetszett.

Maxim Wahl: Das Savoy - Geheimnisse einer Familie (Band 3)

A 3. kötet 1940-ben kezdődik, amikor a 33 éves Violet gyereket vár. A nő a Savoy hotel ismert, elegáns és körülrajongott tulajdonosa és vezetője, de férfi nélkül az oldalán.

Tragédia árnyékolja be a babavárást, felsejlik egy új szerelem, da a háború, mindig ott van, megakadályozva a boldogságot. Dráma, dráma hátán, a hotelben, Violet magánéletében, a kislányával. Újra feltűnnek az eddigi szereplők, akiket már régi ismerősként üdözölhetünk és persze vannak jól felépített új szereplők is, akik közül néhánnyal igazi meglepetést tud okozni a szerző. Ezúttal kevesebb a krimi, de a valóság – a háború - bőven sok is a maga szörnyűségeivel. A történet épp szenteste ér véget, a reménnyel. Továbbra is tetszik, a szívemhez nőttek a szereplők, kíváncsian várom a folytatást, ill. a befejezést a 4. részben.

Gyurkovics Tamás: Akcentus

Kimondottan tetszett az első könyv – a Mengele bőröndje – amit Gyurkovicstól olvastam, ezért vettem meg ezt is. Lugosi Béláról szól a regény, aki egykor Drakulát játszotta Hoolywoodban, életéről azonban „fordított sorrendben” olvashatunk. Így már az első fejezet végén a filmsztár halálánál vagyunk és már ebből a kb. 40 oldalból is kiderül, h nem volt egy fáklyásmenet Lugosi élete.

Teljesen olyan – és valószínűleg így is történt – mintha Gyurkovics lineáris fejezetekben írta volna meg a regényt, majd amikor kész volt vele, egyszerűen fordított sorrendbe rendezte őket. Én nem szeretem, ha egy elbeszélés nem lineáris, különösen akkor, ha az – szerintem – nem tesz hozzá a történethez, ahogy itt. Számomra, különösen az elején elég nehéz volt értelmezni az olvasottakat, mert erre nem voltam felkészülve, ráadásul semmi évszám, semmi nem segíti az eligazodást az útvesztőben. Lugosi Béla, akit megismerünk a regény lapjain igazi bohém művész, aki a még meg sem keresett pénzt is már háromszor elköltötte, nagyzol, iszik, kábítószerezik, habzsolja az életet és a nőket, érzékeny, ha saját magáról van szó, mindenki mással inkább érzéketlen. Drakulával először egy színdarabban hódítja meg Amerikát, majd filmen az egész világot, ekkor kezdődik az a tendencia, h már a következő film/szerep/munka gázsiját költi, ami még sehol sincs. Sikere és az, amire talán predesztinálva lehetett volna, nem folytatódik. Kisebb-nagyobb film- és színázi szerepek tömkelegét játssza még el, de az igazi nagy siker már elmarad. Ebben bizonyára szerepet játszott magyar akcentusa és magyarsága is, amit soha sem tudott és akart levetkőzni, ez végig kísérte nem csak a regényt, hanem Lugosi életét is. Állandó vesszőparipám az életrajzi jellegű regényeknél, h mennyire hitelesek, reálisak vagy inkább fikciók? Itt erről annyit lehetett megtudni, h Gyurkovics rendelkezésére bocsátották a készülőben lévő Lugosi monográfia kéziratát annak szerzői, ami mindenképpen a komoly életrajzi tartalom mellett szólhat. Viszont a regény mesélője, Lugosi titkára, Zazi, kitalált szereplő, ami viszont nem feltétlenül a „hitelesség” mellett szól. Ez a szereplő egyébként szerelmes a főnökébe, ezért Gyurkovics szerelmes regényként tekint a könyvre, ami engem azért eléggé meglepett. A szerző egyébként saját bevallása szerint szeret olyan történetekkel dolgozni, ahol vannak fix pontok és valódi adatok, de az üres foltokat a fantáziájával töltheti ki, ezt láthattuk itt és már a Mengele bőröndjében is. Bár mindennek ellenére is tetszett a regény, nekem biztosan jobban tetszett volna lineárisan elbeszélve.

Maxim Wahl: Das Savoy – Schicksal einer Familie (Band 2.)

A 2. rész 1936-ban kezdődik, néhány évvel az első kötet befejezése után. Violet vezeti immáron a legendás londoni Savoy hotelt, bár nagyapja él még az ellene elkövetett „merénylet” után, de valódi életre és cselekvésre már nem képes.

Bár a fiatal nő jól végzi a dolgát és beleszokott a hotel körüli teendőkbe és kötelezettségekbe, mégis sokszor úgy érzi, nem erre vágyott, nem ezt szeretné csinálni. Ráadásul a magánéletében sincs senki, így örömmel fogadja el az előkelő és jóképű francia márki ajánlatát, h tartson vele Berlinbe, a olimpiára. Egy-egy szereplő sorsának alakulása ill. kisebb beszélgetései kapcsán azért értesülünk róla, h a háttérben zajlanak az események és megállíthatatlanul robogunk a világ történelmének egyik legsötétebb időszaka felé. Ezzel szembesül Violet is a náci Berlinben, ráadásul kísérője sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így vissza akar menni Londonba. A francia márki viszont nem engedheti vissza, hisz a terv, ami miatt Violetnek el kellett hagynia a hoteljét, még nem valósult meg. Itt ismét krimibe megy át a történet, a Savoy igazgatónőjét „túszul ejtik”, majd kezdődhet a nyomozás, h mi is történik a brit főváros egyik legelegánsabb hoteljében? Őszintén erre még én is keresem a választ, már kezd körvonalazódni a kép, de talán a 3. kötet után okosabb leszek.

Katja Maybach: Die Stunde der Schwestern

Már két könyvet is olvastam a német írónőtől és ezúttal sem csalódtam benne. Berenice Párizsban él férjével, Hippolyte-tal egy családi tragédia után, ami úgy tűnik, a kapcsolatukat is tönkre teszi. A nő egy divatházban dolgozik, majd férje visszamegy Saint Emile-be, ahonnan mindketten származnak és visszavásárolja a családi szőlőbirtokot.

Berenice élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, amikor személyesen találkozik a híres divattervezővel, akinek dolgozik és aki megdöbbenve "Fleur"-ként szólítja meg. Nem sokkal később hasonló élményben van része, majd kiderül, h Fleur az 1950-es években ismert nemzetközi modell volt, de egy nap nyomtalanul eltűnt. Ki az a Fleur, miért és hová tűnt el és főleg miért hasonlít rá Berenice megszólalásig? Ezek a kérdések gyötrik főhősnőnket is, aki nyomozni kezd, de kérdései először a szülei hallgatásának falához, végül pedig egy szörnyű családi titokhoz vezetik. Miközben egyrészről addigi élete összedől, rájön, h a problémáik ellenére, mégis még mindig a férjét szereti. Az írónőnek sikerült az elejétől a végéig fenntartani a feszültséget, a regénye nagyon jól megírt, olvastatta magát. A könyv az idei várólistámon szerepelt.

Maxim Wahl: Das Savoy – Aufbruch einer Familie

Ez a 30 éves felölelő Savoy négy részes első része, amit spotifyn hallgattam meg. A történet 1932-ben kezdődik, amikor a fiatal, emancipált Violet, aki a család legifjabb sarjaként a Savoyban nőtt fel, a BBC-nek ír első női szerzőként.

A fiatal nő keresi önmagát, az útját és közben 2 férfival randevúzik, mígnem a család fejét, a nagyapját különös körülmények között szélütés éri. Innentől kezdve kicsit krimibe megy át a történet, Violetre bízza nagyapja a hotelt, aki a hotel hűséges alkalmazottaival együtt nyomozni kezd, mi is történhetet Sir Lawrence-szel, aki a Savoy szimbóluma. Innentől kezdve ez áll leginkább a történet középpontjában, a fiatal nő vívódásai a kötelessége és a vágyai között, mind szakmai, mind szerelmi téren kissé perifériára szorulnak. Érdekes volt a világ egyik leghíresebb hoteljének kulisszái mögé pillantani, ebből érdekes lett volna többet kapni, kíváncsian várom, milyen irányba megy el a folytatás.

Joscha Remus: Gebrauchsanweisung für Neuseeland

Az utóbbi években akkor olvastam ebből a „Használati útmató…” egy bizonyos országhoz sorozatból, mielőtt oda utaztam volna, jó lenne, ha ez most is így lenne, de sajnos nincs így. Ebben a sorozatban az adott országot bár személyes élmények alapján – is – mutatja be a szerző, mégis inkább a tényszerű leírás dominál. Ez egy elég régi, 2012-es kiadvány már, de mivel sok fogalmam nem volt erről a távoli országról, kezdésnek tökéletes volt.

Rengeteg dologról szó esik, szóval nem is nagyon maradt hiányérzetem, talán csak egy „aktualizálást” olvasnék. Szót ejt a beutazás nehézségeiről és különlegességeiről, amivel én is szembesültem Ausztráliában, hisz a legkisebb spórák, muslicák is már komoly veszélyt jelenthetnek a szigetország saját, csak ott megtalálható növény- és állatvilágára. Nagyon érdekesen és érhetően ír arról, milyen történetek tették egyértelművé és szükségesség a bio security fontosságát. Kapunk egy kis történelmi áttekintést is és picit a kiwi identitás kialakulásáról is megtudunk. 1906-ban fejlesztette ki egy ausztrál a fekete cipőfényesítő krémjét és új-zélandi felesége „tiszteletére” a Kiwi nevet adta neki, mert a neje annyira szerette az Új-Zélandon őshonos fura kis madarat, ami az ország szimbóluma. Ezt a cipőkrémet használták az új-zélandi katonák mindkét világháborúban, ezért az angol, később pedig már amerikai szövetségeseik is elkezdték kiwinek hívni őket és ma is világszerte emlegetik a szigetország lakóit így. Ebből jön a fekete szín fontossága is, hisz a fekete kiwi cipőkrém volt az, ami által a saját identitásukra rátaláltak (!) , a fekete mindenhol dominál a szigetországban, a reklámban, a sportban, az építészetben, a hétköznapokban és mindenekelőtt a divatban. Sokat ír a maori őslakosokról, a nyelvükről, a nők szájának ill. állának tradicionális tetoválásáról, hagyományaikról, jelenlegi helyzetükről. Az ország természeti adottságairól is szóesik, valamint arról is, h nagy hagyományai vannak a mezitlábazásnak, hisz itt – Ausztráliával ellentétben – nincsenek veszélyes állatok, amiktől tartani kellene cipő nélkül. Olvashatunk a minden más sportágat elhomályosító rögbiről, a gasztronómiáról és a fura B.Y.O.P. (Bring Your Own Plate) rövidítésről, ami mindenféle összejövetelek meghívóján díszeleg, de nem arra utal, h a vendéglátónak kevés a tányéra, hanem arra, h vigyél egy tányérnyi/tálnyi kaját magaddal. Néhány év alatt hatalmas kávé- és barista kultúra fejlődött ki Új-Zélandon és – szerintük – tőlük származik a mára nálunk is népszerú „Flat white” is. Meglepett, h már 1893-ban bevezették a nők szavazati jogát, a világon elsőként, az pedig még inkább, h a területéhez mérten kevés lakos miatt az ökológiai problémák még nem annyira láthatóak itt, viszont ennek megfelelően a környezettudatosság is gyerekcipőben jár, bár csodálkoznék, ha ez nem változott volna meg jelentősen az utóbbi évtizedben. Összességében bár voltak benne számomra elég unalmas részek is, de egy érdekes infocsomagot kaptam egy általam egyáltalán nem ismert országról.