Gyerekkorát a szegénység határozta meg: nem kellett éhezni és fáznia, de adósságaik voltak, nem mentek nyaralni, használt ruhákban járt, időnként az ő spórolt pénzét is be kellett áldozni, ahogy az iskolás éveit is, 15 évesen abbahagyta a tanulást és a szülei bárjában kezdett dolgozni. Mindazt, amit az apjától szeretne megtanulni végül barátoktól kapja meg, akik szerencsésen keresztezik az útját. Élete lehetőségét elfogadva aztán egy marketing cégnél kezd dolgozni, állandóan hadakozva magával, egyrészről árulónak érzi magát, ugyanakkor viszont szeretné a saját útját járni. Bár hamar kiderült, h jó döntést hozott, hisz a reklámszakma sztárja lesz, de apja elismerését csak később sikerül kivívnia.
A jelenben két dolog foglalkoztatja: visszanyerni szerelmét, Federicát, ill. rendezni az apjával való kapcsolatát. Igazán meghatóak a két felnőtt férfi közeledési kísérletei, ügyetlen próbálkozásai és a negyvenes Lorenzo elkeseredett harca a szerelméért. A végére főhősünk megváltozik, sok mindenen keresztülment és nem tesped az önsajnálatba, hanem megpróbál tenni valamit a boldogságáért.
Immáron a 2. könyvét olvastam a szerzőnek és bár ez nem tetszett annyira, mint az első, de megint azt kellett megállapítanom, h Volo nagyon ért ahhoz, h olyan történeteket meséljen el, amik megérintik az embert. Egy forró és bensőséges szerelem története és a szülők iránt érzett szeretet és az ezzel elválaszthatatlanul összefonódott harc ellenük, értük.
A címet is nagyon jó választásnak tartom (Idő a szerelemre/szeretetre – itt mindkettő megállná a helyét, németül meg úgyis mindkettőt jelenti, szóval nagyon találó), hisz Lorenzo szinte minden idejét a Federicával ill. az apjával való kapcsolatának helyreállítására szánja.
Kicsit furcsa, h a könyv egy másik címmel is megjelent (Zeit für dich und Zeit für mich – Idő neked/rád és idő nekem/rám), ráadásul annak ellenére, h ez szerintem kevésbé jobb, ezzel a címmel elterjedtebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése