2014. július 5., szombat

John Green: Das Schicksal ist ein mieser Verräter

Az első könyv, amit Greentől olvastam (Eine wie Alaska) nem tetszett túlságosan, így nem volt tervben, h elolvasom az új regényét. Végül azért került mégis sorra, mert tényleg jó kritikákat kapott – ami mondjuk mostanság nem jelent sokat nálam – ráadásul moziban láttam a film előzetesét és az már tényleg felkeltette az érdeklődésemet a könyv iránt.


Hazel 16 éves, 3 éve nem jár már suliba, először nyirokcsomó rákja volt, majd tüdő áttét, jó ideje a végső stádiumban van. Mivel a szülei szerint depresszióval küzd, unszolásukra egy önsegítő csoportba jár, szintén beteg fiatalok közé. Itt ismerkedik meg Augustusszal, a lehengerlő modorú, oltári helyes, amputált lábú sráccal. Azonnal megtetszenek egymásnak, különleges kapcsolat alakul ki közöttük, ami aztán szerelemmé válik. Központi szerepet kap egy regény és annak szerzője, a holland származású Peter Van Houten. Hazel minden vágya, h megtudja a történet folytatását, h mi lett a szereplőkkel, Augustussal felveszik a kapcsolatot a szerzővel és pár napot Amszterdamban töltenek. Meglátogatják az írót, aki bár nagy csalódás, de az út mégis életük legszebb napjait valamint szerelmük csúcsát és beteljesülését jelenti. Utána viszont jön a sokk és a hatalmas, nem várt fordulat a regényben és az életükben…
Egy fantasztikusan megkapó történet, remek stílus, csodás szereplők, pörgős, humoros párbeszédek és sok-sok nagy igazság, tanulság. Sokkal jobban tetszett, mint a szerző másik könyve, amit olvastam. A komoly és szomorú téma ellenére van benne mégis valami olyan könnyedség, ami nagyon jót tett a történetnek, könnyen olvasható, gördülékeny, de mégis mély olvasmány.


Párhuzamosan olvastam – véletlenül – a Ma szőke vagyok c. könyvvel, ami szintén egy rákos lány története, mégis egészen más a kettő, mert Hazelnek tulajdonképpen esélye sincs a gyógyulásra, ez az alapvető nagy különbség. Két lány, két sors, egy betegség, két nagyon tanulságos, erőt adó olvasmány.
Magyarul Csillagainkban a hiba címmel jelent meg, a mozikban most játsszák, ugyanezzel a címmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése