2015. október 14., szerda

Simone Hausladen: Backe, backe Ehemann

Nicki 32 éves és már évek óta szingli, megtudjuk, milyen praktikákat vetett be eddig pasifogásra, mi mindent próbált már ki, most komoly 10 pontos haditervet kovácsolt. Amit ebben nem értettem, h ezek a nesze semmi, fogd meg jól nagy általánosságok, de végül persze bejött neki;).


Az életében sok apróságon változtat, jobban ad magára, többet sportol, nyitottabb lesz, lehetőségeket ad és kihasználja azokat, új embereket ismer meg. Lassan lassan egyre pozitívabb irányban alakul az élete, előléptetik és abba a pozícióba kerül, amiről eddig álmodni sem mert és végre van pasija is, a kicsit mogorva és magának való Martin, de Nicki minden erejével azon van, h igazi kapcsolat legyen közöttük. Egy idő után azonban be kell látnia, h ebből nem lesz semmi. Amikor rájön erre és képes újra egyedül lenni, rá is talál a boldogság. Amint meglátja Bent tudja, h ő az, akire vágyott, akire várt. A történet így igazán rózsaszínűen záródik, de ezért küzdelemre is késztette hősnőjét a szerző.
Számomra a listája nem volt szoros összefüggésben a pasifogással és szerintem Ben sem emiatt akadt a horgára. Összességében a szokásos téma, talán egy kicsit „felnőttesebb” és átgondoltabb megvalósítással párosulva, amire az ember a címlapot elnézve nem feltétlenül gondolna. Kellemes, gyors és gyorsan felejthető olvasmány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése