2016. március 27., vasárnap

Micaela Jary: Das Haus am Alsterufer

Ennek a könyvnek az elolvasására leginkább a címe csábított, abból is az Alster, ami azt ígérte, h a történet Hamburgban játszódik és így is lett. Az Elba-alagút, a Jungferstieg, a kikötő, a Landungsbrücken mind csodás kulisszái a regénynek.


Az 1910-es évek Hanza városába csöppenünk, ahol a jó nevű hajózási vállalat tulajdonosának Victor Dornhainnak 3 lánya van, akiket édesanyja segítségével nevelt fel a korán megözvegyült férfi. Társadalmi rangjuknak megfelelően igazi hölgyeket faragtak a lányokból. A legidősebb Ellinor részt vesz az üzletben, okos, megfontolt, tapra esett, Nele a művészetek iránt érdeklődik, ezért Münchenben tanul, a legkisebb, hóbortos, elkényeztetett Lavinia inkább vásárol, szórakozik, élvezi az életet. Szerintem a három nővér az akkori kor 3 nőtípusát testesíti meg: az emancipált, a művész és az elkényeztetett, ezekből a skatulyákból azonban előbb-utóbb ki kell törniük. Csendes mederben csordogáló életükbe egy férfi hoz változást, az egyik lány fejébe veszi, h megszerzi magának, míg a másik halálosan beleszeret a fiatal építészbe, aki viszonozza érzéseit. Mégsem győz a szerelem, a kártyákat jobban keverő Lavinia lesz Konrad felesége, ezzel boldogtalanságba taszítva választottját, önmagát és nővérét is, persze mit sem sejtve erről. Évekig élnek titkos szerelmi háromszögben, míg körülöttük az események megállíthatatlanul robognak az I. világháború felé. Országuk – és személyes sorsuk aztán egyszerre éri el a mélypontot…
Igazán tetszett a könyv, mert számomra minden benne volt, aminek egy klasszikus családregényben benne kell lennie, de mégis modern formában. A téma és a tartalom olyan, h akár 100 éve is íródhatott volna, a stílus viszont alkalmazkodik a mai elvárásokhoz, sokkal gördülékenyebb. Jónak találtam azt is, h a történet nem évtizedeket, hanem csak néhány évet ölelt fel, így jobban megismerhettük az adott kort, a szereplőket, aktuális élethelyzetüket, anélkül, h ez túl részletes, vagy unalmas lett volna.
A végére egyértelművé vált, h el kell olvasnom a folytatást is, h megtudjam, h folytatódik a nővérek sorsa a világháború után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése