Az olasz származású Anna baja meggyűlt az osztálytársaival az iskolában túlsúlya miatt. 16 évvel a rossz emlékű középiskolai évek után docensként dolgozik a londoni egyetem történelem szakán, csinos, lefogyott, de a boldogság a szerelemben nem talált rá, talán mert lélekben még mindig kövérnek érzi magát és kisebbségi komplexussal küzd.
Egy véletlen hirtelen 2x is az útjába sodorja Jamest, egykori osztálytársát, az iskola körülrajongott legjobb pasiját, de a férfi nem is ismeri fel, még akkor sem, amikor együtt dolgoznak egy közös projekten. Anna ellenérzései iránta szépen lassan eltűnnek, ahogy megismeri a jó humorú, intelligens, érzékeny férfit, barátokká válnak, sőt talán annál egy kicsit többé is, amikor kiderül, h Anna valójában Aureliana, az iskola csúnya „torzszülötte”. Újra felszínre törnek a régi sérelmek, felnyílnak a sebek és úgy tűnik Anna és James útjba bár keresztezte egymást, de újra másfele folytatódik. Az utolsó oldalakon azért megkapják – és mi is – a happy endet, aminek egyrészről örültem, de alapvetően nem szeretem ezt, amikor több száz oldalon keresztül megy a szenvedés, aztán van 3 oldal boldogság;).
Újra megvannak a McFarlane-nél megszokott dolgok: a magával küzdő hősnő, a tökéletes külsejű pasi, a nagyon szerethető, szimpatikus szereplők, a fontos témák tematizálása (mobbing, túlsúly, megcsalás stb.) és az egész olyan, h szerintem már akkor is ráismernék, ha nem tudnám, h tőle olvasok. Ez lehetne akár kritika is, de számomra nála inkább pozitívum. Persze ha minden héten vagy hónapban olvasnék tőle biztos, h gyorsan ráunnék, de így évi egy könyvnél még mindig szeretem a regényeit, már csak azért is, mert ő azok közé az írók közé tartozik, akiknek párbeszédein könnyesre tudom nevetni magam:-).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése