A mesélőt elhagyja a barátnője, a letargiában véletlenül fordul a figyelme nagymamája életírására, amit már rég el kellett volna olvasnia. Most viszont teljesen belefeledkezik, sokszor elolvassa, sokat gondol rá, ír egy kerületi lapba is a családjukról, ami meg is jelenik. Felkeresi a nagymamáját, aki már 90 múlt és Parkinson kórban szenved, érdekli, h mi is történt valójában, mert a cikk kapcsán újabb információkhoz jut a családról.
Majd miután kivesézte apja családját, következik az anyjáé, saját magánélete elég szánalmas, némi kis örömöt prostiknál keres, az egyikbe bele is zúg. Nincs saját élete, teljesen elveszik a múltban, a felmenői sorsa, élete foglalkoztatja, róluk akar már-már mániákusan mindent megtudni, keresi saját magát, az identitását, a múlton keresztül.
Igazából szerintem nem is annyira regény, inkább történet füzér ez, általában csak lazán kapcsolódnak egymáshoz a sztorik. Semmi extra nincs a könyvben, mégis tetszett, mert egy igazi történet, őszinte, nem mesterkélt, tipikus is, mert jellemző, h kezelik a családi „szennyest”, amire véletlenül rábukkan. Visszahozza a nagyszüleink világát, amiben bár már nem tudnánk élni, de mégis nosztalgiával, gondolunk vissza rá.
3 generáció elevenedik meg előttünk: nagyszülők, szülők, nagynénik és – bácsik, unokatestvérek, elfeledett történetek, csúsztatások és hazugságok.
Itt is ugyanúgy visszaköszönnek Magyarország elmúlt 70-80 évének történései, de mégis másként, mint Fábián Janka Emma trilógiájában, vagy a Tövispusztában, valahogy személyesebben, elhittem Grecsó Krisztiánnak, h az ő családjáról olvasok, h az író személyes emlékeivel szembesülök. Bár, mint kiderült ez azért nem teljesen így van. Ő maga úgy fogalmazott, a 3 év alatt írt könyvben sok a fikció, boldog és büszke lenne, ha ennyi emléket őrizne a családjáról.
Azt hiszem, egy dolgot még meg kell tanulniuk a fiatal magyar regényíróknak: a magyar nyelv és a fogalmazás használatát. Erre gondolok:
VálaszTörlés"...A végeláthatatlan körmondatok, amiben nem tudni, hogy melyik rész a jelző, melyik az új tagmondat, melyik rész az, ami valójában már egy új mondat, vagy annak része lenne, melyik rész az, mondaná a nyelvész, ami egy párbeszéd tagmondata, szóval, azt mondom, hogy, gondolom én, a fogalmazásra oda kellene figyelni......"
Nem szégyen egy kicsit időt szánni arra, hogy megtanuljuk a mondatszerkesztést. Nem nagy dolog - de megéri - figyelmet fordítani a kötőszők használatára. Szintúgy érdemes a mondatokat tagolni, és elfelejteni a végeláthatatlan jelzős szerkezetek és mondatszörnyek használatát. Érdemes lenne a szöveget tagolással, bekezdésekkel, gondolatjelekkel olvashatóvá és emészthetővé tenni.
Ez a könyv egy csodálatos könyv lenne, ha hagyná magát olvasni, ha megtisztelné az olvasót azzal, hogy ha pénzt ad ki a könyvért, akkor el is olvashassa.