Salemben vagyunk, Amerikában. A városka a 17. századi boszorkánypereiről ismert, ezekben csúcsosodott ki a kor puritanizmusa, hiedelmei és félelmei által keltett tömeghisztéria.
Sophya, aki egy ideje már Townernek hívatja magát azért tér vissza egy súlyos operáció után Salembe, mert riasztják, h nagyanyjának testvére, aki olyan, a családban, mintha mindenki nagyanyja lenne, eltűnt. Előre bocsátja, h „Egy szavamat se higgyék, mert én mindig hazudok”, de aztán erről én elég gyorsan feledkeztem és készpénznek vettem mindent. Towner tehát visszatér gyerekkora színhelyére, a boszorkányok, csipkeverők és calvinisták közé. Lassan megismerjük a fura családját, melynek nő tagjai a csipkéből tudnak jósolni.
Érdekesen felépített könyv, eleinte kuszának találtam, de reménykedtem, h majd csak sikerül kibogozni a szálakat, aztán viszont az utalások, az elejtett félmondatok a főhősnőről, a fura dolgok csak szaporodtak, de ezek egy idő után csak érdekesebbé tették a könyvet.
Boszorkányok és elvakult hívők, ámítás, erőszak, sötét múlt, vészjósló jóslatok és egy kibontakozó kapcsolat tartják a különös, helyenként már-már misztikus történetet állandó feszültség alatt.
A végén kiderül, h sokkal több dolog volt, olyan homályos folt, amit Towner képzelete töltött ki, tisztázódott ill. egészen más megvilágításba került néhány ember szerepe a könyvben.
Tetszett az állandó feszültség, az izgalom, de összességében nekem mégis hiányzott belőle valami, amivel úgy igazán magával ragadott volna, vagy az is lehet, h túl sok volt az a valami, nem tudom.
Maga a cím is kicsit félre visz szerintem, mert annak ellenére, h minden fejezet egy-egy résszel kezdődik A csipkeolvasó útmutatójából, ez a motívum aránylag elhanyagolható a történetben, mármint nem tudunk meg igazán sokat erről, pedig talán érdekes lehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése