Az író és főszereplő Gunnar félig svéd, többek között ezért kapja meg új feladatát és lesz a Süddeutsche Zeitung c. napilap skandináviai tudósítója. A barátnője támogatja, de közben kiderül, h babát várnak, így Stefanie decemberben már az 1 hónapos Laurával költözik a sötét Stockholmba. A családról azonban inkább csak úgy szőrmentén értesülünk a könyvben leírt 1 évben, a hangsúly a svéd mindennapokon van. Ezeket persze ők élikk meg, hisz nyelvet tanulnak, házat keresnek, karácsonyoznak, költöznek, beszoktatják a bölcsibe a kislányukat, nyaralnak, utaznak, a hivatalokkal küzdenek, ismerkednek. Van persze szó az IKEÁ-ról, a királyi családról, a Volvo és a Saab közti különbségekről, a svéd konyháról, Astrid Lindgrenről stb.
Előjöttek azonban bőven az ezeken a sztereotípiákon túlmutató jelenségek is, amiket nagyon érdekesnek tartottam. Részletesen ír pl. arról, h a svédek nagyon buknak a sorszámokra, időnként igazán meglepő helyeken, pl. a pékségben vagy a zöldségesnél is sorszámot kell húzni, ezt személyesen is tapasztaltam. Ez számunkra azt szimbolizálja, h mindenki egyenlő, senki sincs kivételezett helyzetben, ez az igazságosság jele. Németországban ezzel ellentétben teljesen másként néznek az ilyen sorokra, ha egy német egy ilyen sort lát egy hivatalban azt gondolja a rendszer elavult, míg egy svéd ugyanilyen szituációban úgy látja, a rendszer működik. Mi mit gondolunk;)?
Nekem új volt a Jante törvény is, pedig egész Skandináviában tipikus, viselkedési kódex kvázi. 10 pontja van, az első, h nehogy azt hidd,h vagy valaki/valami, a többi 9 ehhez nagyon hasonló. A Jante törvény egy tipikusan északi viselkedési szabály, ami megtiltja, h az ember saját magát bármilyen módon mások fölé/elé helyezze. A skandináv hétköznapokban mindenhol jelen van ez a törvény: ezért nem használják az ajtókon, névjegyeken, vagy a telefonkönyvben az akadémiai és doktori címeket. Az is ezzel függ össze, h nem nagyon szokás arrafelé panaszkodni: kisgyerekként megtanulják, h nem illik magukat előtérbe tolni. Valamennyire ezzel függenek össze a sorok is, jaj annak, aki tolakszik, mert azt gondolja, neki sietősebb, mint másoknak, ő fontosabb, mint a többiek.
Érdekesnek találtam a „Bullerbü kérdést” is, a könyv alcíme is ez – Egy év Bullerbüben. Ez a híres svéd gyermekkönyv szerző, Astrid Lindgren által teremtett mesevilág, sajnos semmit nem találtam róla, magyarul hogy fordították, ha egyáltalán megjelentek azok a könyvei, amiben szerepel. Németországban viszont mindenki által ismert ez az idillikus hely, sőt létezik az un. Bullerbü-szindróma is. Ez alatt Svédország idealizálását, sztereotipizálását értik pozitív asszociációk sorával: faházak, tiszta tavak, zöld erdők, rénszarvasok, szőke haj, boldog emberek stb. A stockholmi Goethe Intézet vezetője írt a témáról egy értekezést, szerinte ez a szindróma a németek azon nézetéből fakad, h Svédországban egy jobb Németországot látnak ép társadalommal és érintetlen természettel. Sokan vannak egyébként hasonló véleményen pl. h Svédország Németország a világháborúk és annak következményei nélkül.
Nagy érdeklődéssel olvastam arról is, h van egy ’svéd nyelv bevándorlóknak’ elnevezésű, nagy állami program, ami bombabiztos befektetés: ha a bevándorlók az országban maradnak a nyelvtudásuk révén gyorsabban fognak beilleszkedni, ha nem, akkor is magukkal viszik a tanultakat, ami szintén jó az országnak, ez a dolog egy nagyon szimpatikus és okos megközelítése szerintem.
Hosszú oldalakon lehet olvasni a németek jellemző vesszőparipájáról, a kenyér kérdésről, h sehol nincs olyan jó, de még csak megközelítőleg sem, mint náluk, na meg a nem csak húst, kolbászt és felvágott féléket, hanem sok húskészítményt, pácolt, töltött, előkészített különlegességeket is kínáló hentesekről ill. azok hiányáról. Ezek külföldön élő németeknél mindig neuralgikus pontok.
Ez a könyv inkább tényleg olyanoknak való, mint én, akiket minden érdekel Svédországgal kapcsolatban, mert tényleg mindenről szó van, szóval nem insider tippek tömkelege turistáknak, de pl. ha valaki azon gondolkozik, h kiköltözne, kaphat pár hasznos infót. De mindenképpen jó, h nem áltat senkit azzal, h ott „kolbászból van a kerítés”, hisz ott sem minden tökéletes, törekszik egy reális kép megrajzolására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése