Nicolas orvos 28 éves, mikor megismerkedik, Paigedzsel, aki 18 és leginkább gyereklánynak néz ki. A srác nagyon előkelő családból származik, akik nincsenek elragadtatva attól, h a lány pincérnő, a férfi mégis őt választja, szakítva a családjával és elveszi a lányt. A házaspár Paige és Nicolas szemszögére bomlik a könyv, az elbeszélés nem lineáris. A nő része számomra érdekesebb volt, mert a múltjában van néhány homályos folt, amiket az írónő remekül kerülget és használ, fokozza velük a várakozást és a feszültséget. Nicolas részében mindig aránylag sok szó van a munkájáról, a betegeiről, esetekről, ez eleinte engem annyira nem kötöttek le.
Az igazi történet a jelenben akkor indul, mikor 8 évnyi házasság után Paige babát vár, de a reakciója egészen más, mint általában a legtöbb nőnek. Ellenérzései egyrészről a saját- és anyja múltjából táplálkoznak, ill. a tudatból, h eddig férje tanulmányai és karrierje miatt kellett feladnia a saját álmait, céljait, most pedig egy baba miatt, akit nem nagyon akar. Fura volt olvasni Paige érzéseit az anyasággal kapcsolatban, a benne növekvő, majd megszülető gyermekével kapcsolatban.
Eleinte teljesen értetlenül álltam a viselkedésével szemben, de aztán lassan észre kellett vennem, h próbálkozik ő, de mégsem megy, kapja a pofonokat és egy idő után elege lett abból, h mindig ő adja fel magát és semmi segítséget nem kap. Szóval bár azonosulni nem tudtam Paiggel, megérteni sem nagyon, de voltak ha csak pillanatok is, amikor együtt éreztem vele, a feladott álmai miatt és azért mert egy darabig mindent megtett a családjáért, próbálkozott, de ez mindössze 3 hónap volt. Max, a kisfiúk 3 hónapos, amikor hirtelen ötlettől vezérelve az anyja elhagyja őket. Nem gondol ő igazán semmit, csak aludni szeretne végre, majd úgy dönt megkeresi az anyját, aki gyerekkorában elhagyta. Egyszerűen nem értettem meg, mit miért csinál Paige, miért annyira fontos, h megtalálja az anyját, mit várt tőle, min fog az változtatni….? Elképesztett, h elhagyja a családját, tudja, h valószínűleg nincs visszaút hozzájuk, azt mondja szereti a férjét és a fiát, de képes folytatni az anyja keresését, majd vele maradni, lovagolni, a lovak gondozásában részt venni stb., nálam ez kiütötte a biztosítékot. Aztán visszatér, de kérdés, h helyre lehet-e még hozni a dolgokat? Picoult nekem tetsző választ adott, ami nem egy rózsaszín maszlag, hanem a realitás is lehet.
A probléma, amit a könyv tematizál olyan, amit szerintem a legtöbb nő elítél, akár anyaként, akár még gyermektelenül. A szereplők sok mindenen keresztülmennek, mind Nicolasnak, mind Paignek vannak elítélhető húzásai, emberi gyarlóságai, mind mindannyiunknak. Viselkedésük, tetteik szokatlanul erős reakciót váltottak ki belőlem – mérgelődtem, folytak a könnyeim, ezt azért nem éri el nálam minden könyv, Jodi Picoult szereplői iránt nem tudtam közömbös maradni, sorsuk nem csak akkor foglalkoztatott, mikor olvastam, hanem még utána is. Nem csak érzelmes, hanem nagyon izgalmas és meglepő is volt számomra a regény pl. abban, h a fontos dolgok Paige múltjában egész másként történnek, mint ahogy eredetileg gondoltam volna, ahogy esetleg sejtette Picoult, de mégsem átverve éreztem magam.
Ami számomra szintén pozitívum volt, h nem volt benne betegség, haláleset, bírósági tárgyalás, így számomra az írónő új arcát villantotta fel, mert lehet, h a véletlen műve, de a tőle olvasott eddigi 3 könyvben mindig felbukkantak ezek a dolgok. Ráadásul a téma is hétköznapibb a tőle megszokottaknál, de egyszerűbbnek mégsem mondanám, hisz sok fontos erkölcsi kérdést vet fel.
Az igazi meglepetés most, a bejegyzés írásakor ért, most derült ki számomra, h Jodi Picoult a könyvet pontosan 20 éve írta;). Mivel a német kiadás 2013. január 11-én jelent meg, meg voltam győződve, h az írónő legújabb könyvéről van szó;), hát nem éppen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése