2013. május 20., hétfő

John Scalzi: Vének háborúja

Többször olvastam már a könyvről és mivel az alapötlet felkeltette az érdeklődésemet, már régóta tervben volt az olvasása.



John Perry önként áll be a Gyarmati Véderőhöz 2 évre, a 75 éves születésnapján, ezzel együtt lemond az állampolgárságáról és a tartózkodási jogáról a Földön. Ez már egy elég ütős felütés és ilyen a folytatás is: felépít egy új világot, aprólékosan, számomra érdekesen és hihetően és ezzel meg is vett – legalábbis sokáig úgy tűnt – kilóra. Mivel mindenki 75 év fölötti, a testük öreg, nem érdemes javítgatni, csak az elméjüket, a tudatukat, az énjüket mentik meg, azt áttöltik au 50 évvel azelőtti énjük szuper fitt, szuperverziójába, aminek a DNS-ét erősen módosították. Kapnak egy FejGépet is, azon olvashatják el pl. a használati utasítást az új testükről;).
Az ötlet tetszik, a stílusa jó, szórakoztató gyakran vicces, de túl sok volt az ilyen-olyan lény, nép, bolygó, amikről szinte semmit nem tudtunk meg, szóval nem volt egy igazi összefüggő nagy sztori, számomra sokszor, sok minden érthetetlen volt sajnos:S. Igaz nem is vagyok sci-fi olvasó/rajongó, lehet, h pont ezért zavart, h időnként az volt az érzésem lemaradok a történet feléről:S.
Merthogy gyarmatok vannak a galaxisban, meg idegen fajok, fejlettebb technológiával és az emberiség más értelmes fajokkal versenyez a gyarmatosításban, de nekem mindez elég zavaros maradt. Mindenféle harcokban vesz részt John is, aki józan paraszti eszével sokra viszi, majd feltűnik a már évek óta halott felesége, aki persze nem ő, csak a teste, a halottakból lesz a különleges egység. Ez a szál tetszett, mert itt újra több infót juttatott és nem kreált egy kevéssé ide illő szerelmi limonádét a dologból, ezt különösen díjaztam.
Az viszont meglepett, h a könyv egy sorozat 1. része, aminek már a 2. része is megjelent magyarul és nem sokára jön a 3. része is, de angolul már a sokadiknál tartanak. A fent említett kritika miatt azt hiszem nálam az 1. kötetnél le is zárult ez a sci-fi kirándulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése