Adriana Popescu: Lieblingsmomente

Ez annyira nem stílusom, de adok a szerzőnek még egy esélyt, mert a kíváncsiságomat mindenképpen felkeltette. – ezzel fejeztem be az első könyvéről, amit olvastam a blogbejegyzést, most megkapta azt az újabb esélyt, de eljátszotta;).

Layla meséli a történetet, aki fotósként dolgozik partikon és van egy kis cége. Megismerkedik a kidobóember, pincér és biciklisfutár - de irodalmi diplomával rendelkező (na persze) Tristánnal - akivel mágnesként vonzzák egymást, mégsem lesz köztük semmi, hisz a lány együtt él a jól fésült, pénzügyi tanácsadó barátjával Oliverrel és a fiúnak is van barátnője, akivel távkapcsolatban él. Mindezek ellenére lépten-nyomon egymásba botlanak és Laylanak, mintha elmentek volna otthonról, mikor Tristannal van, mégsem csinálnak végül semmi tilosat, bár sok „kedvenc pillanatot” élnek át együtt – innen a cím. A lány ad még egy esélyt Olivernek, aki a regény során egyre érzéketlenebbé, önzöbbé és egositábbá válik, semmibe veszi a barátnőjét, lenézi a munkáját, de minden megbántását megbocsátja neki Layla, legalábbis egy darabig, de lassan túl nagy lesz a kontraszt a két férfi között és az egy percig sem kérdés, h melyikük vonzza a lányt.
Layla rengeteget filózik, ami önmagában nem lenne gond, ha lenne füle-farka, eleje-vége mindennek, de nagyon nincs… sokat áradozik Stuttgartról is, de olyan idiótán, h ez is idegesített. Ráadásul mindent olyan részletességgel ír le, mintha legalábbis fontos lenne, pedig nem…elég komolyan veszi magát. Olyannyira sok a mellébeszélés és kevés a történés, h nagyon idegesített szinte végig és egy idő után már tényleg csak a párbeszédeket olvastam az egyebeket nem, de nem maradtam le semmiről. Ez is ritka, h kb. a borító és a cím tetszett még leginkább;).
Szóval hiába kapott a regény 5 csillagot amazonéknál (168 értékelő), nekem – most már egyértelmű – nem jön be Adriana Popescu stílusa.