2020. március 5., csütörtök

Catherine Ryan Hyde: Heimweh

Tavaly olvastam először a szerzőtől és mivel nagyon tetszett a regénye, nem volt kérdés, h lesz folytatás.
Catherine Ryan Hyde ezen könyvének középpontjában is gyerekek állnak, a tini Carly és húga, Jen. Az egész történet tulajdonképpen az ő útjuknak a krónikája, keresztül-kasul az Egyesült Államokon. Nehezen derül ki, miért is jöttek el az anyjuktól és ki is az a Teddy, akiben Carly feltétel nélkül bízik és akihez menni akar.


Mivel nincs pénzük, gyalog vágnak neki a több ezer kilométeres útnak és még nem is tudják, hova is mennek. Sokszor cselhez, egy kis fondorlathoz kell folyamodniuk a túlélés érdekében, de a lányok mindent pontosan vezetnek, h hova és kinek kell majd alkalom adtán visszajuttatni a pénzt az elcsent apróságokért. Minden egy csapásra megváltozik, amikor a szinte vak öreg indián hölgy, Dolores rajtakapja őket, h tojást akartak lopni tőle. A kemény és szigorú nő, ott tartja őket, h ledolgozzák a kárt, de ezzel megmenti az életüket, hisz ételt és szállást ad nekik. A két nővér útjai aztán elválnak egymástól, a forrófejű Carly egyedül vág neki a szinte reménytelenül hosszú útnak, miközben életre szóló leckéket kap emberségből, felelősségből, barátságból és emberismeretből. Szüksége is volt erre, h megértse a körülötte zajló dolgokat és a húgát, mert bár ő az idősebb, mégis Jen sok szempontból a bölcsebb és érettebb. Ismét egy szívbemarkoló és elgondolkodtató történet a szerzőtől, ami nagyon tetszett, bár kíváncsi lennék a folytatásra, h alakul a két nővér sorsa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése