Hosszú évek és némi kis kiábrándultság után olvastam újra Vámostól és azt kell mondjam, ez egy élvezetes, jól megírt regény, ami olvastatja magát. A - szerintem nagyon ötletes - címre figyeltem fel, ami - a borítóval együtt - a regényhez is jól passzol.
Az első 30-40 oldal után kezdenek „összeérni” a szereplők, kezd kirajzolódni, h itt tényleg mindenkinek mindenkihez köze van, de leginkább a budapesti Pozsonyi úti legendás Bauhaus ház(ak)hoz.
Két idősíkon zajlanak az események, tulajonképpen két történetet, két regényt kapcsol össze Vámos, több-kevesebb sikerrel. A múltbeli történet azt a vérzivataros időszakot eleveníti fel, amikor a Pozsonyi úti luxusbérház zsidók menedékéül szolgált, un. csillagos ház volt, ill. az egyik, svájci védettség alatt állt. Itt élt többek között a Nyugat mecénása, Hatvany Lajos; kora egyik legnevesebb építésze, Hofstätter Béla, aki ezeket a házakat is tervezte; de a nyilas terror idején itt talált menedéket többek között Szép Ernő és Heltai Jenő is. A zsidókat mentő két diplomata, a svájci Carl Lutz és a svéd Raoul Wallenberg felbukkanásával, az ő szemszögükből láthatjuk a nácik/nyilasok rémtetteit és hátborzongató módon elevenedik meg a budapesti Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékmű története is.
A jelenbeni szálon Tóth Juli lakik abban a bizonyos Pozsonyi úti házban. Élete állóvizét egy ismeretlen francia nő felbukkanása keveri fel, aki egy véletlen folyamán keveredik elhunyt férje családjának szülőhazájába. Hozzájuk csapódik két harmincas „fiúka”, majd a múlt és a jelen történeteit olvasva, lassan kiderül, h valamilyen módon mindenki kötődik a házhoz és a holokauszthoz, márcsak azért is mert:
…Kelet-Európában így vagy úgy voltaképp mindenki zsidó…és a holokausztot minálunk még senkinek nem sikerült se lenyelni, se kiköpni.
A jelenben játszódó történet érzésem szerint nem tudta felvenni a versenyt a történelmivel. Sem maga a sztori, sem a szereplők nem tűntek „igazinak” és furcsa volt, h akár pár soronként is változik a perspektíva, hol az egyik szereplő meséli a dolgokat, hol hirtelen E/3-ba csúszúnk át. A regény előrehaladtával egyre nagyobbnak éreztem a kontrasztot a két történet között és az érdeklődésem is sokkal inkább a múlt felé fordult. Persze ezt egyáltalán nem akarom felróni, hisz nehéz úgy írni a jelenről, a hétköznapi életekről, h az felvegye a versenyt ezzel a drámával és tragikummal teli időszak krónikájával (szerencsére).
Jónak találtam, h a zárszóban leírja mindazon történelmi szereplők életének további alakulását, akik a regényben szerephez jutottak. A munkám révén úgy gondolom elég sokat tudok a magyar történelemről és Budapestéről is, mégis ez a regény újra rádöbbentett, mennyi aspektusa, mennyi elfeledett részlete van egy-egy történelmi eseménynek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése