2012. január 12., csütörtök

Hape Kerkeling: Ich bin dann mal weg

Sokat lehetett az elmúlt években hallani az El Camino-ról, vagyis a Szent Jakab sírjához vezető zarándokútról Santiago de Compostelába. Már olvastam régebben egy könyvet a témáról (Jennifer Lash: Zarándokúton), érdekes volt, de nem keltette fel jobban az érdeklődésemet. Az ismert német komikus, Hape Kerkeling hangoskönyvét kölcsönbe kaptam és mivel életem első hörbuchja kimondottan kellemes élmény volt, nem is haboztam sokat, jöhetett a 6 cd-s, 7 és fél órányi útinapló.
A nem éppen sportos, Németországban már hosszú ideje ünnepelt Kerkeling 2001. júniusában vágott neki 11 kg-s csomagjával a 800 km-es útnak, tulajdonképpen mindenféle előzmény nélkül. Nem vallási indíttatása volt, sokkal inkább magának akarta bebizonyítani, h képes megtenni az utat.


Franciaországból indult magányosan és magányra vágyva, a saját tempójában, fájdalommal, keservesen tette meg az első szakaszokat, volt, h stoppolt, előfordult, h buszra vagy vonatra szállt, ami nem tilos, csak a szent sírjához vezető utolsó 100 km-t kell gyalog megtenni. Baszk falvakon, a csodás Kasztílián, Galicián és mesebeli hegyvidékeken át vezetett az út Sanitago de Compostelába.
Útközben sok német felismerte, volt aki aláírást kért, más a Kandi kamerát kereste, vitába bonyolódott a Mein Kampf-ról egy peruival , dánoktól brazilokig, amerikaiakon és osztrákokon át mindenféle nációval találkozott és egy csomó mindent tanult ezektől az emberektől: bizalmat, humort, szívélyességet, dühöt, közömbösséget, hiúságot, jókedvet, gondoskodást, bátorságot, volt akitől odaadásból kapott leckét, mástól büszkeségből. És mindeközben írt megállíthatatlanul, több száz oldalban örökítette meg egyre pontosabban úti élményeit, mert egyre inkább érezte, h mindazt, amit átélt tovább akarja adni.
Napközben szinte senkivel nem találkozva egyedül rótta a km-ket, kb. fél úton fel akarta adni, időnként már csak a csodára várt. Mégsem csinált magából mártírt vagy aszkétát, ez volt az egyik dolog, ami nagyon tetszett. Igenis megpróbálta magát jól érezni, nem a végtelenségig nyüstölni magát, h minél jobban fájjon az „élmény”, hanem közben kiélvezte a pillanatokat: kalamárit evett és tapast, spanyol mozikba járt,megnézte többek között Pamplonát, Villafrancát és Leont. Nem álszent, bevállalta, h a különleges, fárasztó napok után neki kell egy rendes szoba, normális ággyal és reggelivel, így gyakran hotelbe lakott, egyszerű, de kényelmes helyeken, megengedhette magának, így nem kínozta magát feleslegesen 6-8 személyes, zsúfolásig teli aszkéta-kolostorszobákban.
Majd egy idő után már nem a magányra vágyott, hanem kommunikációs éhsége volt, mégis nehéz olyasvalakit találni, aki fel tudja venni az ember tempóját és akinek fel tudja venni az ember a tempóját. A Szent Jakab út sok házasságnak és barátságnak jelentette már a végét, Kerkeling esetében – aki mind a való életben, mind itt nyíltan vállalta homoszexualitását – szó sem volt ilyesmiről, sőt. Kedves ismeretségeket kötött, köztük két életre szólót is: egy angol és egy új-zélandi negyvenes nő személyében megtalálta a vágyott, humoros, világra nyitott kedves embereket, akiket a végén már németül tanított, akikkel sütit sütött, kakaót szürcsölt és együtt tették meg az el camino utolsó szakaszát, együtt értek be Santiago de Compostelába és együtt vették át a latin nyelvű pergamentekercset, ami a zarándokutat teljesítőknek jár.
Átélt magányosságot és csendet, fáradságot és kétséget, de segítőkészséget, barátságot és olyan pillanatokat, amik minden nélkülözést megértek és egy nagyon sajátos, meglepő közelséget Istennel.
Sok általános infót ad a zarándokútról és sok-sok személyes élménnyel, benyomással gazdagítja ezeket, emellett nekem kimondottan tetszettek az önéletrajzi kitérői, nem ismertem annyira, mégis érdekelt, h pl. hogyan indult a karrierje 16 évesen. Egy kimondottan szimpatikus, intelligens angolul, franciául, spanyolul, olaszul és hollandul jól beszélő humorista meglepő útinaplója a könyv. Humoros, de nem idétlen, nem csinál viccet komoly dolgokból, sokkal inkább csak szórakoztatóvá teszi ezt a 800 km-es zarándokutat a hallgatónak, olvasónak, ahogy magának is azzá varázsolta.
Ami nekem még nagyon tetszett, h nem misztifikálja, nem az út vallásos voltára helyezte a hangsúlyt, hanem az emberi kapcsolatokra, a megrázó és szép emberi történetekre, amikkel az úton találkozott. Az úton, ami elveszi minden erődet és háromszorosan adja vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése