2012. január 20., péntek

Sarah Kuttner: Wachstumsschmerz

Ismét egy tv-s műsorvezető könyve került a kezembe, novemberben jelent meg, ez Kuttner 2. regénye.


A könyv a felnőtté válásról szól: Louise és Florian évek óta együtt vannak és végre úgy döntenek összeköltöznek, megteszik az elsőt a 3 nagy lépésből (összeköltözés, házasság, gyerek). Elsőre úgy tűnt nekem, h Lu az, aki jobban szeret, de az összeköltözés után önmagát is meglepi, keresi magában a tüzet, az érzéseket a férfi iránt, akivel együtt él, de nem nagyon találja. Teljes válságba kerül, olyanba, aminek nincsenek igazán megmagyarázható okai és amire kívülállók könnyen legyintenek, de bizonyára nem túl jó érzés, ha az ember mindenben kételkedni kezd, ha semmi sem képes felvidítani, ha legszívesebben csak sírna, ha magának sem tudja megmagyarázni miért nem érzi azt, amit addig, miért akar hirtelen darabokra törni mindent maga körül. 32 évesen elérkezik a quarterlife crisis-ba, vagyis egymást kergetik a fejében a kérdések, h jó-e, elég-e az amit csinál, amilyen, akivel együtt van, a helyén van-e? Lehet, h pár évvel ezelőtt még legyintettem volna és pár év múlva is ezt tenném, h milyen hülyeség, de most nem, most nagyon is aktuálisak a kérdések. Olyan dolgokat vet fel, amik tényleg foglalkoztatják az embert így 30 tájékán vagy ha eddig nem, akkor ezután fogják;).
Louise elbeszéléséből ismerjük meg az eseményeket, de minden átmenet nélkül váltják egymást a „képek”: az egyik síkon még lakást keresnek, a másikon már nincsenek együtt és feljegyzéseket ír Floriannak, időnként kicsit zagyva, nehezen követhető. Nem áll össze kerek egésszé a történet, hol az apjával való nem túl jó, de igazából nem is rossz kapcsolatáról van szó, hol az összeköltözésükről Floval, hol a testvéreiről, hol a munkájáról, de nem lesz belőle egy pillanatra sem igazán összefüggő történet.
Kuttner stílusa nem talált el engem igazán, nem ír humorosan, se jópofán, ami nem baj persze, de nekem olyan semmilyen volt. Nagyon nem voltam képben a könyvet illetően, inkább valami laza chick-litre számítottam, de nem az, inkább az ellenkezője: itt az elején úgy ahogy rendben az élete a főhősnek, kiegyensúlyozott és boldog, majd hirtelen kicsúszik a lába alól a talaj. Ez a sok szenvedés annyira nem műfajom, így egy kicsit helyenként sok volt nekem. Ami még szintén kimondottan tetszett, h Louise foglalkozás férfi szabó, ez persze csak egy kis apróság, de üdítő volt, mert manapság mindenkinek valami nagggyon menő foglalkozása van az ilyesféle könyvekben, végre valaki szembe ment ezzel a hülyeséggel.
A címe nagyon találó (Növekedési fájdalom), arra utal, h a felnőtté válás is egy fájdalmas folyamat, amivel nagyon egyet értek. A könyvet olvasva, még a kissé fura rajz is értelmet nyer a borítón. Egy könnyű kis női olvasmányon feltétlenül túlmutató könyv, 30 körül igazán elgondolkodtató tud lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése