Christiane F.:Wir Kinder vom Bahnhof Zoo

Jan Delay remek albuma a Wir Kinder vom Bahnhof Soul kapcsán figyeltem fel a könyvre aztán a történet és a körülötte kialakult „kult” felkeltette a figyelmemet, olyannyira, h az idei várólistámra is felkerült.

Erősen spoileres!

A főszereplő Christiane maga meséli el a történetét, 6 éves korától kezdve, mikor egy kis faluból Berlinbe költöztek, egy apró lakásba éltek a szüleivel és a húgával, az anyjuk dolgozott csak, az apjuk gyakran verte őket ill. az anyjukat, majd a szülők elváltak, különköltöztek.
A lány már egész fiatalon próbálgatta a karmait: az iskolában, a játszótéren, nagyszájú gyerek, mindig az idősebbekhez húz, 10 évesen kezd lopni, mert Gropiusstadtban az ember hamar megtanulta automatikusan azt tenni, ami tilos. Melltartót vetet, pedig még melle sincs, bekerül egy áhított klikkbe, ahol már 12 évesen sörözik és berúg, füvet szív, a tanulmányi eredménye persze gyorsan romlik . A többiek már hasist szívnak, aminek eleinte ellenáll, de persze nem sokáig. 12-13 évesen már jó néhány gyógyszert és kábítószert kipróbált, olyannyira, h már a hatásukat sem nagyon fejtik ki, újabbakat kell keresnie. Szerelmes lesz Detlefbe, egy nála pár évvel idősebb fiúba, aki már heronista és akiket Christiane csodál. Ő egy David Bowie koncert alatt szippantja az első csíkot, ekkor 13 éves és nagyon gyorsan jön az első heroin lövés. Ekkor merül fel először igazán a pénzkérdés, a barátja kezd strichelni mindkettőjük heroin adagjáért, de persze aztán neki is be kell szállnia, mert egyre nagyobb lesz a napi adagjuk. 4000 márka kiadása volt egy hónapban, ennyit keresett nettoban egy cég igazgatója akkoriban, ő ezt 14 évesen megkereste, na ja, de hogy és mire:S. Közben sorra halnak meg a drogos barátai, ismerősei és egy idő után ő is rájön, h 2 lehetősége van: az aranylövés, ami egyszeriben véget vetne mindennek, vagy megpróbál ténylegesen lejönni a heroinról. Először otthon próbálkoznak elvonóval Detleffel, majd bemegy a Scientology Narkonon elvonójába, meg több más helyre is, részt vesz 5-6 elvonón a legcsekélyebb eredmény nélkül, mert mindig megszökik és máris újra az állomáson van, kuncsaftokat keresve és persze h belője magát. Megpróbálkoznak a dealerkedéssel is Detleffel, de az sem nagyon jön be. Végül az anyja Schleswig-Holsteinbe küldi rokonokhoz, ahol persze meg kell küzdenie a múltjával, de végül befejezi az iskolát és sikerül visszatalálni a normális tinédzser élethez.

Abszolút megrázó, sokkoló történet, nagyon brutál és mindez a hetvenes években, holott az ember hajlamos azt hinni, h csak manapság vannak a gyerekek ilyen veszélyeknek kitéve. Az egyes szám első személyű elbeszélés még közelebb hozza az olvasóhoz az eseményeket, remekül írja le a viaskodásokat a gyerek Christiane és a kábítószerek által csábított, később heroinista, majd leszokni akaró Christiane között. Brutálisan őszinte könyv, nem akar szépíteni semmit, megkapóan írja le a függőség oly tipikus tüneteit, a saját maga és egymás áltatását és nem riad vissza helyenként a durva, naturalisztikus leírásoktól sem. Nagyon érdekesnek találtam, h többször megszólal a könyvben Christiane édesanyja is, akinek persze szintén nem voltak könnyű évei…
A cím (szó szeirnt: Mi, az Állatkert Állomás gyermekei) igen kifejező, hisz a Bahnhof Zoo Berlin kettéosztottságának idején a város nyugati felének legfontosabb közlekedési csomópontja és emellett a kábítószeresek- és prostituáltak törzshelye volt.
A könyv keletkezésének története is érdekes: 1978-ban egy üzletembert azzal vádoltak, h kiskorú prostituáltakat heroinnal fizetett ki, az ő perét követte Horst Rieck újságíró, ebben volt tanú az akkor 15 éves Christiane Felscherinow, akitől interjút kért. A tervezett rövid beszélgetésből 2 hónap lett, mialatt a lány elmesélte az élettörténetét. Majd egy másik újságíróval közösen írtak mindebből első szám első személyben egy könyvet, amiből először részletek jelentek meg a Stern magazinban, végül 1978 őszén kiadták a regényt, ami először engedett bepillantást a nagy közönség számára a kábítószer problémákba. 1980-ban és 1981-ben a legmagasabb példányszámban eladott könyv volt az NSZK-ban, majd sok iskolában kötelező olvasmány lett, 1981-ben meg is filmesítették. Később 15 nyelvre lefordították és több, mint 3 millió példányban adták el világszerte. A főszereplő Christiane a Németországban terjedő kábítószeres visszaélések emblematikus figurája lett és az ezzel együtt járó problémáké. 1981 és 83 között a lány énekesnőként próbált karriert csinálni, később Görögországban élt évekig, majd a fiával visszatért Berlinbe. Időközben a média jelentése szerint újra kábítószerekhez fordult, ezért 2008-ben elvették tőle a fiát.
A könyv magyarul is megjelent A végállomás gyermekei címmel, ha jól tudom 1995-ben adták ki utoljára, jelenleg alig-alig lehet kapni, leginkább antikváriumban horror árakon, nem értem egy ilyen könyvet miért nem lehet újra kiadni, kellene!