2013. április 11., csütörtök

Elizabeth Bard: Ebéd Párizsban

Még karácsonyi könyvutalványból vásároltam a könyvet és most épp valami ilyesmire volt szükségem.
Az amerikai szerző saját történetét írta meg, ahogy megismerkedett egy francia férfival, beleszeretett és vele együtt megkapta nem csak Párizs fantasztikus történelmét és kulisszáit, hanem a nem gyenge francia konyhát is.


Nem igazi regény, mert bár ír a kapcsolatuk alakulásáról, az útkeresésükről szakmailag, interkulturális dolgokról, ismerkedésről a családdal, barátokkal, gyerekkori epizódokról, kalandokról az új hazában, az esküvői előkészületekről, lakás vásárlásról, csupa olyan problémáról, amikkel minden fiatalnak szembesülnie kell, amikben mindenki érintve van, de most megtudhatjuk, hogy is néz ki mindez, Franciaországban. Mindezek viszont inkább lazán egymáshoz kapcsolódó epizódok, mint egy összefüggő történet. Komoly szerepet kapnak a fantasztikus piacozások, éttermi kiruccanások, vendégségek, főzések és az ínycsiklandó receptek a hagymalevestől a mocskos csokitortáig, sok-sok hal, egzotikus és köznapi hozzávalókból alkotott nyálcsorgatós kaják, amiket minden fejezet végén találunk, kis kísérővel, ki készítette, kinek a receptje, mikor hol, hogy ették, meg sok minden a fejezetből is kiderül, ezáltal máris személyesebb lesz a dolog, mert manapság a gasztro blogok korában már nem igazán hoz lázba egy recept, ha nincs mellette kép, itt nem volt, de a szöveggel is funkcionált, általában ha a fejezetben valami kajáról írt, már alig vártam, h áttanulmányozzam a receptet;). Emellett számomra szokásosan az interkulturális dolgok miatt volt érdekes.
Az interkulturális kapcsolatok nagy előnye, hogy ha összevesztek, sosem tudhatod biztosan, hogy az illetőre vagy mérges, vagy a kultúrájára.
Ez nagyon igaz szerintem:). Persze sokat kell tanulnia egy új országban, egy más kultúrában és persze, h össze akarja hasonlítani mindig a narancsot az almával, a francia dolgokat az amerikaiakkal és időnként ilyen gondolatokra jut:
Úgy éreztem, számomra ismeretlen rendszer foglya lettem. Mintha odaútra szóló jegyet váltottam volna valahova, ahol nem találom fel magam.
Habkönnyű és szórakoztató, de mégsem a manapság divatos női ponyvaregények stílusában íródott olvasmány, különösen tetszett, h bár szerelmi történet is, de az inkább csak mellékszál….nem ér véget a történet az egymásra találással, vagy az esküvővel, sőt csak akkor kezdődik igazán, mint az életben is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése