Nem volt nehéz kitalálni a dolgok alakulását, pont ez volt, ami bosszantott, sőt helyenként idegesített is, h nem tudott meglepni, ezen kívül eléggé erőltetnek találtam, mind a stílusát, mind magát a történetet. Ami még nem tetszett, h a vőlegény és az új pasi is túl fekete-fehér karakterek voltak, abszolút nem voltak kidolgozva.
A cím – bodzapuszi – annak az prosecconak a neve, amit Haraldnál, Hamburg egyik menő fodrászánál ivott Julia és a barátnője mindig.
Tulajdonképpen a könyv körül kialakult helyzetet érdekesebbnek találtam, mint magát a regényt. A szerző Martina Gercke sztorija igazi self-made sikertörténetként indult: a légi utaskísérő írogatni kezdett, de mivel Holunderküsschen című művét minden kiadó elutasította, saját maga tervezett borítóval 2011 novemberében az Amazonnál jelent meg csak e-könyvként. 6 hét után már a Kindle Bestseller lista élén volt és 30 ezer letöltéssel 2012 első fél évében a legsikeresebb elektronikus könyv lett. Ezek után persze rögtön szerződést is kapott az egyik müncheni kiadótól, majd jött a regény folytatása Champagnerküsschen címmel és kezdődtek a gondok. Ekkor lettek egyre hangosabbak azok a vélemények, h mindkét könyv esetében plagizálásról van szó, ami be is bizonyosodott. Sophie Kinsella és Ildikó von Kürthy műveit másolta le gyakran szó szerint Gercke, aminek következményeként 2012. november 29. óta sem nyomtatott, sem e-könyv formában nem rendelhetők ill. vásárolhatóak a könyvek. Azért hogy valaki a mai világban ilyet meg mer tenni, nem semmi:S. A vicc az egészben, h a könyv szerintem abszolút semmilyen, míg így „feljavítva” is, mondjuk az is érdekes, h ennek ellenére míg ki nem derült a turpisság, óriási hype övezte Németországban mind a regényt, mint az „írónőt”, ezt nem is nagyon értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése